Mire van szüksége az Akadémiának? Válasz Grüner György írására

Grüner György akadémikustársam szenvedélyes hangú írásban foglal állást a Magyar Tudományos Akadémia radikális átalakítása mellett. Érveiből azonban nem következik negatív végkövetkeztetése. 

A szerző felrója Pálinkás Józsefnek, az MTA korábbi elnökének, hogy közelmúltbeli írásában a tudományterületek elavult hármas csoportosítását alkalmazza (matematika, természet- és mérnöki tudományok; élettudományok; bölcsészet- és társadalomtudományok). Ez a tipológia az MTA kutatóintézeti szerkezetében is megjelenik. A szerző szerint e felosztás olyan fontos fejleményeket nem veszi figyelembe, mint a virtuális világok, az óriás adathalmazok vagy a hálózatok kutatása. Hozzá kell azonban tenni: nem is igazán akadályozza. Egy számítógépes társadalomtudománnyal foglalkozó kutatócsoportban dolgozom, mely az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjában működik, mondhatni a társadalom- és bölcsészettudomány kategória zárványában, ha kollégám kritikája helytálló volna.

Munkánk értelemszerűen társadalomtudományi, de egyben mélyen transzdiszciplináris. A szociológia matematikai-statisztikai eszköztárának alkalmazása mellett hatásterjedési módszereket adaptálunk a statisztikus fizikából, támaszkodunk az evolúciós biológia, a gráfelmélet, a formális logika, a számítógépes nyelvészet és az adattudományok módszereire. A bírált hármas tudományterületi felosztást követi tudományegyetemeink kari szerkezete is, akár csak számtalan külföldi egyetemé, így megelőző munkahelyemé, az Utrechti Egyetemé is. De ez a diszciplináris tagolás ott sem akadályozta meg, hogy a karok széles körű összefogásával létrejöjjön a Komplex Rendszerek nevű egyetem-szintű kutatási tématerület, épp a cikkíró által említett új kutatási területek jelentős részét lefedendő. Mára ez a szervezeti kezdemény mesterdiplomát és doktori fokozatot kínáló kutatási központtá nőtte ki magát. Régi megfigyelés, hogy az új tevékenységi körök a hagyományos szervezeti keretek szétszedése nélkül is intézményesülhetnek, kiegészítve a meglévő elemeket, sőt inkább így lehet esélyük arra, hogy sikeresen gyökeret verjenek. 

A szerző az alap- és alkalmazott kutatások mesterségesen szétválasztását rója fel Lovász Lászlónak, az MTA elnökének. Lovász idézett írása azonban nem az alapkutatások elkülönültsége, hanem a létjogosultsága mellett érvel, bemutatva, hogy a hasznosulástól látszólag fényévekre lévő elméleti eredmények miként vezettek mindennapjainkat alapvetően befolyásoló fejleményekre. Az alkalmazott kutatások eredményessége kiszámíthatóbb és rövidebb távon megjelenő, viszont épp az alapkutatások által kialakított tudományos keretekre támaszkodva lehet ilyen. Az alap- és alkalmazott kutatások eltérő hasznosulási módjait példázza a jelenleg folyó ITM-MTA küzdelem két ikonikus figurájának, Palkovics Lászlónak és Lovász Lászlónak kutatói munkássága is. Palkovics László gépjármű fékrendszerek fejlesztése terén ért el gyakorlati eredményeket. Lovász a prímszámok tulajdonságaival foglalkozott. Majd meglepetésére eredményeinek a kódok feltörhetősége kapcsán került meghatározó jelentőségű alkalmazása. A szervezeti tanulás irodalmából ismert a feltáró- és a felhasználó jellegű kutatások közötti arányválasztás problémája (exploration-exploitation trade-off).

melyre a jövő alkalmazott kutatásai támaszkodhatnak. Az MTA többször egyértelművé tette, hogy határozottan erősíteni kívánja a kutatási eredményeket a gazdaság és a társadalom felé áramoltató csatornákat. Azaz meglévő működési kereteinkhez keresünk az alkalmazások világával összekapcsoló szervezeti mechanizmusokat. Az ilyen interface jellegű megoldások előnye, hogy úgy teremtenek kapcsolatot különböző működésű egységek között, hogy a kapcsolt elemek megtarthatják sajátos működési logikájukat. 

Grüner György Lovász Lászlót idézi: „a kutatás vagy a gazdasági élet, ipar által felvetett kérdésekre keres választ, vagy olyan kérdést vizsgál, amelyet a tudomány belső logikája diktál”, majd rámutat egy szerinte harmadik utat jelentő kutatói hozzáállásra, „amely a felfedezésben rejlő potenciált rögtön észreveszi, és azt megvalósítani igyekszik”. Azonban a fenti két idézet a kutatás más-más szakaszára vonatkozik. A Lovász jelezte kettősség a kutatandó probléma megválasztásakor áll fenn. A Grüner-féle állítás pedig a már megfogalmazott probléma megoldásával, a felfedezés megtörténtével előálló helyzetre vonatkozik: kezdünk-e valamit az elnyert többlet tudással. Azaz a kollégám által jelzett, szerintem is kulcsfontosságú kutatói hozzáállás nem harmadik utat jelent a kutatásban, hanem Lovász által említettek kívánatos folytatását. A tudomány belső logikáját követve felmerülő problémán dolgozó kutató észrevehet a tudományon kívüli alkalmazásokat, ha ez nem is  fog mindig sikerülni. A Lovász-féle írás példáira utalva: felróható-e a prímszámok tulajdonságait feltáró matematikusnak, hogy az eredmények kódokra való alkalmazását más vette észre, vagy Einsteinnek, hogy a térgörbületi tenzor műholdas helymeghatározásban hasznosuló pontosító szerepét benézte? 

A szerző két tudományos mérőszámot említ, melyek szerint az MTA – ahogy a magyar egyetemek is – rosszul teljesítenek. Kihangsúlyozza, hogy az MTA nem nyert uniós ERC kutatási támogatást 2018-ban. De hozzátenném,

például kutatóközpontunk 3 millió eurót egy 15 tagú európai kutatási konzorcium vezető intézményeként, politikatudományi kutatások folytatására (DEMOS). Az MTA is közöl tudományos teljesítményére vonatkozó számításokat, melyek a szerzőénél jobb képet mutatnak. Például ha kiszűrjük a gazdag-szegény ország hatásokat, akkor kitűnik, hogy az 1 euró tudományba fektetett pénzre jutó eredmények tekintetében európai szinten teljesít az Akadémia. Nyilván a tudománymetrikai mutatók széles körének alkalmazása mutathatja meg, hogy mit értünk el, és miben kell erősödnünk.

Grüner professzor írásában, akár csak Palkovics László számos korábbi megnyilatkozásában, a szabadalmak száma szerepel az innováció, az MTA esetében pedig a hasznos tudományos tevékenység fő mutatójaként.

Ha igen, úgy e két szabadalmakban nem dúskáló diszciplína csoportot amolyan díszes bokrétának kell elképzelnünk a tudomány kalapján? Olyannak, amivel bizonyosan nem lehet meghajtani a mákdarálót? Milyen szabadalmakra gondolhatunk társadalomtudományok esetében? Például a kutatóközpontunkban működő Gyerekesély-kutató Csoport a lehető leggyakorlatibb terepalkalmazásig elvitt kutatásokat folytat az EMMI-vel szoros együttműködésben. Mit lehetne ebből szabadalmaztatni? Az általuk összeállított Gyerekesély tudástárat, vagy a segítő programok online monitoring rendszerét? Netán a kormányzatot kéne elmarasztalni, hogy rest volt szabadalmaztatni a Gyerekesély Program alapján kidolgozott „Legyen Jobb a Gyermekeknek” Nemzeti Stratégiát? A társadalomtudományok teljesítményét, eredményeinek hasznosulását lehetséges mérni. De az alkalmas mérőeszközök kifejlesztése időt és hozzáértést kíván.

Kollégáim sokszor leírták, hogy az Akadémia számos fontos tekintetben előre lépett az elmúlt években, és hogy további döntő vonatkozásokban kíván a jövőben is előrelépni. Stratégiai célunk a magyarországi innovációs ökoszisztémában elfoglalt helyünk érdemi megerősítése. Az MTA valóban elsősorban az alapkutatások terén hoz létre értéket. Ehhez értünk a legjobban, erre érdemes támaszkodnunk. Ezért az innovációs láncba akkor fogunk a mainál hatékonyabban bekapcsolódni, ha olyan összekötő, integráló szervezeti formákkal egészül ki a működésünk, melyek eredményeink társadalmi-gazdasági hasznosulását katalizálják.

Ha a kormányoldalon letennék a hidegvágót. Ha az MTA szervezeti csonkolása helyett a hozzáadás, a funkcionális kiegészítés lenne a cél. Hogy a tudományos eredményeket gyakorlati hasznosulásig eljuttató interface-jellegű szervezeti megoldások kimunkálásáról folyhasson a közös gondolkodás.
 

A szerző szervezetkutató, az MTA külső tagja, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, Számítógépes Társadalomtudomány-RECENS kutatócsoport vezetője.