Mindenki ügye?

„A kormányzat kultúrharcot hirdetett, új kánont ígér – ami valószínűleg lehetetlen –, de nem ez az érdekes, hanem, hogy a kultúra társadalmasításával (bocsánat a leegyszerűsítésért) – ami baloldali törekvés (főleg Gramsci) – elkezdett foglalkozni. Döbbenten olvastam Békés Márton 2018 július 31-ei cikkét, melynek címe: Gramsci Jobbról. Gramsci idézetekkel, és a cikkíró értelmezéseivel van tele, beszél a kulturális hegemóniáról, organikus értelmiségről, népi kultúráról, a gyakorlat filozófiájáról, hogy a forradalmak a szellemben kezdődnek, a kulturális pozícióharcról, stb. Majd azzal fejezi be cikkét, hogy »Gramsci a miénk – olvassuk, értelmezzük, használjuk!« Gramsci egyik fő állítása az, hogy a hatalmon lévők csak az alárendeltek közreműködésével, beleegyezésével tudják hatalmukat biztosítani.

Antonio Gramsci marxista ideológus, az olasz kommunista párt társalapítója, főtitkára, a fasizmus áldozata, és ma egy erősen fasiszta vonásokat mutató párt egyik főideológusa szeretné felhasználni gondolatait, módszereit. A mostani kormányzat, ha kell, akkor a baloldalt is magára igazítja.

Már 20 éve megfigyelhető, hogy jobboldali erők tematizálnak baloldalinak vélt problémákat, és általában válaszuk is van rá, ami többnyire nemcsak buta, de gonosz is. Világtendencia, hogy a bal-jobb felosztás klasszikus értelemben nem működik.

A magyar társadalomnak nem ügye, hogy mi folyik jelenleg a köztéren, az értelmiség felhördüléseit nagyjából valamiféle elitista dolognak tartja. A kormányzat részéről sokszor provokációnak is tekinthetjük a szoborállításokat és szobordöntéseket, pestiesen: gumicsontnak.

A társadalmat elveszítő magyar értelmiség és  az egyre jobban lepusztuló oktatás nagyban felelős a kialakult helyzetért: a társadalomnak nem ügye az Akadémia, a Nagy Imre szobor stb. Az elitizmus az értelmiség körében még a saját gyermekeit is felzabálja, és ezzel válunk nevetségessé és jelentéktelenné. Ha csak annyi energiát szánnánk a tudás társadalmasítására és kulturális kohézió teremtésre, mint arra, hogy vajon helyesen idéznek/lábjegyzetelnek-e minket, tehát a szellemi magántulajdonra, akkor talán előbbre tartanánk.”