Ki menne ma csatába Európáért?

Ha a kereszténység vissza is szorul Európa sarkába, amíg ez a mag megmaradt, van lehetőség a megújulásra, ez a megújulás pedig elkerülhetetlen – jelentette ki Mezei Balázs akadémikus, filozófus, a Pázmány professzora pénteken az Európa jövője című kétnapos konferencián, amelyet a Kárpát-Ifjúsági Egyesület és a nemrég alapított Civitas Intézet rendezett Budakeszin.

Lovas Miklós főszervező bevezetője után Mezei kifejtette: nem szabad, hogy merő történetiség legyen a kereszténység, amiben nincs spiritualitás, amiben nem tárul fel igazság – hiszen az ember vallási lény, s nem helyettesíthetjük semmivel az Isten-ember kapcsolatot. A filozófus megjegyezte azt is: a konzervativizmus azon felfogása, amely pusztán csak a bevetthez való ragaszkodást hangsúlyozza, tévút.

Nem véletlen, hogy a Földközi-tenger körül jöttek létre a nagy kultúrák, sehol sincs hasonlóan védett védett belső tenger, és itt indult a kereszténység is – fejtegette előadásában Mezei Balázs, aki arra is rámutatott, hogy nem csak a nyugati kultúra, hanem az egész emberiség mai személyfelfogása a kereszténységből fakad.

Az Európai Unió eredetileg keresztény, szolidáris Európa lett volna, ami felzárkóztatja a lemaradókat;

– vonta meg az európai integráció mérlegét Csath Magdolna közgazdász professzor, aki szerint ez nem független attól, hogy az alapító országok mind gyarmattartó országok voltak, az igazi ok a közép-európai bővítésnél ebből fakadóan az volt, hogy piacok kellettek. A közép-európaiak másmilyen értékrendje azonban zavarta őket. Csath szerint az európai politikai elit fölött a globális nagytőke átveszi a hatalmat. 

Pesszimista ellenforradalmárok

„Európával halok meg, jó társaságban vagyok” – idézte Joseph de Maistre francia ellenforradalmár 1819-es kijelentését Nyirkos Tamás filozófus, a Pázmány docense, aki azt összegezte, miként vizionálták Európa végét a francia ellenforradalmárok a 19. század első felében, s milyen megoldási javaslataik voltak. De Maistre például a pápa erkölcsi alapú döntőbírói tekintélyének helyreállítását javasolta. 

Louis de Bonald egyik művében úgy fogalmazott: a monarchikus Európa végével megszületik a köztársasági Európa, az viszont a civilizáció, a politika és a társadalom végét jelenti. Következtetése: „Mindennek vége”. René Chateaubriand hol Európa végét, hol a megújulást jósolja meg, ugyanakkor úgy gondolja, a megújuláshoz először arra van szükség, hogy elérkezzen a mélypont.

Nyirkos Tamás rámutatott: ma is van társadalom, moralitás, politika – még akkor is, ha esetleg ezek olyanok, amelyek sokaknak nem tetszenek. Vannak morális alapok és magyarázó mítoszok, utóbbira példa az emberi jogok, a demokrácia és az egyenlőség. Nyirkos leszögezte: de Maistre-ék szellemi válságról beszéltek, de kérdés, hogy ilyen van-e. Hogy milyen mítoszok lesznek később, arra pedig csak hosszú távon lehet empirikus választ adni, ezt előre megjósolni képtelenség.

A kereszténység dilemmái

Vincze Krisztián görög katolikus pap, a PPKE HTK tanszékvezető egyetemi tanára Szent II. János Pál, XVI. Benedek és Ferenc pápa megnyilatkozásai, valamint más egyházi dokumentumok alapján elemezte a katolikus egyház Európa-képét. Mint mondta, ezekben a panasz és az aggály hangjai dominálnak. II. János Pál például 1982-ben arra szólította fel az öreg kontinenst, hogy az térjen magához, legyen önmaga és fedezze fel a gyökereit. Vincze Krisztián rámutatott:

Az előadó rámutatott: míg a pápák mindig hangsúlyozták a migráció vonatkozásában a befogadást, emellé azt is hozzátették, hogy annyit kell befogadni, amennyire kapacitás van, és hogy a befogadottaknak is magukévá kell tenni a befogadó ország törvényeit. XVI. Benedek nem csak az elvándorlás jogát hangsúlyozta, hanem az otthon maradás jogát is, megjegyezve, hogy a befogadó országoknak joguk van szabályozni a migrációt. Karl Lehman volt mainzi érsek, a német püspöki kar volt elnöke arra is felhívta a figyelmet: nagy a veszély, hogy Brüsszel buldózerré válik az integrációban és nem veszi figyelembe a regionális különbségeket – mutatott rá Vincze.

Melyik Európát féltjük?

Turgonyi Zoltán filozófus, az MTA Filozófiai Intézetének munkatársa azt a kérdést tette fel: melyik Európát féltjük? A keresztényt vagy a liberálist? Ennek nyomán ezt a két Európát hasonlította össze. Hiszen ahhoz, hogy Európa pusztulását katasztrófának tekintsük, kell egy mérce, ami szerint ez veszteség. 

Turgonyi levezette, hogy egy következetes liberálisnak bele kell törődnie, hogy minden civilizáció illúziókra épül, bele kell törődnie, hogy ilyen a világ, ami nem is nekünk készült, és még szidni sincs kit, mert nincs teremtő. Ha a liberális szerint Európának meg kell maradnia a világ kávéházának, Hyde parkjának, hogy segítsen másoknak, akkor támogatnia kell a civilizáció fenntartását, amelyben viszont kitüntetett helyen kell szerepelnie például a szaporodásnak, tehát a családnak.

Előadása végén Turgonyi Zoltán idézte Szent Pált, aki szerint mindenkivel jót kell tenni, de főleg hittestvéreinkkel, ami annyit tesz a mai helyzetben, hogy helyénvaló a keresztények pozitív diszrkiminálása például a migráció kapcsán.

Lánczky István, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézet munkatársa rámutatott: ugyan van euroiszlám, amely jobban idomul Európához, mint az iszlám többi felfogása, de nem ez, hanem inkább a keményvonalas, szélsőséges irányzatok vonzzák az identitásukat kereső, társadalom perifériájára szorult másod- és harmadgenerációs muszlimokat.

Csicsmann László, a Corvinus docense és dékánja kifejtette: miközben Szíriában mindenki ott ül a tárgyalóasztalnál Oroszországtól az Egyesült Államokig, Európa nem meghatározó szereplő. Az Iszlám Államot ugyan felszámolják, ám lehetséges, hogy lesz utódszervezete, s erre sincs felkészülve Európa. A migrációt csak a válsággal szembesülő országok próbálják igazán kezelni, például Olaszország már líbiai polgármesterekkel és törzsekkel tárgyal. 

Európa meghatározó szereplő a térségben, de nem nagyon tudja alakítani az erőviszonyokat, viszont a közvetlen biztonsági fenyegetés. Európát érinti, nem az aktívabb Egyesült Államokat. Ma szerinte a reálpolitikai érdekeknek kell elsőséget adni normatív célok felett, ez pedig a biztonság elsőbbségét jelenti.

Kína ante portas

Kéthetente jelenik meg könyv, ami arról szól, hogy Kína fogja vezetni a világot, másik kéthetente pedig arról, hogy Kína három nap múlva összeomlik – kezdte előadását Salát Gergely sinológus, a Pázmány docense, aki azt a kérdést tette fel:

Méretre ehhez az ország elég nagy, a lakossága pedig jóval nagyobb Európáénál. GDP-je alapján még elmarad a gazdasági ereje az Európai Unió és az Egyesült Államok mögött, ám növekszik.

Kétszáz évvel ezelőttig Kína egyértelműen a világ egyik legnagyobb gazdasága volt, a 20-30 százalékát adta a világ GDP-jének, ami a hetvenes évekre 2 százalékra csökkent, most viszont már 15 százaléknál tart. Kína tehát azon van, hogy történelmileg indokolt helyét foglalja el a világ nagy gazdaságai között. A hadsereget is fejlesztik, s a szándékuk is megvan a trendalakításra: „minden megmozdulásuk erről szól, szeretnék ők fújni a passzátszelet”.

Imperialista optimizmus

Balázs Zoltán, a Corvinus tanára kijelentette: a politikai imperializmus nem feltétlenül rossz, ezek a gondolatok teszik Európát azzá, ami; s a piaci fundamentalizmustól sem tudunk szabadulni, mindig is volt globális piac.

A rend nem feltétlen csak politikai valóság lehet. Adam Smith, aki miután elmondja, hogy az ipar és kereskedelem a buli, mégis azt állítja, hogy a mezőgazdaság az alap. A gazdaság hasznos rend, de függetleníteni tudja magát a politikától, tehát ugyan jó a kormány számára, ha a piac hatékony, de bosszantó lehet, hogy a piac nélküle is képes rendet és gazdagságot teremteni. 

Balázs Zoltán szerint a piac szétteríti a gazdagságot, szétteríti a szellemi tulajdont, növelheti a cselekvési szabadságot, kezeli a demográfiai problémát. Például a migrációt jelentős részben megoldhatja az afrikai növekedés.

– szögezte le Balázs Zoltán, hozzátéve: a két imperializmus az, ahogy mi vagyunk, és jelen pillanatban is a két gondolat egyensúlyozása és vitája zajlik.

Európa kiadó?

Az európai identitás buktatóit feszegette Botos Máté, a Pázmány tanszékvezetője, rámutatva: az EU nem megoldás, mivel az EU-s identitás megmaradt az örömódánál, amit időnként eljátszanak nekünk.

Kérdés, hogy mi alkotja az európai identitást. Beletartozik-e a keleti kereszténység? Olyan normák és kulturális örökségek alkotnák, amelyek egyébként más, az európaihoz hasonló kultúrkörökben is jelen vannak? Az európai identitás túlságosan összetett és ellentmondásos. Először bajorok, aztán németek vagyunk, s csak utána európaiak – az absztraktabb szintekkel nehezebb azonosulni, azt áldozzuk fel először, s már a nemzet is absztrakció.

– tette fel a kérdést Botos. Vagy a nemzetek összessége az, ami Európát jelenti?

Nincs közös államiság, így közös államiságtudat sem, tisztázatlan a közös értékrend, a közös minimum pedig nagyon kevés és általános, amelyet felülírnak a történelmi ellentétek – fejtegette Botos Máté, hozzátéve: közös ellenség sincs, s a migránsok sem tudják betölteni ezt a szerepet, mivel Nyugat-Európában már hozzászoktak a migránsokhoz. Nincsenek közös külpolitikai érdekek sem, és a szolidaritás sem intézményesült.

S ha nem sikerül közös identitást kialakítani, akkor vajon alternatív identitások fogják széttörni a nagy egészet? – tette fel a kérdést Botos Máté. Ha Európa kiüresedik, akkor elfoglalható térré válik egy új identitás számára? Európa kiadó?

Tudás, nemzet, kisebbség

Az érdekérvényesítés különböző szlovákiai formáiról beszélt Tokár Géza felvidéki politológus, az ELTE doktorandusza azt vizsgálva, hogy az milyen módon szolgáltathat példát vagy lehet párhuzamos az Európai Uniós érdekérvényesítési lehetőségekkel. Szóba jöttek a petíciók és az állampolgári kezdeményezések, ahogy az is, hogy mi a különbség a kooperációs, a nyomásgyakorlásos és a saját erőből való megvalósításra építő kezdeményezések között. Példaként felmerültek a szlovákiai kétnyelvűsítési és polgári engedetlenségi mozgalmak, valamint Gene Sharp nonviolent revolution-elmélete – nem a rezsimváltásra, hanem a kisebb csoportokat érintő részproblémák kezelésére alkalmazva.

A szombati napot kezdő Kardon Béla, az RCISD Regionális Tudásközpont tudományos igazgatója  arról beszélt, hogy legfontosabb erőforrásunk a tudás. Előadásában rámutatott, hogy

A versenyképes vállalkozásoknak versenyképes munkaerőre van szüksége, amely a XXI. században igen jelentős mértékben versenyképes felsőoktatási intézményekből jön. Versenyképes felsőoktatás pedig nincs versenyképes tudományos kutatás nélkül.

Szombaton Kántor Zoltánnak, a Pázmány adjunktusának, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatójának előadásával folytatódott az eszmecsere, aki a nemzettéválási folyamatokból kiindulva magyarázta a nemzeti identitás kialakulását és a társadalmak nemzeti alapú intézményesülését. Mint mondta, a rendszerváltáskor a térségben újraintézményesült a nemzet; a különböző szereplők – a nemzetállam, az anyaország és a nemzeti kisebbség – egymás politikáját monitorizálva határozzák meg lépéseiket. Az anyaországi támogatás segíti a kisebbségi közösségépítést, ellensúlyt teremtve a nemzetállami asszimilációs politikával szemben.

Mégis a történelem az alap?

Kiss István, a Századvég vezető kutatója rámutatott: az európai integráció jelenleg válságban van, amelynek számos tünete van, az eurózóna válságától kezdve a „bővülési fáradtságig”, de ami a jövő és az Európai Egyesült Államok szempontjából a legnagyobb probléma, az a közös identitás és értékek hiánya. Míg az EU intézményeinek vezetői egyértelműen az emberi jogokon alapuló identitást kívánnak nyújtani, addig a történelemben ilyen típusú identitásalkotásra nem találunk példát. 

Az európai közvélemény-kutatási eredmények azt mutatják, hogy az EU állampolgárai is elsősorban a közös történelemben és kultúrában látják a közös európai identitás alapját. Mivel ezt EU-s szinten nem találják, ezért

Míg az EU-s állampolgárok 92 százaléka kötődik erősen nemzetállamához, addig mindössze 51 százalékuk az EU-hoz. Szintén jelzésértékű, hogy ha külön a kontinensre tesszük fel a kérdést és nem az EU-ra akkor ez már 61 százalék. 

Így az EU-nak ha további integrációt szeretne, nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a kontinens közös történelmére és kultúrájára az emberi jogok tisztelete mellett, hogy sikeres európai identitást hozzon létre. 

Jogászok világuralma

Az EU depolitizálódásáról tartott előadást Pócza Kálmán, a Pázmány adjunktusa. Pócza elmondta: egyre több tudós foglalkozik azzal, miként is kerülnek a korábban politikainak számító kérdések bírósági hatáskörbe szerte a nyugati világban. Mivel egyre több kérdést emberijogi kérdésnek tekintünk, ezért

s így a legitimitásuk is könnyebben megkérdőjeleződik. A német alkotmánybíróságnak például már kellett azzal a kérdéssel foglalkoznia, hogy alapvető emberi jog-e a mobiltelefon. A depolitizálódásnak és „alkotmányosításnak” nemzetállami, európai és globális szintje van. Egyes szerzők már globális jurisztokráciáról beszélnek. 

Az Európai Unió Bírósága is az integráció egyik motorja volt, a bíróság elkötelezettje volt az integrációnak. Ráadásul annak döntéseit csak egyhangú döntéssel tudják felülírni a tagállamok vezetői, ami érdekütközések miatt ritkán lehetséges, azaz a gyakorlatban nagy a bíróság politikai mozgástere. Az  Európai Unió Bírósága egyébként saját magát ruházta fel az EU-s joganyag értelmezésének hatáskörével (ez nem egyedülálló, az USA Legfelsőbb Bírósága is saját magát ruházta fel az alkotmányértelmezés jogkörével, ahogy a német alkotmánybíróság is). 

Az EU-joganyag értelmezése körül az előző évtizedekben kompetenciaharc volt megfigyelhető, amely azonban úgyszintén bíróságok között zajlott – az Európai Unió Bírósága, illetve a tagállami alkotmánybíróságok között. Például a magyar Alkotmánybíróság is úgy vélte, hogy neki van joga az EU-s joganyag értelmezésére, ahogy a német és az olasz is – fejtegette Pócza Kálmán.

A probléma a felhatalmazottság: a bíróságok nem választott testületek. Egyesek szerint épp ez a jó, másik szerint ez a probléma. A tendencia mindenesetre egyértelmű.  

Karizmatikus Orbán, kiüresedő modernitás

Frenyó Zoltán, az MTA Filozófiai Intézetének tudományos főmunkatársa Európa új korszakáról beszélt. Eszerint az ókor kozmocentrikus volt, a középkor teocentrikus, az újkor pedig antropocentrikus, s a három elv csak a reneszánsz idején volt egyensúlyban. A paradoxon ugyanakkor az, hogy a modern, antropocentrikus kor az, ami szerint nincs állandó emberi természet, az csak a történelem műve, amivel ez a kor saját maga lába alól húzza ki a talajt.

A modernitás felemésztette és kiüresítette önmagát. A migráció lehet, hogy arra mégis jó, hogy kibillenti a stagnálásból a  nyugat-európai politikai struktúrákat – jegyezte meg Frenyó.

A demokratikus politikai vezetés problémájáról adott elő Metz Rudolf, az MTA Politikatudományi Intézetének munkatársa, a Corvinus doktorandusza, aki rámutatott: erős vezetés és erős demokrácia kívánalma állnak szemben egymással, s elvárjuk, hogy a politikai vezetők egyszerre legyenek kiemelkedő képességűek és erkölcsűek, valamint olyanok, mint mi, hétköznapi polgárok.

Metz végül három vezetői típust mutatott be, a transzformatikust, a tranzakciósat és a karizmatikust, az elsőre Obamát, a másodikra Merkelt és Theresa Mayt, a harmadikra Orbán Viktort hozva példának.

A konferenciát Vértesy László, az NKE egyetemi docensének előadása zárta a közös európai jog harmonizációs és gazdasági kihívásairól. Miután bemutatta az európai demográfiai válságot, a jövedelmi problémákat és különbségeket, az EU-s országok körbetartozásának kérdését és a migrációt, Vértesy arra mutatott rá: mindezeket a problémákat az EU nem tudta megoldani, inkább a szőnyeg alá söpri, elmismásolja.