Értékelése szerint a javaslatcsomag igazságos, átlátható és arányos választási rendszert vázol fel. A parlamentbe öt százalék helyett négy százalékkal is bejuthatnának a pártok, azaz a választói akarat még jobban megjelenhetne – részletezte, jelezve, hogy javaslataik kiszűrnék a „kamupártokat”. Hozzátette: ebben a rendszerben egyéni választókörzetben és listán lehetne mandátumhoz jutni. Megszűnne az a számukra elfogadhatatlan diszkrimináció, hogy két Londonban élő magyar fiatal különbözőképpen szavazhat attól függően, hogy Kolozsvárról vagy Budapestről származik.
Tóth Bertalan hangsúlyozta, ugyanakkor fenntartanák a határon túl élők szavazati jogát. A frakcióvezető elképesztőnek nevezte, hogy a bizottsági vita során a fideszes képviselők megfelelőnek, arányosnak, demokratikusnak minősítették a jelenlegi választási rendszert. Ebben a választási rendszerben alig több mint 40 százalékos támogatással szerzett kétharmadot a Fidesz, ráadásul a győztes kompenzálja – mutatott rá. Az ellenzéki politikus kitért arra, az MSZP-frakció megszavazza kedden az Országgyűlésben a fideszes Gulyás Gergely és Répássy Róbert által benyújtott, az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló törvény módosítását.
Az MSZP támogatását azzal indokolta, hogy az Országgyűlés bizottságai támogatták a szocialisták módosító javaslatát – amely a Közös Ország Mozgalom elképzelései között is szerepel –, miszerint a választáson egy százalékot el nem érő pártoknak vissza kell fizetniük az állami támogatást. Megengedhetetlen, hogy több száz millió forint közpénzt ezek a kamupártok eltüntessenek 2018-ban – közölte. Arra a kérdésre, mit szólnak ahhoz, hogy az adóhivatalt vezető Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára elintézte, hogy választókörzetében csökkenjenek az üzemanyagárak, Tóth Bertalan azt mondta, arra kéri az államtitkárt, hogy szóljon a Molnak, mind a 3200 településen csökkentse az üzemanyagárakat.