Viharos változások az esztergomi ferences gimnáziumban: felzárkózás vagy önfeladás?

Kétségbeesve keresték meg szülők a Mandinert a Franka, azaz az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium nyári átalakulása miatt. Arról panaszkodtak, hogy valószínűleg meg fog szűnni az iskola szerzetesi jellege, mivel Szánthó Gellért testnevelő tanár személyében világi igazgató veszi át az eddigi szerzetesigazgató, Lukovits Milán atya helyét, elküldenek négy szerzetes tanárt, és egyáltalán, az iskola egész működése átalakul. Szánthó Gellért sem homo novus ugyanakkor: frankás öregdiákról van szó.

igénylik a szerzetesek aktív jelenlétét gyermekeik életében. Utánajártunk a történetnek, megkeresve az átalakulás élharcosait és ellenzőit is.

Az előző évtizedben több hasonló profilmódosulásnak lehetett tanúja az egyházi iskolák közegének ismerője, ezért megkerestünk pár szakembert, hogy értelmezze számunkra a folyamatokat. Vajon mennyire kényszer az átalakulás, amelyet a szerzeteshiány magyaráz, és elvesztik-e így az ilyen iskolák a jellegüket?

A tartományfőnökség szerint a tanév kezdetére az indulatok lecsillapodtak, és újra béke honol a Frankában. A négy elhelyezett szerzetes helyett, akik prefektusok voltak, tehát iskolaidőn kívül ők felügyelték a gyermekek napjait, másik négyet helyeztek oda, ugyanakkor csak hárman álltak szolgálatba. Viszont éppen nem prefektusként, tehát az aggodalmaskodók szerint nem lesznek jelen úgy a gyermekeik életében, ahogy addig.

Egy illetékes elmondása szerint a Franka eddig a következőképpen működött: az osztályoknak a világi osztályfőnökök mellett voltak szerzetes prefektusaik, s ezek gyakran igen összeszokott tanár-duók voltak. Az elhelyezett szerzetesek mind a négyen prefektusként is dolgoztak. Eddig 15 szerzetes volt Esztergomban, de az iskolában igazából csak tízen voltak jelen. A most odahelyezettek közül pedig igazából csak egy fog az iskolában dolgozni.

Mint az illető elmondta: a prefektus feladata, hogy úgymond nézi a gyereket, hiszen a gazda szeme hizlalja a jószágot; a prefektusnak az az élete, hogy velük van reggel, délben, este. Nem börtönőr, de elviszi például a sürgősségi osztályra is az gyereket, ha arra van szükség. Reggel hétkor ébreszt, délben elviszi őket ebédelni, délután négytől este tízig pedig folyamatosan velük van. Na most,

Őket ezentúl nagyrészt világ pedagógusok fogják helyettesíteni, akik azonban mind csak egy-két napot lesznek velük, mintha egy gyerekre kicsit az anyja, aztán az apja, majd a nagymama, meg a nagynéni vigyázna.

Az átalakulás ellenzői azonban nem győződtek meg a tartományvezetés új irányvonalának helyességéről, többen elvitték gyermeküket az iskolából és a renden belül sem lett hirtelen mindenről egyetértés.  A vita igen jól mutatja, milyen dilemmák előtt állnak ma az oktatással foglalkozó szerzetesek.

A Mandiner számára kiszivárogtatott, nyári levelezések valóban mutatnak némi bizonytalanságot. A Franka öregdiák egyesülete (Pax et Bonum Esztergomi Ferences Diákegyesület) élesen ellenezte az átalakulást, féltve az iskola szellemiségét. A ferences rendtartomány közoktatási referense, Dobszay Ambrus, aki egyben Dobszay Benedek tartományfőnök testvére is, s aki korábban az Országos Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetnél dolgozott, tavaly tanév végi, tantestülethez írt levelében pedig gyakorlatilag a lovak közé dobja a gyeplőt: ha akarjuk, értelmezhetjük ezt úgy, hogy az iskolaközösségre bízza az új profil kialakítását; de értelmezhetjük úgy is, mint a minket megkereső szülők: hogy ő sem tudja, merre van az előre, de csinálni kell, majd lesz valami.
 

Utunk nyár elején a budapesti Margit körútra, a tartományfőnökségre vezetett, hogy meghallgassuk a tartományfőnök Dobszay Márton Benedek atya és segítője, Dobszay Ambrus, közoktatási referens indoklását az átalakítással kapcsolatban. 

Elmondásuk szerint az utóbbi években radikálisan esett az iskolába jelentkezők száma. 

A Franka egyike volt a kommunista diktatúra idején is működő, nyolc egyházi gimnáziumnak.

kívülről sokak számára misztikus, megközelíthetetlen váraknak tűnhettek. Ebben az időben a Frankában az osztályok, osztályfőnökök jelentős autonómiával rendelkeztek, ilyesfajta zártság azonban a tartományfőnök és segítője szerint a mai iskolarendszerben már aligha lehetséges. 

Elmondásuk szerint a döntés mellett szólt az is, hogy ennek révén javítani, fokozni kívánták a szerzetesek és a világi tanárok közti együttműködést is, amely szerintük eddig hagyott maga után kívánni valót. A rendtartománynál tudnak arról, hogy vannak olyanok, akik mindezt a „világi lobbi” térnyeréseként értelmezik. Mégis úgy gondolják, a világi tanároknak a korábbinál nagyobb szerepet kell kapniuk az iskola világának alakításában. 

Azt is tudni kell, hogy míg a szocializmus idején az állam csak azok felvételét engedélyezte a rendbe, akik a tanári hivatást is vállalták, ez a helyzet már a múlté. A tartományfőnök hangsúlyozza, hogy a rend alapvető hivatása nem az oktatás, és ez azt is eredményezi, hogy ma már sok szerzetesnek jelentkező fiatal nem is kíván pedagógus lenni. Más tevékenységi területeken eközben Dobszay szerint a világiakkal nem pótolható szükség van ferences lelkipásztorokra. Ez az oka – más rendeknél is – annak, hogy a világiak egyre nagyobb szerepet kapnak a rendi intézmények működésében, s ennek megfelelően a felelősségük is egyre nagyobb, ily módon pedig valamiképpen ők is a rendi karizma hordózójává válnak – fejtette ki Dobszay Benedek.

Nyár eleji beszélgetésünk után augusztusban ismét felvettem a kapcsolatot Bence atyával és Dobszay Ambrussal, hogy megtudjam tőlük, történtek-e azóta olyan fejlemények, amelyek a négy ferences atya elhelyezése révén kialakult helyzetet megváltoztatták. 

Elmondták: a négy máshova helyezett testvér helyére másik négyet sikerült odarendelni – bár ez sajnálatosan végül is csak három testvér esetében valósult meg. Varga Kapisztrán ferences atya személyében pedig a világi igazgató mellett kineveztek egy olyan lelki igazgatót, aki mind a fiúkkal való bánásmódban nagy affinitással és gazdag tapasztalattal bír, mind pedig arra is képes, hogy a helyi rendi közösség, valamint a nevelők nagyobb közösségének harmóniáját megteremtse. És valóban: mindjárt a tanév megkezdése előtt határozott változások történtek ennek jegyében. 

a tanárok és dolgozók túlnyomó része optimista, ami az iskola szellemi holdudvarára, a tanulói és szülői környezetére is kisugárzik. Szerintük bizonyára ennek is köszönhető, hogy a nyár folyamán jó pár fiatalembert írattak be a gimnáziumban megüresedett helyekre.

Lapunk megkereste a négy elhelyezett szerzetes egyikét, Árpád atyát, aki azonban nem kívánt nyilatkozni; úgyszintén nem kívánt a témához hozzászólni az eddigi igazgató, Lukovits Milán atya, sem az új iskolavezető, Szánthó Gellért.

Volt igazgató: Nem volt probléma a szerzetesi hegemónia

Szívesen összefoglalta viszont álláspontját a Mandinernek Tokár János ferences atya, aki korábban 17 évig igazgatta a Frankát, és azt megelőzően három évig annak kollégiumát, tehát összesen húsz évig volt vezető pozícióban az iskolában, ahonnan négy évvel ezelőtt távozott; majd a 2017-ig a Katolikus Pedagógiai Intézet vezetője volt.

Tokár atya tisztában van azzal, hogy a ferencesek nem tanítórend, de mint mondja, „lelkipásztori rend” sem – ezt azért hangsúlyozza, mert az elhelyezett szerzeteseket plébániai feladatokkal bízták meg. Szerinte a jelenlegi helyzetben

ugyanakkor elsősorban a spirituális gyökerek megerősítésére, a hiteles szerzetesi életminőségre lenne szüksége az iskolának.

A nyáron lezajlott vitában gyakran emlegetett régi, „patriarchális” struktúrával és „ferences hegemóniával” kapcsolatban Tokár atya azt mondja: abban mindenki jól érezte magát, hiszen a szerzetes „hegemón” helyzete igazából egy olyan modellt hordozott, amelyben a világi tanárok jelentették a növendékek számára az iskolát, és mellettük a szerzetesek jelenléte a távolban maradt családot.

Magyarán a munka nagy részét ők végezték el, ami az ide járó fiatalok számára felejthetetlen kötődést hozott és a teher levételét a világi tanárok válláról. Szerinte struktúraváltással nem lehet megújulni. Hozzátette: az sem szül jó vért, ha a pénz motivációja válik erősebbé – a civilek ebben kiszolgáltatottabbak –, és a szerzetesek szavának kritikus élét elveszi.

Számszerűleg minden oké, de mégis baj van?

A cikkünk elején már idézett forrásunk elmondta: a szerzetes prefektusoknak a szerzetesi hivatások pótlásában is fontos szerepe volt, hiszen a szerzetesrendek egyik fő „humánerőforrása” a rendi középiskolák voltak mindig is: egy-egy fiatal tanáregyéniség az, aki vonzóvá teszi a szerzetesi hivatást a kamaszok közt. Volt olyan szerzetes, aki csak egy osztályt vitt végig a Frankában, azóta is ő esketi a diákjait, kapcsolatban van velük.

A Frankában szombaton is tanítás van, azaz nem hétvégenként mennek haza a diákok, hanem így 25 napot folyamatosan a suliban vannak, ami azt jelenti, hogy érzelmileg egymásra és a nevelőkre kell támaszkodniuk, ezért

Ezt feladva látszólag nem történik semmi, de mégis odavan ez az összetartás.

Ez az önfeladás útja?

Mint forrásunk mondja: a győri bencések megszüntették a szombati tanítást, ami azt jelenti, hogy hétvégenként hazamennek a kollégisták; így viszont messziről nem iratkoznak be az iskolába a diákok, mert minden hétvégén messzire hazamenni macera. Győr viszont nem tart el egy fiúiskolát, ebből következik a koedukáció, s mindez önmagában nem probléma, de mégis elveszíti az iskola a karakterét. Márpedig összesen van hat bentlakásos fiú- vagy lányiskola az országban, ami nem sok, ennyire pont szükség van.

Forrásunk kifejti: a Frankában az első civil igazgató még nyilván szorosan tud kapcsolódni a ferences lelkiséghez, de a sokadikkal majd már várhatóan megkopik az iskola éle. Lehet, hogy minden egyes lépés önmagában indokolható, de mégis oda vezet, hogy

Márpedig katolikus iskola van Szobon, Nyergesújfalun vagy épp Piliscsabán is, Esztergomba valószínűleg a szerzetesi jelenlét és a fenti összetartás miatt adják be a szülők a gyerekeket akár az ország másik feléből is.

Ezzel egy nevelési forma és annak a lényege elveszett vagy átalakult, s amivé alakult, olyan bőven van az országban, tehát elveszett egy unikum, egy sajátosság.

Forrásunk még tágabb kontextusba is behelyezi mindezt: Nyugat-Európában rengeteg iskolája volt a ferenceseknek, amely ugyan nem tanítórend, de mindig is foglalkozott tanítással. Ezeket a rend önként feladta. S ha az emberek nem járnak templomba, s már katolikus iskolába sem tudják adni a gyerekeket, nem csak a rendnek szűnik meg az egyik fő utánpótlási bázisa, hanem a társadalmi valóságtól is jobban elszakad. Nyugat-Európában pedig

kis túlzással az utolsó le fogja kapcsolni a villanyt; látjuk ezt Belgiumban, Hollandiában, s sok máshol is. Az iskolák karakterének feladása tehát önfeladás is.