Az állam feladatairól értekezett az LMP

2019. március 22. 11:58

Válság van a vízügyi ágazatban az LMP szerint, így azonnali cselekvésre szólították a kormányt.

2019. március 22. 11:58

Az LMP azonnali cselekvésre szólítja fel a kormányt a vízügyi ágazat érdekében. A párt szerint válságban van a szektor, ezért határozati javaslatban és egy törvényjavaslatban is az azonnali cselekvést szorgalmazzák. Keresztes László Lóránt társelnök pénteki budapesti sajtótájékoztatóján az állam egyik legfontosabb feladatának nevezte a tiszta víz biztosítását, a vízkészletek védelmét. Szerinte ugyanakkor a kormány tétlenül nézi a vízügyi szektor összeomlását, sőt a közműadó bevezetésével még súlyosbított is annak helyzetén.

Mára a szakemberek szerint a megfelelő minősítéssel rendelkező vízrendszerek aránya 20 százalék alá csökkent, a meghibásodások száma megduplázódott 2012 óta, és a víz 25 százaléka vész el a hálózat elégtelensége miatt – mutatott rá. Hozzátette: egyes becslések szerint a rekonstrukció 3000 milliárd forintot is igényelhet. Bírálta az ágazatért felelős innovációs és technológiai minisztert, mondván: Palkovics László nem ad érdemi választ kérdéseire.Hozzátette: törvénymódosításukban a közműadó eltörlését kezdeményezik, amely évente 12-15 milliárd forintot hagyna az önkormányzati vagy állami tulajdonban lévő, gyakran veszteségesen működő társaságoknál.

Frakciótársa, Hohn Krisztina az LMP országgyűlési határozati javaslatát ismertette. Ebben arra szólítanák fel a kormányt, hogy kezdjen azonnali tárgyalásokat a vízügyi ágazat szervezeteivel, készítsen válságkezelési tervet, mérje fel a hazai ivóvízhálózatot és dolgozza ki a pótlás finanszírozási tervét. Az LMP megvalósíthatósági koncepciót is vár az ágazat működtetésére, valamint azt, hogy a kabinet készítse fel a hazai vízrendszereket a klímaváltozásra – ismertette.

(MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2019. március 22. 15:57
Felszólítják???? Feljelentenek vagy fetrengenek vagy???? - ők sem tudják!
Akitlosz
2019. március 22. 14:41
Az LMP és az azonnali cselekvés ... Talán esetleg hasmenés esetén.
zakar zoltán béla
2019. március 22. 14:17
+++ Úgy látom, hogy a müsisesekék ma szabadpéntekeznek.
zakar zoltán béla
2019. március 22. 14:09
Az LM még párt, a Párt még elem?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!