Trombitás Kristóf a „Ne építsünk hamis identitást magunknak” című cikkében visszautasítja a „közösségi türktudatot”, vagyis az eurázsiai sztyeppékről származó török rokonság meséjét.
Teljesen egyetértek vele abban, hogy a Badinyi Jós Ferenc nevével fémjelezhető (vagy azzal azonos típusú) legendaműhelyek működése elég bizonytalan talaj-, néha pedig egyenesen a vicc kategóriája felé viszi a dolgokat. Ilyenkor persze jó, ha az is felrémlik előttünk, hogy a harminc-negyven évvel ezelőtti általános iskolai történelemkönyvek finnugrisztikája pedig a stréber akarnokság tudományos köntösben való megjelenéséről tanúskodik. Trombitással egyetértek abban is, hogy
az emlékezetpolitika olykor igenis felhasználható aktuális ügyek menedzselésére.
Néhány alapvető tévedésére azonban szeretném felhívni a figyelmét.
Az első egy stratégiai jellegű, ami a közösségi emlékezetet illeti. Ez pedig a következő: a magyar őstörténetről gondolkodók körében mindig is jelen volt a hun származástudat. Hogy ez csak fiktív ős választás volt-e, vagy volt valós rokoni kapcsolat Attila és az Árpádok között, más kérdés. Az viszont nem kérdés, hiba lenne, hogy kizárólag a nyugati (vagy bizánci) művelt réteg szemléletének betudni a magyarság hunokkal (türkökkel) való azonosítását. Valószínűbb, hogy akár a sztyeppékről, akár az avaroktól valamiféle kontinuitástudat érkezhetett a honfoglaló törzsszövetséggel vagy törzsszövetségbe.
Trombitás művének másik stratégiai tévedése – vagy inkább csúsztatása - amely magyar nép sztyeppei eredetét egybemossa a mai török rokonság témakörével. Tekintettel arra, hogy éppen azokban a nagyon régi időkben jelent meg az eurázsiai sztyeppén az a népcsoport – vagy inkább konglomerátum – amelyet „törökös”, „türk” jelzővel illethetünk, amikor a magyarság, vagy inkább a magyar törzsszövetség kialakulása (felbukkanása) a sztyeppe peremén feltételezhető, pusztán logikai alapon nagyon nehéz azt mondani, hogy semmi közünk a törökös népekhez. És akkor még nem is beszéltünk az általánosan elfogadott türk nyelvi hatásokról.
Vagyis még egyszer: attól, hogy elfogadjuk a magyar-türk kapcsolat tényét, még nem esünk a 16. század óta jól meghatározott „törökösség” bűnébe. Az ősi sztyeppei, türk kapcsolat ténye tehát
nem egyenlő a neo-ottomán török propagandával.