Mindig találják meg az emberséget

2017. július 05. 10:34

És bár pápa talán nem lesz önökből, bőkezű támogató igenis lehet, mint Rubik Ernő, aki tehetségeket szponzorál; vagy Csányi Sándor bankelnök, aki alapítványt működtet szegény gyerekek képzésére; vagy a ma élő magyarok egyik legkiválóbbja, Soros György, aki szellemi életünket régóta és nagylelkűen támogatja.

2017. július 05. 10:34
Nádasdy Ádám
Nádasdy Ádám

„De tudjanak a távolba is nézni. Legyenek példaképeik. Kis példaképek, mint a derék szabómester az utcából. Nagyobb példaképek, mint a »Fortepan« gyűjteményt a semmiből, önzetlenül létrehozó Tamási Miklós; és nagyok, mint Moholy-Nagy László, aki élete során nagyon sokfélét csinált, szerintem még dobozokat is pakolt. Ha majd tehetik, támogassanak másokat, mint Snétberger Ferenc, a cigány származású gitárművész, aki cigánygyerekeknek csinál zeneiskolát és ezzel életpályát.

És lehet önökből igazgató, főszerkesztő, gyártulajdonos, milliomos – vagyis a mi szempontunkból: szponzor. Itt vannak önök közt a jövő nagy szponzorai, mint volt II. Gyula pápa, aki Michelangelót bízta meg a Sixtusi Kápolnával, bőkezűen fizette, és védte az intrikusokkal szemben, pedig nagyon nem ilyet képzelt. És bár pápa talán nem lesz önökből, bőkezű támogató igenis lehet, mint Rubik Ernő, aki tehetségeket szponzorál; vagy Csányi Sándor bankelnök, aki alapítványt működtet szegény gyerekek képzésére; vagy a ma élő magyarok egyik legkiválóbbja, Soros György, aki szellemi életünket régóta és nagylelkűen támogatja.

Ha az önök zsebe is mély lesz, nyúljanak bele mélyen. Ha nem, akkor szorgosan tervezzenek, varrjanak, nagyítsanak, keressék meg a szponzorokat, és mindig találják meg az emberséget az élveteg kávéfőzőnők vagy a jókötésű szerelők között.”

Nádasdy Ádám beszéde a MoME diplomaosztóján

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2017. július 06. 11:20
Mi az a MoME? MOMO-ról már hallottam, a MOMÁ-ról is. Ezek a deviáns magyargyűlölők miért ragaszkodnak a sok "M" betűt tartalmazó 4 betűs mozaikszavakhoz? Ez valami fétis, vagy mantra, misztikum a számukra?
néhai Ch.Pilot
2017. július 06. 11:18
Van az emberi faj.... és van Nádasdy Ádám.
u.cserkész
2017. július 05. 17:42
"ma élő magyarok egyik legkiválóbbja, Soros György," Tényleg nem akarok kekeckedni, de mitől/miért lenne legkiválóbb ez az ember? Mert spekulációival összeszedett egy csomó pénzt? Nádasdy, ilyen névvel csontig benyalsz egy kis baksisért.
balbako_
2017. július 05. 16:51
Ez pénzt koldul, azért nyal olyan veszettül?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!