Harc - Napi Maxima

"A 'Tigrisanya harci himnusza' ( https://www.amazon.com/Battle-Hymn-Tiger-Mother-Chua/dp/1594202842/ref=sr_1_1?ie=UTF8&qid=1294715455&sr=8-1 ) röviden arról szól, hogy Amy Chua, kínai bevándorló szülők tradicionálisan nevelt lánya, feleségül ment egy nyugati módon, liberális szellemben nevelt amerikai zsidó férfihoz, és a saját lányait megpróbálta a magával hozott hagyományos kínai szellemben és szülői hozzáállással felnevelni. (...) A könyv körüli botrány és viharok lényege az, hogy a kínai nevelés két alappillére az engedelmesen betartandó rengeteg szabály és a hihetetlenül magas elvárások, a kínai nevelés eszközei pedig nyugati szemmel nézve nemegyszer a gyerekbántalmazás kategóriájába esnek. (...) Felmérések szerint a kínai szülők naponta átlagosan tízszer annyi időt töltenek el azzal, hogy a gyerekükkel az iskolai feladatokat gyakorolják és gyakoroltassák, mint a nyugatiak (...) A kínai szülők nem engedik, hogy a gyerek válassza meg az iskolán kívüli tevékenységeit. (...) efféle jelenet azért elképzelhetetlen - Chua úgy fogalmaz, hogy az ég irgalmazzon annak a kínai gyereknek, aki egy ilyen bejelentéssel megjelenik otthon -, mert a gyerek nem dönthet ilyen kérdésekben, és ha mégis megpróbál, akkor az nagyon tiszteletlen viselkedés a szüleivel szemben. A kínai szülők úgy gondolják, hogy ők jobban ismerik a gyereket, mint ő saját magát, és majd ők fogják megszabni, hogy a gyerek mivel foglalja el magát hasznosan. Szerintük lényegtelen, hogy amit a szülő jónak lát, azt a gyerek élvezi-e vagy sem. A kínai anyák úgy gondolják, hogy semmi sem igazán élvezet, amíg nem vagy nagyon jó benne. De ahhoz, hogy jó legyél, előbb gyakorolnod kell, rengeteget, és a gyerekek nem szeretnek rengeteget gyakorolni, maguktól soha nem is fognak. A szülőtől erőt kíván, hogy legyőzze a gyerek ellenállását, és a nyugati szülők az első komolyabb nehézségekkel találkozva (pl. amikor a gyerek sírva tombol, hogy nem hajlandó hegedűórára menni) általában fel is adják a küzdelmet. (...) Mi nyugatiak vitán felül úgy gondoljuk, hogy ez a hozzáállás akaratgyenge, önmagukat gyűlölő robotokat fog eredményezni, akiknek egyenes útjuk van a pszichoterápiás praxisokba. A kínai anyák viszont úgy látják, hogy a nyugati szülők addig-addig aggódnak a gyerek önbizalmának sérülése miatt, hogy aztán éppen ezzel nevelik önbizalomhiányra: egy gyerek önbizalmát egy kínai szülő szemszögéből semmivel se teheted jobban tönkre, mint azzal, ha hagyod, hogy feladja a küzdést, és ezzel megfosztod attól, hogy rádöbbenhessen a saját képességeire, és élvezze a saját munkájából származó siker ízét. Chua szerint a nyugati szülők azon aggódnak, hogy mit fog érezni a gyerek, ha valamiben kudarcot vall, és ezt az élményt kivédeni vagy könnyíteni akarva egyfolytában bátorítják a gyereket és biztatják, hogy milyen ügyes - akkor is, ha a teszten vagy a fellépésen középszerű a teljesítménye. A nyugati szülők féltik a kisgyerekek lelki egyensúlyát, mert törékenynek és sebezhetőnek látják őket; a kínai szülők úgy néznek a gyerekre, mint erősre és tehetségesre, és nem aggódnak az önbizalma miatt. A két eltérő alapkiindulás teljesen eltérő nevelői filozófiát fog eredményezni. (...) A kínai szülők tökéletest követelnek, mert szilárd meggyőződésük, hogy a gyerek képes a tökéletesre. Ha valami nem sikerül, annak egyetlen logikus magyarázata van: nem dolgoztunk meg érte eléggé. Ezért van az, hogy a tökéletesnél gyengébb teljesítményt a kínai szülők nemtetszéssel fogadják, és a megszégyenítést, büntetést motivációs eszköznek tekintik, természetesnek tekintve azt, hogy a részükről is befektetett idő, a gyerekkel való törődés, a gyerek képességeiben való hitük nyomán a gyerek sérülés nélkül el tudja viselni a megszégyenítést, és az a javára szolgál, arról nem is beszélve, hogy a sikert és kiválóságot a kínai szülők is lelkesen dicsérik és jutalmazzák. Kínai szemszögből nézve mi nyugatiak nem hiszünk a gyerekeinkben. Megelégszünk a középszerűséggel, és ezzel elhitetjük a gyerekkel, hogy valóban középszerű. Kínai szemszögből mi hazudunk a gyerekeinknek: udvariasságból és rosszul értelmezett szeretetből nem közöljük velük azt a kritikát, ami pedig a kapcsolatnak és nekik maguknak is a javukra válna. (...) A két kulcsfontosságú félreértés forrása ugyanaz: kivesszük a nevelési eszközöket a nevelés egészének és a kultúra egészének kontextusából. A legfontosabb félreértések közül az egyik az, hogy a nyugatiak szerint a kínai anyák bántják a gyerekeiket, és saját érdekeik ellenében is kikényszerítik belőlük a teljesítményt; a sikert és az elért eredményt mindenek fölé helyezve. A másik félreértés pedig az, hogy a kínaiak szerint a nyugatiak elhanyagolják a gyerekeiket, keveset törődnek velük, és szülőként felmentik önmagukat, amikor a gyerekük rossz útra téved vagy elszúrja a lehetőségeit. Chua abban marad, hogy nyilván minden normális szülő a lehető legjobbat akarja a gyerekének, csak nem értünk egyet abban, hogy mégis mi volna ez, és hogyan kéne elérni. A nyugatiak a gyerek egyéniségére koncentrálnak, segítenek neki megvalósítani az álmait, bátorító és elfogadó környezetet teremtve köré. A kínaiak a jövőre készítik fel a gyermekeiket, segítenek nekik felfedezni, hogy mi mindenre képesek, és felfegyverzik őket olyan készségekkel és a készségeikbe meg a munkájuk erejébe vetett olyan hittel, amit senki sem vehet el tőlük." http://felicitasz.blog.hu/2011/02/19/keleti_szulok_nyugati_gyerekek

Manapság ritka, az ilyen karizmatikus személyiség...

Egy hiteles ember...