Így újítaná meg Európát a lengyel elnök kabinetvezetője
2018. július 31. 11:59
Európa nem éli túl, ha nem hallgat Lengyelországra – állítja Krzysztof Szczerski, a lengyel elnök kabinetfőnöke. Frissen megjelent könyvében kifejti, hogyan definiálná újra a tagállamok és az unió viszonyát, miért fektetne nagyobb hangsúlyt az európai állampolgárok biztonságának garantálására, és hogyan képzeli el az európai identitás gyökereihez való visszatérést. Könyvismertetőnk.
2018. július 31. 11:59
p
0
0
16
Mentés
Intő jel a migrációs válság és a Brexit arra, hogy az európai integráció rossz irányba tart és reformokra szorul – állítja a magyarul frissen megjelent könyvében Krzysztof Szczerski, Andrzej Duda lengyel elnök kabinetfőnöke. A társadalomtudós-politikus nem rejti véka alá, hogy az EU jövőjéről írva a lengyel kormány stratégiai vízióját tolmácsolja, és érintettsége okán nem jellemzi sem a politikai korrektség megfeleléskényszere, sem a tárgyától való rideg távolságtartás.
Uniós utópia
Az európai utópia – Az integráció válsága és a lengyel reformkezdeményezés című könyve az unió jövőjéről szóló narratív kereteket igyekszik szétfeszíteni és azokat mással kívánja helyettesíteni. Így tesz a szerző, amikor kifejti, az integráció és a szuverenitás híveinek szembeállítása szerinte hazugság, mert nem csak akkor lehet valaki az integráció híve, ha a nemzetállamok felszámolásában és egy európai szuperállam utópiájában hisz.
Szczerski alapgondolata, hogy minél szorosabban össze kell kapcsolni a nemzeti és európai politikát és identitást anélkül, hogy ezek kioltanák egymást. Attól tart, hogy
egy megosztott vagy széteső Unió országai külső erők martalékává válnának,
ezért az integráció válságának kezelését csak úgy tartja elképzelhetőnek, ha olyan helyzet áll elő, amelyben a nemzetközi hiperbürokráciával szemben elégedetlen szuverenisták is megtalálhatják a számításaikat az EU-n belül.
Ismerős történet
Szczerski mindjárt az elején egyértelművé teszi, hogy egy sajátosan lengyel reformelképzelést kíván vázolni, ezzel azt sugallva, hogy hazájában annak egyedülálló történelmi tapasztalata révén többé-kevésbé egységes nemzeti karaktert nyert a politikai gondolkodás. Historizáló politikai érvelése szerint
Lengyelország sokat tett Európáért és a Nyugat hálával tartozik ezért.
Emlékeztet: 1241-ben II. Jámbor Henrik fejedelem szembeszállt a tatár előretöréssel, 1683-ban III. Sobieski János Bécs alatt megállította az iszlám áradatot, és 1920-ban szintén a lengyelek állították meg a bolsevikokat a Visztulánál.
A magyar olvasónak elég ismerősen csenghet ez a történet, ahogy az is, hogy szerzőnk a szabadságot és a szuverenitást tekinti a lengyel történelmi tudat kulcsfogalmainak, ezzel már előre is vetítve az Európáról szóló viták egy fontos kérdését.
A válság történeti gyökerei
Politikai közhely, hogy az egykori keleti blokk országai másképp viszonyulnak a nemzeti és európai identitáshoz, mint az unió régebbi tagállamai, hiszen a vasfüggöny leomlását követő egységesülés folyamata nem csak gazdasági szempontból találta eltérő helyzetben a kontinens keleti és nyugati felét, hanem a közgondolkodást tekintve is. Nagyrészt ennek tudható be, hogy az alapító atyák munkássága után teret nyerő ’68-as gyökerű, konstruktivista és liberális eszmék döntően meghatározhatták ugyan az unió fejlődését, de sokkal kisebb befolyást gyakoroltak azokra, akik később érkeztek az uniós politikába.
Szerzőnk szerint azzal torzult utópiává az európai integráció gondolata, hogy nyugaton a baloldal kisajátította és társította hozzá saját konstruktivista felfogását. Emiatt, ahogy távolodtak a valóságtól a brüsszeli bürokraták,
úgy erősödött az Európai Egyesült Államok valóságalapot nélkülöző, utópikus narratívája,
ami a legszerencsétlenebb módon az európai civilizációs identitás megingásával is együtt járt.
Ezzel az válsággal, valamint a klasszikus értékektől való elfordulással szemben igazodási pontot jelent Szent II. János Pál hazája – állítja a szerző –; ugyanis számára, lengyel szemszögből koránt sem magától értetődő, hogy a modernizációnak törvényszerűen együtt kell járnia az identitás és a vallási hagyományok elveszítésével.
Szczerski e téma kapcsán sem hazudtolja meg nemzeti nézőpontját és leszögezi, hogy hazája számára tulajdonképp 966-ban, a kereszténységhez való csatlakozással kezdődött az Európa-projekt, így aztán a János Pál-i reevangelizáció nélkül nem is tudja elképzelni Európa megújulását. És amikor az olvasó, már azt hinné, hogy bibliai metaforákkal átszőtt értekezésében Szczerski kiadta már minden katolicizmusát, a könyv vége felé újra betáraz és sorozatot lő: Aquinói, szubszidiaritás, Rerum novarum, Quadragesimo anno, Schuman, Adenauer, de Gasperi, II. János Pál mind előkerülnek.
Az európai identitásválságnak szerinte ez az ív jelenti az alternatíváját: nem az „új európai ember” utópisztikus kinevelése, hanem a lengyel recept; nem a társadalommérnök kísérletek, hanem az integráció kereszténydemokrata gyökereihez való visszatérés.
Európai utópia
A szerző szerint nincs realitása egy nemzetek feletti demokráciának, hiszen a demokráciához népre van szükség, az európai démosz hiányát pedig kevesen vitatnák. A problémához hozzá tartozik, hogy hiányoznak a közös médiumok, az identitás kötőanyaga és a közös nyelv is, amelyek nélkül nem lehet nemzetek feletti demokráciáról beszélni Európában. Egy szupranacionális európai kormány pedig óhatatlanul az erősebb tagállamok (vagy más befolyásos csoportok) érdekeit szolgálná, így az elméletekben lefestett rendszer hamar elveszítené egyensúlyát. Szczerski arra buzdít, hogy vessük el a nemzetek feletti kormányzás koncepcióját, hiszen „a demokrácia hordozói az Európai Unióban a nemzetállamok”, és az utópia terhétől megszabadulva gondolkodjunk „kormányközi demokráciában”.
Erre indítanak az integráció válságtünetei, melyek a jelenlegi trendek fennmaradása esetén nem ígérnek fényes jövőt. „Ha az Európai Unió állam lenne, nem pedig nemzetközi szervezet, ilyen helyzetben már rég eldőlt volna a jövője. Még egyik állam sem esett át ilyen sokrétű válságon, amely az alanyiság legfőbb ismérveit érinti: a határt, a hatalmat, a biztonságot, a valutát és a fejlődési stratégiát. Ezért mindenkinek komolyan át kellene gondolnia az álláspontját, aki azt hirdeti, hogy az Uniónak az állami lét felé kellene tartania.”
„A központi szabályozás utópiája váltotta fel az önszabályozás utópiáját”
– áll a könyvben az uniós gazdaságpolitika piachoz fűződő viszonyának sommás bírálata. Míg értékelése szerint az Európai Parlament baloldali és „úgynevezett liberális” erői uniós szintű gazdasági kormányzást vizionálnak, Szczerski úgy látja, az EU-s szabályozás nem törekedhet többre, mint hogy megteremtse a nemzeti gazdasági potenciált építő stratégiák feltételrendszerét. Aki a nemzetállamok vonatkoztatási rendszerét figyelmen kívül hagyja, könnyen tévedhet az utópizmus ingoványaira – sugalmazza a könyv, amely már címében bírálja az integráció utópikus tendenciáit.
Ezek után aligha meglepő, hogy miközben kétségtelenül modern, demokratikus alapokon érvel, a szerző a klasszikus politikai gondolkodás hagyományaihoz nyúl vissza a fellengzős világjobbító elképzelésekkel szemben. Felfogása szerint a hatáskörök elvonása és a demokratikus nemzetállami struktúrák meggyengítésének projektje ellentétes a közjóval. A politika csak akkor lehet közszolgálat – írja Szczerski –, ha nem egy utópia, hanem az emberek szolgálatát jelenti. „Ha embereket, nem pedig utópiát szolgál valaki, az felelősséget követel, mindenekelőtt az emberek fizikai és anyagi biztonságáért.”
Közép-Európa közös érdekei
Szczerski nem győzi hangsúlyozni Közép-Európa biztonság- és geopolitikai szükségleteit. Kiemeli a Három Tenger-kezdeményezést (Trimarium) a Balti-, az Adriai- és a Fekete-tenger közti térségben és kiegyensúlyozottan érvel a NATO keleti szárnyának erősítése mellett is.
Amikor szerzőnk Közép-Európáról ír, azt nem „politikai varázsigeként” emlegeti, hanem olyan létező érdekközösségként utal rá, amit politikailag is körvonalazni kell. Ebben az infrastruktúra fejlesztését helyezi az első helyre:
„Ha könnyebb lesz eljutni Varsóból Berlinbe, mint Vilniusba, Lvivbe vagy Budapestre, akkor előbb lesz itt Mitteleuropa, mint Közép-Európa”.
A könyvben megjelölt stratégiai cél a közép-európai országok demográfiai, politikai, gazdasági, katonai és soft power-potenciáljának növelése. Megkerülhetetlen a térség integrációja szempontjából az információs összetevő – állítja a szerző –, így ez a politikai törekvés nem hagyhatja érintetlenül az oktatást és a médiát sem. Szczerski szerint a hosszú távú együttműködéshez elengedhetetlen, hogy a térség országai ösztönözzék fiataljaikat egymás nemzeti kultúráinak jobb megismerésére, hogy kialakulhasson egy közös, regionális szemlélet.
Maga a könyv is ehhez a Közép-Európai nézőponthoz kíván hozzájárulni, így nem csak azoknak ajánljuk, akik a PiS-es konzervatív-reformista EU-politikáját kívánják jobban megismerni – a szélesebb közönség figyelmére is érdemes.
A magyar női kézilabda-válogatott fantasztikus játékkal, magabiztosan nyert az Európa-bajnokságon, és immár szinte biztosan ott van a legjobb 6 együttes között. Egyre közelebb az Eb-elődöntőhöz a nemzeti együttes!
Pénteken a román alkotmánybíróság megsemmisíte az elnökválasztás eredményét, az első fordulóban győzedelmeskedő Calin Georgescu kiakadt.
p
6
2
39
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 16 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2018. augusztus 01. 18:09
Észak - Dél ellen. Munkaerőhiány és rabszolga felszabadítás. A rabszolgák hitvilága közelebb állt a liberálisabb Északhoz, mint a keresztény Délhez. Lehet, hogy a feketék jelentették valamikor a mérleg nyelvét, amit most a migránsok tölthetnek be. Szerintem a mostani Nyugat és Kelet küzdelme hasonlít az egykori Észak - Dél elleni küzdelemhez, feltehetően az akkori eredménnyel.
Az olasz hajó megmenti a migránsokat és egy líbiai kikötőbe viszi:
https://vilagpanorama.hu/2018/07/31/az-olasz-hajo-megmenti-a-migransokat-es-egy-libiai-kikotobe-viszi/
"Szczerski szerint a hosszú távú együttműködéshez elengedhetetlen, hogy a térség országai ösztönözzék fiataljaikat egymás nemzeti kultúráinak jobb megismerésére, hogy kialakulhasson egy közös, regionális szemlélet."
Jo, de nem latom miert nem kiterjesztheto ez a resz az egesz EU-ra.
"Ha az Európai Unió állam lenne, nem pedig nemzetközi szervezet, ilyen helyzetben már rég eldőlt volna a jövője."
Azert Magyarorszagnak is voltak valsagos idoszakai, megis itt vagyunk. Szoval ez eleg gyenge erv.
"A társadalomtudós-politikus nem rejti véka alá, hogy az EU jövőjéről írva a lengyel kormány stratégiai vízióját tolmácsolja,"
Az oszinteseg ertekelendo. A kepmutatas amugy is faraszto mindenkinek. Csak nem tudom miert olvasna el barki egy konyvet a lengyel kormány stratégiai víziójárol. Arrol kene lenni valami allami honlapnak is, nem?
A tatárokkal kapcsolatban ( Sobieski stimmel) csak annyit, hogy az említett a csehek, a Johanniták és a Lovagrend által támogatott II. Henrik elesett a csatában és vereséget szenvedett. Az volt a lengyelek szerencséje, hogy a fősereg (Batu) Mo ellen vonult, ahhoz csatlakoztak és nem törődtek tovább Lengyelországgal. ( A cél az volt, hogy ne lehessen egyesített keresztény -magyar, lengyel, cseh, német etc.- erő...)-