Az európai ház védői és árulói

2019. március 09. 10:03

Barátainknak és ellenfeleinknek is üzenjük: ezután is európaiak maradunk, mert – Arany Jánossal szólva – ebben a nagy hazában van kis hazánk.

2019. március 09. 10:03
Faggyas Sándor

„Barátainknak és ellenfeleinknek is üzenjük: ezután is európaiak maradunk, mert (Arany Jánossal szólva) ebben a nagy hazában van kis hazánk.
»Helmut Kohl maga volt Európa, személyesen vezetett és kísért minden európai úton – e szavakkal méltatta a két éve elhunyt volt német kancellárt Jean-Claude Juncker, hozzátéve –, Helmut Kohl élettel töltötte meg az európai házat.« A luxemburgi politikus, aki az Európai Néppárt csúcsjelöltjeként lett 2014-ben az Európai Bizottság elnöke, legalább fél éve minden erővel azon dolgozik, hogy kizárassa a pártcsaládból a Fideszt.

Azt a pártot, amelyet az európai kereszténydemokrácia egyik utolsó nagy alakja, Helmut Kohl hívott az Európai Néppártba. S arról az Orbán Viktorról mondja, hogy nincs helye az Európai Néppártban – mert politikáját nem tartja összeegyeztethetőnek az EPP alapját alkotó kereszténydemokrata értékekkel –, aki az egyik legkövetkezetesebben védi az európai keresztény kultúrát, s aki a Kohl halálának első évfordulóján elmondott Európa-beszédében pártcsaládjának azt üzente: »Újítsuk meg az Európai Néppártot, és segítsünk abban, hogy visszataláljon kereszténydemokrata gyökereihez!«

Az a hétpróbás, sunyi politikus folytat aknamunkát a Fidesz és Orbán ellen, aki tavaly a trieri monumentális Marx-szobor avatásán a kereszténygyűlölő kommunista filozófust méltatta, s akinek multikulti, bevándorláspárti politikája miatt muszlim migránsok tömege özönlötte el Európát, Nagy-Britannia pedig az unió elhagyására készül. Nem akárki, a Nobel-díjas Joseph Stiglitz – aki korábban a Világbank vezető közgazdásza és alelnöke volt – írta három éve a »luxemburgi adóparadicsom lelkes kiépítőjéről«, hogy »ő lesz a történelem azon alakja, akihez az EU felbomlása köthető majd«.

Miután az Európai Néppárt baloldali, bevándorláspárti szárnya frontális támadást indított a Fidesz ellen, a francia pártelnök, a német és az osztrák kancellár, sőt a bajor miniszterelnök is felsorakozott Juncker védelmében, a csúcsjelölt Manfred Weber pedig ultimátumot intézett a magyar pártelnök-miniszterelnökhöz, sokakban felmerül a kérdés: lehet-e, kell-e a Fidesznek kompromisszumra törekednie a Néppárt csak névleg konzervatív, kereszténydemokrata, valójában neoliberális-globalista többségével, vagy inkább új szövetségeseket kellene keresnie.”

Amerika választ! Kövesse élőben november 5-én a Mandiner Facebook-oldalán vagy YouTube-csatornáján!

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2019. március 10. 15:31
Ebben nagyon sok igazság van: "A magyar tehetség tévképzete A középkorúak még emlékezhetnek rá, hogy nézett ki egy magyar gyár környezete - ha a belsejét nem is látták - közvetlenül a rendszerváltás után. Úgy. Amikor bejöttek a multik és elkezdték rendbe rakni a környezetüket a körforgalmaktól a pázsitokon át gyárkerítésekig (nem beszélve most a zöld mezős beruházásokról, mert azok eleve olyan különbséget hoztak, mint ami egy átlagos Interspar és egy átlagos Coop üzlet között ma is fennáll), a kontrasztot nem kellett magyarázni. "A tőke" civilizálni kezdett. A magyar ipart, kereskedelmet és a szolgáltató szektor egy részét így húzta fel már idáig is a túlnyomórészt nyugati tőke, miközben a nemzeti érzelem sérelmi üzemmódban kiabálja egyfelől, hogy ez jár nekünk, másfelől hogy még így is "többet visznek" el. Hát nem. Se nem jár, se nem visznek el "többet". A morbus hungaricus, a magyar hazudozás régi betegsége, ami átfogja a hozzáállásunkat a sikereinkhez és a (sokkal jellemzőbb) sikertelenségünkhöz, tart a múltunk megítélésétől a jövőnk elképzeléséig, természetesen képtelen reálisan szembenézni azzal, mit köszönhetünk - mit köszönhettünk mindig is - a nyugati mintáknak. Az a minimum, hogy a nacionalista agy szerint a sok száz éves nyugati civilizációs folyamat, amelynek mi sok száz éve a félperifériáján mozgunk - és nem ők a miénken - két-három egységugrással (Orbán, meg talán még Rogán Antal és id. Kósáné iránymutatásával és/vagy példaadásával) behozható. Sajnos nem. Nagyon nem. Ahogy - ha már a gyárakkal kezdtem - a gépek és a munkafolyamatok a legjobb esetben nagyobb részt másolhatók és/vagy megvehetők, a gyárat irányító, adott esetben sok tíz vagy éppenséggel száz éve fejlődő vállalati kultúra és rendszer, amelyek az előbbieket üzemeltetik, nem. Ugyanígy egy több száz éve a polgári fejlődés keretében mozgó társadalom és kultúra -- amely folyamatosan optimalizálta az emberek egymás közötti kapcsolatait, beszédmódját, viselkedését, értékrendjét, képességeit -- szintén nem másolható, legföljebb kitartással közelíthető. Minél zavartalanabbul megy ez, annál jobb egy adott népnek. Ahol Magyarország ma tart a felzárkózásban, az jórészt a nyugati kultúra 1990 óta folyamatosan erősödő hatásának tudható be. Ennek bizonyítékaival Dunát lehet rekeszteni attól kezdve, hogy az exportképes cégeink, nem beszélve az export volumenéről, túlnyomórészt nyugati eredetűek és irányultságúak és az arány nem csökken, odáig hogy a csokoládénk svájci és belga, az utazási célpontjaink 90%-a nyugati(as), a gyerekeink Angliába és Ausztriába mennek egyetemre. Pont. A valóságot mindig a gyakorlat mutatja, nem a politikai hazudozás. Magyarország egyik tragédiája az, hogy megtűri a kettőt egymás mellett. A magyar tehetség kollektivista képzete a magyar önhazugság alfája és ómegája. Nem, a magyar nem tehetséges nép. Van egy csomó tehetséges ember, aki magyarnak született és adott esetben máig annak vallja magát (de már nem biztos, hogy itt is boldogul), megkockáztatom -- persze nincs ilyen statisztika --, hogy több magyar tehetség jut a világban ezer emberre, mint bolgár vagy tádzsik, de amiről én beszélek, az más: az a kollektív képesség arra, hogy Magyarországon jól éljünk a szó nagyon tág értelmében. Ez az organikus, közösségi tapasztalatokból eredő, döntően az együttműködés képessége által meghatározott, a gyerekkori kondicionálástól az oktatási rendszeren át a versenyképes munkahelyekig, közben funkcionális családokban fejlődő, a túlnyomó többségnek viszonylag stresszmentes életet biztosító tehetség éppenséggel hiányzik az országból. Ennek pótlásában - ami a reálisan legalkalmasabb terepe a boldogságnak - segítene a nyugati minták produktív injektálása abba, ami eredendően magyar (vagy még pontosabban annak tekintjük, hiszen az eredendőség maga is elég problematikus). A nyugati életmód fölénye nem az egyéni tehetségek nagyobb koncentrációjából fakad -- noha ez is igaz, hiszen a tehetségek nagy része még mindig oda özönlik a világból --, hanem a tágabb együttműködési képesség optimálisan fejlődő intézményrendszeréből, amelyben persze törvényszerűen vannak megingások, de aki azt hiszi, hogy van ennél jobb a minta a világban, az nagyon nem érti, valójában mi ez. De nem, mi kézzel-lábbal tiltakozunk a boldogság ellen. Ehelyett öntudatosan adózunk tolvaj urainknak és romboljuk a kibontakozás -- történelmünkben oly ritkán adódó -- útját." https://hafr.blog.hu/2019/03/10/a_magyar_tehetseg_tevkepzete
fista
2019. március 10. 13:34
Végeznél magaddal? Inkább gondolkodj!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!