Egy hasonló tömegjelenetben nem meglepő, hogy emberek egymásnak mennek, fellökik egymást. Mitől lett a te eseted mégis világhírű, még úgy is, hogy nem akartál bántani senkit?
Egy Stephan Richter nevű német riporter mobiltelefonnal rögzítette az esetet, amit kitett az közösségi oldalára és ezzel elindult a lavina. Richter egyébként szemtanúként tüntette fel magát, de a helyszínen készült fotókon is látszik, a kérdéses pillanatban épp másik irányba nézett, nem is láthatott engem. Miután a német újságíró nyilvánosságra hozta a verzióját, azonnal megkezdődtek a gyakran halálos fenyegetések, sok médiatermék a személyiségi jogaimat semmibe véve azonnal névvel és arccal közölte a felfújt, alaptalan történetet, és pillanatok alatt mindenféle gonosz rasszistának állítottak be. Visszagondolva – megértve, de meg nem engedve – akkoriban kezdődött a menekültválság és az emberek egy része ki volt éhezve egy gonosz magyarra és egy jóságos migráns áldozatra, úgyhogy az eset épp kapóra jött nekik.
Ma már tudjuk, hogy az ügyben miképp döntött az N1 TV vezetése. A történtek utáni percekben, órákban hogy érezted, számíthatsz rájuk?