A Bananaramától a náci kamuig – kalandok a kolozsvári ószeren

A kolozsvári „ószer”, azaz az ócskapiac története akkorra nyúlik vissza, amikor a kommunista hiánygazdaság viszontagságait túlélni vágyó városiak leleményes úton kívánták vásárlási igényeiket kielégíteni. Csempészett holmik és minden egyéb, ami a boltban nem volt fellelhető, jó eséllyel megtalálható volt az ószeren.

Mára sokat változott a kínálat, de most is sok érdekesség fellelhető azok számára, akik lomok között szívesen kutatnak értékek után.

Szombat reggel felkerekedtem, hogy még akkor vessem bele magam a vásár forgatagába, mielőtt az kitombolja magát. A korán érkezés azért is indokolt, hogy legyen elegendő idő a bámészkodásra, a dél közeledtével ugyanis egyre ritkulnak az árusok, az igazán nagy üzletek ugyanis már korán reggel megköttetnek.

Ajánlott a sorokat többször végig járni, az ember minden strasszé után újabb dolgokat fog felfedezni.

Az ószert ma jórészt a Németországban vagy más nyugati országokban lomizott holmik, illetve a mázsaszámra tornyosuló használt ruhák uralják. Azonban a szükség még ma is kihajt sokakat értékes darabokkal, hogy itt vesztegessék el fillérekért. Persze a valódi értékek mellett az ember jóllakathatja a szemét a rengeteg kacattal is. A tv tetejére való nippek, illetve a szocialista éra rendezett háztartásának minden kelléke fellelhető. Igen, a legendás porcelánhal és a fából készült kócsag is töménytelen mennyiségben áll a nosztalgiázni vágyó vásárlók rendelkezésére.

Magam sem tudom, miért, de az ószeren több magyar szót hallani, mint a városban általában. Ez az ószer dolog valahogy nagyon magyar.

Én a magam részéről ezt azzal magyarázom, hogy ilyen nosztalgikus alkatok vagyunk, illetve néhány régi értékes csecsebecséért hajlandók vagyunk pénzt áldozni. Az sem mellékes, hogy a magyar irodalom remekei is megvásárolhatók itt minden szombaton.

Ha kedvem támad kimenni a múltidézésre alkalmas piacra, minden alkalmat megragadok, hogy a bakelitlemezek között válogassak. Igazi ritkaságok cserélnek gazdát potom összegért. Az Iron Maidentől a klasszikus diszkóslágereken át a komolyzenei lemezekig minden megtalálható. Egy Bananarama-lemez kézhez vétele után majdnem kísértésbe estem, hogy megvásároljam. Annak tudatában azonban, hogy így is rengeteg kacatot halmoztam fel otthon, rendre megemberelem magamat az ilyen kísértések alkalmával.

Ha valakiben felmerülne a kérdés, miszerint: „honnan szerzel a lemezhez tisztességes, sistergő hangzású lejátszót?”, azt megnyugtathatom, hogy a bőség zavara okozza a legnagyobb kihívást.

A kolozsvári ószer sem lenne teljes a klasszikus náci relikviák nélkül. Azonban mielőtt bárki azzal a hiú reménnyel kerekedne útra, hogy itt majd potom összegért bevásárol mindenféle német rangjelzésekből és kitüntetésekből, azt gyorsan kiábrándítom. Második világháborús relikviák terén itt semmi érdemleges nem vár a hozzáértőkre. Az itt kínált első- és másodosztályú vaskeresztek mind olcsó utánnyomatok. Még a Balaton partján nyaraló németekre is nehéz lenne rásózni az itt kínált darabokat, pedig aztán közöttük akadnak olyanok, akik mindenféle horogkeresztes csecsebecsét megvásárolnak a nyaralás alkalmával, hogy netán otthon a négy fel között díszeleghessenek benne.

Amennyiben valakit nem zavar, hogy az itt fellelhető vaskereszt vagy az egyéb kitűző egytől egyig kajli, úgy itt megtalálja a számítását. Az anyag minősége első tapintásra mindent elárul. A kezembe fogott vaskereszt tapintása olyan volt, mint egy műanyag borítású fadarab. Azonban megközelítőleg 5 ezer romolhatatlan magyar forintért senki ne várja, hogy egy veterán nyújtja át számára a bátorságáért szerzett, tölgyfalombokkal és briliánsokkal ékesített kitüntetését.

Az itt fellelhető kommunista kitüntetések eredetiségében azonban egy percig nem kételkedem. Azokból a mai napig is zsákszámra van mindenütt. Már akkor sem volt értéke, amikor adták azokat, ma pedig még kevesebb. Nem is ismerek olyan félkegyelműt, aki szovjet vagy kommunista kitüntetéseket gyűjtene – de ugyanezt nem mondhatom el a második világháborús német vagy magyar relikviákról. A román kitüntetések piacáról viszont halvány sejtelmem sincs.

Akik elégedetlenek a családi hátterükkel, azoknak is meleg szívvel ajánlom ezt a piacot. Itt teljes régi családi fényképalbumokat lehet megvásárolni, illetve tetszés szerint kiegészíteni. Egy barátom már régen tervezi, hogy olyan vállalkozást alapít, ami új múltat teremt magánszemélyek, pártok, közéleti személyiségek számára. Kolozsváron rengeteg kelléket meg lehet venni egy új múlthoz. 

A használtruha-kínálatot is érdemes szakértő szemmel böngészni, különös tekintettel a sportruházatra. Néhány éve, amikor szombat reggel arra ébredtem, hogy a barátaimmal indulok síelni, de az én felszerelésem nem Kolozsváron van, illetve elfelejtettem a sajátom pótlására kölcsönözni, akkor az ószer bőkezűsége mentett meg attól, hogy le kelljen mondanom a siklás örömléről. Potom 5 ezer forintos áron komplett síruhát vásároltam, majd nagyjából ezen az áron kiváló minőségű síbakancsot is vettem. Sílécből és snowboard deszkából is minden igényt kielégítő a választék. Motoros holmikkal ugyanilyen könnyen lehet boldogulni.

A kolozsvári ószer nem csak a kínálat, hanem a hely atmoszférája, az emberek sokfélesége miatt is érdekes hely. Kalapos cigányok, műgyűjtők, huncut eladók, a régi értékein túladó öregek találkoznak itt. Mindenre rákérdezni, alkalmanként alkudozni, dicsérni a régi minőséget mind kitűnő szombat reggeli program. A vásár végeztével néhány mics mellett megelégedve gyönyörködhetünk a megvásárolt portékában: „ma is jó üzletet kötöttem” – veregethetjük magunkat jó esetben hátba.