A vádlott a nála jelentkező nőktől a donációs eljárás során felmerülő költségeire (utazás, orvosi vizsgálatok) hivatkozással kért pénz, néhány esetben viszont a petesejt adományozásáért is fizetséget kért. A nő tisztában volt azzal, hogy egyszerre több embernek nem adományozhat petesejtet, ezért később már csak a hozzá fordulók pénzének megszerzése volt a célja.
A Fővárosi Főügyészség a nővel szemben bűnsegédként elkövetett emberi test tiltott felhasználásának bűntette, valamint több rendbeli csalás bűntette miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra. A főügyészség a női ivarsejtet jogellenesen elfogadó öt nővel szemben szintén vádat emelt emberi test tiltott felhasználásának bűntette, illetve annak kísérlete miatt. Azzal a hat emberrel szemben, akik egyúttal csalás áldozatai is lettek, a nyomozást a főügyészség megrovás alkalmazása mellett megszüntette.