Ha azt mondják, hogy maradjak kussban, ordítok

„Mégis Magyarországon mutattad be az előadást, nem Berlinben, ahol egyébként már élsz.

Ez az ösztöndíj miatt van, amit elnyertem a Nyílt Társadalom Alapítványnál, ami roma és nem roma LMBT projekteket támogat. Ennek részeként jött létre Magyarországon az előadás. Januárban folytatjuk, lesznek további előadások, és szeretnénk levinni vidékre is, roma közösségekbe, hogy ott is érzékenyíthessünk. Később bemutatnánk színházi közegben és külföldre is elvinnénk. Nem nagyon láttak még transz monodrámákat, ez teljesen új terep. És az is jó lenne, ha olyan szakemberekhez is eljuthatna, akik segítő szerepben vannak, találkoznak az érintettekkel. 2019-ig tart az ösztöndíjam, de az előadás mellett szeretnék könyvet is írni egy roma, transznemű lányról, aki vidéken él. Előbújt, de újra el kellett bújnia, mert bántották. Énekelek is, lesz egy jazzből, népdalokból és megzenésített versekből álló estem.

Berlinben mennyire nehéz színésznőként érvényesülnöd?

Nekem egyelőre ennyi a referenciám, ez az előadás. Most kezdenek el castingokra hívni, ami nagyon jó dolog. Három castingon voltam eddig kint, ebből egy transznemű és két női szerep volt. De itt Magyarországon is járok castingokra, mind női szerepekre. Azon még sokat kell dolgoznom, hogy Németországban egy válogatáson eredményesen, jól szólaljak meg. Itthon meg van egy előítélet, hívnak, de sokszor azt érzem benne, hogy csak érdekességképpen, hogy lássanak egy ilyet is. Nagy fenntartásokat érzek, de legalább ennek az előadásnak köszönhetően már hívnak.

A Színművészeti Egyetemet nem is próbáltad meg?

De, kétszer is. Elmentem abban a testemben, ami még a műtét előtt volt. Erre csak hibaként szoktam hivatkozni, sosem mondom azt, hogy férfitestben éltem, az egy hibás test volt. De nem tudtam megszólalni, mert nem voltam önazonos. Előadóként csak úgy tudsz megszólalni, ha rendben vagy magaddal. Így aztán fogtam a kabátom és kimentem. Aztán elmentem lányként is, de még nagyon az átalakulás elején voltam, ezért azt tanácsolták nekem, hogy inkább ne mondjam el. Így akkor sem voltam igazán önmagam. 

VOLT EGY NEVES RENDEZŐ A FELVÉTELI BIZOTTSÁGBAN, AKI ODASÚGTA A MELLETTE ÜLŐNEK, HOGY EZ FIÚ VAGY LÁNY?

Súgta ugyan, de elég hangosan ahhoz, hogy én is meghalljam. De másodszor már sokkal jobban teljesítettem, ugyanakkor megértem, hogy nem vettek fel.

Ez is vezetett Berlinbe, azt éreztem, hogy itt, ha a fejemen pörgök, akkor sem tudok a művészpálya közelébe érni. És a magánéletemben is problémák voltak, úgy éreztem, hogy a férfiak nehezen fogadnak el. Én pedig nem akartam letagadni, hogy ki vagyok, mert az olyan lenne, mintha húsz évet letagadnék az életemből. Ne akarja senki a negyed sütit megenni, ha én kellek neki, fogadjon el egészen.”