Kiemelte: remélik, hogy a szigorítással ismét léphetnek egyet a gyermekek védelme érdekében. Szavai szerint a mostani módosítást úgy tűnik, hogy támogatja az ellenzék is, s az a társadalom egyetértésével is találkozik. Jelezte: a változások 2017. december 1-vel léphetnek hatályba.
A fideszes képviselő felidézte, hogy az új Btk., amelyet 2013-ban fogadtak el, már eddig is kiemelten kezelte a gyerekek védelmét. Kitért arra is, hogy 2014 decemberében lépett hatályba az a változás, miszerint a pedofil bűncselekmény elkövetése nem évül el.
Emellett a gyermekvédelmi jelzőrendszert is megerősítették, előírták az emberi erőforrások miniszterének, hogy szabályozza a tagok feladatát, kötelességét – jegyezte meg Selmeczi Gabriella.