Ellenzéki megváltók a Bem téren

Nem minden hős hord köpenyt: vannak, akik csak simán kimennek többedmagukkal egy tüntetésre, ahol megtudják, hogy feleslegesen vártak eddig a megváltóra, a megváltó itt van, és az maga a tömeg. Hősök egytől egyig. Harangozó Tamás, a délután első felszólalója legalábbis ezzel lepte meg álmélkodó közönségét, akik az első számú megváltóra, Márki-Zay Péterre vártak, hogy a hideg őszbe forduló estével dacolva elmerüljenek a forradalmi extázisban.

Vallásos extázis és forradalmi eszkatológia – e két fogalom mentén lehet magyarázatot adni arra, hogy mi történt 2018. október 23-án a Bem téren, ahol az ellenzék apraja és apraja gyűlt össze (kivéve a megbízhatatlannak minősített, ezáltal nem kívánatosnak nyilvánított LMP).

Az összes magára valamit is adó párt és mozgalmár, továbbá az elmaradhatatlan civil aktivista karaktere is megjelent, hogy hitet tegyen a Nagy Októberi Ellenkorrupciós Forradalom mellett. A megkapóan értelmetlen szónoklatokba Hadházy Ákos csempészett egy kis vidámságot azzal, hogy tekintetével nem a közönséget kereste,

miközben hosszú percekig fejtegette, hogy ha aláírásokat gyűjtenek, akkor lesznek aláírások, és ha vannak aláírások, akkor azok az aláírások vannak. Mindezt majd 10 percen keresztül. Lefordítva: Hadházy Ákos beszédének java részét az európai ügyészséghez való csatlakozásért folytatott kampányára, illetve az annak érdekében gyűjtött aláírások gyűjtésének fontosságára fűzte fel.

Az ex-fideszes, ex-LMP-s politikus után a Hódmezővásárhely gyakorlati irányításával küzdő Márki-Zay Péter lépett a színpadra a várakozás olyan csöndjében, hogy a légy zümmögését is lehetett volna hallani, ha odamerészkednek a hüllők közé (e vicc szerzői joga Ambrózy Áront illeti). Márki-Zay megcselekedte a lehetetlent: szinte ugyanazt a beszédet mondta el, amit délelőtt elmondott Vásárhelyen. Annyi különbséggel, hogy most nem tudta fenyegetni a jelenlévő fideszes képviselőket az állítólag lappangó társadalmi pofozkodási vággyal, aminek csak ő, Márki-Zay Péter tud megálljt parancsolni, ha végre kap egy kis hatalmat. Mert Márki-Zay összeköt, nem pedig elválaszt, és itt rá is tért arra, hogy szükség volna egy kis összefogásra, és egymással veszekedő pártok helyett

Ilyen az, amikor valaki egy országot akar vezetni, de kizárólag saját magával képes foglalkozni.

Ha már az önmagunkkal való foglalkozás anamnézise: Barabás Richárd, az est porondmestere és Márki-Zay egyaránt belement abba a kínos helyzetbe, hogy a résztvevők létszámát illetően azon gúnyolódtak, hogy az jobboldali sajtó közlésével ellentétben, 400-nál több résztvevő van jelen a tüntetésen. Mintha a „jobboldali sajtó” tényleg elhallgatni akarná őket, nem pedig nagy nyilvánosság előtt nevetni rajtuk.

Márki-Zay és Hadházy egyértelműen az összellenzéki tüntetés sztárjai voltak. Két olyan politikus, akikre az ellenzéki szavazók a kormányváltás legalkalmasabb végrehajtóira tekintenek. Vészjósló ez a vérmes politikai reményeket dédelgetők számára, mivel mindkét felszólaló teljesen színtelen, szenvedélytelen szöveget darált el, mint egy idegen nyelven bemagolt verset. Az egyetlen dolog, amiben biztos lehetett a hallgatóság, hogy Hadházy Ákos és Márki-Zay egyaránt meg volt elégedve a saját beszédével. Leplezhetetlen mosoly húzta el a szájuk szélét, amikor a beszédük egy frappánsnak szánt részéhez értek. A szilveszteri kabarék hangulatát idézte ez, amikor az előadó rá segít jelzéssel arra, hogy a hallgatóság is tudja, most ez humor volt.

Amiről még megtudtunk valamit, az az ellenzék soraiban dúló polgárháború. Az LMP-t első lendületből kizárták, sőt, a tüntetés szónokai egy a Kunigunda utcába szervezett tüntetésre és afterpartyra invitálták az egybegyűlteket,

aki a tandíj ellen hívta sétálni híveit a Gellért térre a Bem téren illetéktelennek minősített Vágó Gáborral együtt.

Hogy ne maradjunk olyan jelenet nélkül, ami miatt évek múlva is zihálva ébredünk, a rendezvény végén a tüntetés összes felszólalója felment a színpadra, majd közösen elénekelték az Örömódát. Akaratlanul is a We Are The World előadása jutott az eszembe, ezúttal ellenzéki sztárokkal, de legalább egymás kezét nem fogták meg. Szekunder szégyenérzet, ez a helyes kifejezés, ami leírja, hogy milyen érzéseket keltettek a beszédek, illetve az egész tüntetés, de ezt csak mi éreztük: a közönség vallásos áhítattal hallgatta a két nagyágyút, amint azok a közelgő megváltásról és a gonosz legyőzéséről meséltek ihletetten.