Tévedés az egyház hanyatlásáról beszélni – Székely János szombathelyi püspök a Mandinernek

Hogyan fogadta a kinevezést a szombathelyi püspök székbe?

Egészen különleges, erős élmény volt számomra az előző egy hét-tíz nap. Az emberi élet minden eseménye mögött ott van a teremtő Isten jelenléte, szándéka, és én különlegesen éreztem ezt ezekben a napokban. Számos olyan találkozásban volt részem az előző napokban, még mielőtt köztudott lett volna, hogy Ferenc pápa szombathelyi püspöknek nevez ki, ahol valahogy szóba jött Szombathely és környéke. Hívtak oda keresztelni, családok konfliktusaiban, nehézségeiben segíteni. A kinevezés napján épp egy olyan Árpád-kori templomban rendeztünk imaestet, ahol egy hatalmas Szent Márton-kép volt látható. Ezután döbbenten gondoltam bele, hogy Ferenc pápa épp Szent Márton egyházmegyéjét bízta rám. Nagyon erősen érzem az egész eseménysorban a Teremtő kezét, gondviselését. Egyébként a Szombathelyi Egyházmegye Magyarország egyik legvallásosabb vidéke, nagyon sok nagyszerű papja, hitoktatója, keresztény hívője van. Sokszor jártam már itt továbbképzéseken, lelkigyakorlatokon, ezért is örömmel mondtam igent a kinevezésre.

Ezek szerint a Szombathelyi Egyházmegye más egyházmegyékhez képest könnyű terepnek számít?

Bizonyos értelemben igen. Jobban élnek még a hagyományok és a hit, az egyházmegye sok szempontból rendezett. Természetesen itt is vannak nehézségek, az egyik nagy feladatomnak azt érzem, hogy a paptestvéreket segítsem, erősítsem a papi szolgálat megélésében, feléjük az emberi szálakat erősítsem, munkájukban, szolgálatukban támogassam őket. Illetőleg elég kevés a papi hivatás ezen a vidéken az utóbbi években. Szeretnék sokat tenni azért, hogy támadjanak papi hivatások. 

Hogyan lehet ezen a problémán segíteni?

Lehet például zarándoklatokat szervezni, a fiatalokat összehívni, imádkozni ezért, tanúságtételek által közel hozni ezt a nagyon radikális, Istennek odaadott életeszményt, hogy minél több fiatalember találkozzon ezzel a kihívással.

Örök vita, hogy a cölibátus opcionálissá tétele vajon segítene-e a paphiányon, érdemes-e ezért feláldozni a nőtlenség eszményét; illetve hogy a hívek minél aktívabb bevonása megoldás-e – vagy ha a hívek veszik át a papok feladatait, akár a liturgiában, akkor az tovább rombolja-e a papi identitást, és így a hivatások számának további csökkenését segíti elő. Ön mint gondolkodik erről a kérdéskörről?

Nekem az nagyon mély meggyőződésem, hogy egyrészt mivel maga Krisztus ilyen módon élt, nőtlen életet élt, totálisan az Atyának, az Istennek és az embereknek odaadott életet élt, és a papság ennek a folytatása, megjelenítése, ezért

Puszta létével a pap hirdeti, hogy az Isten valóság, és egy teljesen valóságos, hús-vér embernek az egész lényét be tudja tölteni. Én azt gondolom, hogy ezt védeni, őrizni kell, és ezzel egyáltalán nincs ellentétben – sőt! – az, hogy a világi keresztény hívőknek a fontos, aktív szerepét meg kell találnunk. A kettő együtt, a pap Istennek odaadott élete, illetve a tanítás, a szentségek kiszolgáltatása, amit ő tud adni, és a világi hívőkben lévő tettrekészség, hiteles családi életük nagyon megerősíti egymást. Egyházunknak ezt az erővonalat kellene megtalálnia és élnie. 

Nem erodálja-e a papi identitást, ha egyre több liturgikus feladatot látnak el világi hívek?

Nagyon sok helyen világszerte és Magyarországon is kisebb településeken vannak igeliturgiák, amelyeket világi hívek, hitoktatók vagy lelkipásztori kisegítők végeznek, és ezzel semmi probléma nincs, sőt mindez segíti az adott közösségek életét. Fontos világossá tenni azonban, hogy a pap itt sem vált fölöslegessé. Az a fajta kincs, amit a pap hordoz Isten ajándékaként, hogy a szentségeket megjeleníti és kiszolgáltatja; és az a fajta tanítás, ami nem pusztán emberi bölcsesség, hanem a papszentelésből fakadóan kapott küldetés, ez nem válik fölöslegessé egy ilyen helyzetben sem. Ha ez az egyensúly jól megvan, akkor nincs nehézség. 

Gyakran hangoztatott igény, hogy a püspökök éljenek közel a hívekhez, ne legyenek távol tőlük. Hogyan tudja ezt megtenni egy püspök, akinek nem egy plébániája, hanem egy egész egyházmegyéje van?

Én magam is fontosnak érzem, hogy a püspök elérhető legyen. Ferenc pápának szép hasonlata, hogy a pásztornak bárányszagúnak kell lennie, azaz ismernie kell a rábízottak életét, gondjait. Nem csak elől kell mennie, mutatva az utat, hanem a nyáj közt is, hogy hallgassa a rábízott embereket, sőt a nyáj végén is, mondja Ferenc pápa, hogy a legvégén lévővel, a szenvedővel is tudjon törődni. Ezt fontosnak érzem, törekszem arra, hogy elérhető maradjak. Persze a saját munkámhoz szükséges nyugalmat is meg kell teremtenem, a kettőt kell jó egyensúlyban tartani. De fontosnak érzem, hogy emberközeli legyen a pap és a püspök, és így az Isten emberközeliségét tudja közvetíteni. 

Ferenc pápa Amoris Laetitia című apostoli buzdítása kapcsán a világegyházban kisebb vita van arról, hogy a pápa engedélyezte-e vagy sem buzdításában az elváltak és újraházasodottak számára az áldozást. Egyes német és más püspökök ennek nyomán áldoztatják az említetteket, bár csak alig néhány ilyen püspök van. Erdő Péter bíboros megerősítette az eddigi gyakorlatot saját egyházmegyéjében. Hogyan lesz ez Szombathelyen?

Én is alapvetően úgy látom, hogy az apostoli buzdítás nem változtatja meg az eddigi egyházi gyakorlatunkat. Amire hivatkoznak, az egy lábjegyzetnek egy utalása. Ezzel szemben az egyház gyakorlata egy sok évszázados, mély alapokra épített gyakorlat, ami főként a házasság szentségének mélységét, komolyságát, a totális, felbonthatatlan életszövetséget, valamint az Eucharisztia nagyságát, méltóságát védi. A buzdítás helyes értelmezése az eddigi hagyomány kereteiben kell, hogy történjen. Nyilván elképzelhetőek olyan ritka, rendkívüli esetek, amikor egyházjogi úton, egyházi bíróságon sem lehet kimutatni egy szentségi házasság érvénytelenségét. Ilyenkor lehetséges, hogy a gyóntató pap, lelkiismeretében erről meggyőződve feloldozza az illető párt, és engedélyezi számukra az áldozást. Vannak rendkívüli esetek, ezekre akar utalni a pápai dokumentum. De ez az eseteknek egy szűk köre.

Bill Peckman amerikai plébános írta nemrég a Facebookon, hogy az egyház hanyatlásának nyugaton az oka az, hogy „az irgalmasság cselekedetei elfogytak, hogy a helyüket a társadalmi igazságosság hamis ideája vegye át. Kivéve a természetfelettit az istentisztelet lényegéből, leegyszerűsítettük a szentmisét”. Egyetért vele?

Az egyház általános hanyatlásáról beszélni óriási tévedés lenne. A Föld lakosságának túlnyomó többsége jelenleg is istenhívő, és maga a kereszténység és a katolikus egyház is sok országban, régióban virágzik. A létszámban és a kereszténység életerejében való hanyatlás inkább a nyugati kultúrkör egyes országaira jellemző. Nem világméretű jelenség tehát ez. Van abban igazság, amit az atya ír, hogy akik az egyház társadalmi igazságosságról szóló tanítását képviselik, a szegények, rászorulók jogi, társadalmi helyzetének megváltozásáért harcolnak, néha megfeledkeznek arról: miközben természetesen tenni kell egy igazságosabb, emberségesebb világért, azért sosem szabad elfeledkezni a konkrét szegény emberről, aki az ajtónk előtt áll, aki nem tud télen fűteni vagy óriási anyagi nehézségekkel küzd, a gyermekeit nem tudja tisztességesen felruházni. Sosem szabad, hogy az ideologikus célok figyelmünket elvonják a konkrét emberektől, szeretetcselekedetekről. Ezt próbálják mindenhol tenni például a katolikus egyház helyi Karitász-csoportjai, amelyek az idős, szegény embereknek próbálnak segítséget adni teljesen emberközeli módon. 

Püspök úr írt egy tankönyvet Cigány népismeret címmel, és ismert a szerepvállalása a cigánypasztoráció terén. Szombathelyen is hasznát veszi majd ebbéli, speciális ismereteinek?

A püspöki konferencián belül minden püspöknek vannak országos feladatai is. Ezek közül egyik feladat a romákkal való foglalkozás, ami az én feladatom, és megmarad ezután is, a megyéspüspökség mellett. Fontosnak érzem: úgy gondolom, hogy Magyarországon élhető jövő csak akkor elképzelhető, ha cigány testvéreinket tudjuk segíteni oktatásban, munkahelyteremtésben, leginkább pedig a hit átadása által, és ha ők is tudnak efelé a segítség megnyílni. Enélkül nehezen elképzelhető egy boldog, élhető jövő Magyarországon. Egyébként az egyházmegyében élnek cigányok, több olyan közösségük is van, akik anyanyelvi szinten használják a cigány nyelvet. Velük is erősítem majd a már meglévő jó kapcsolatokat. Az országos cigánymissziót pedig megyéspüspökként is tovább segítem, irányítom majd.  

***

Székely János 1964. június 7-én született Budapesten. Az érettségi után az Esztergomi Hittudományi Főiskola, majd Budapesten a Pázmány Péter Hittudományi Akadémia hallgatója, majd 1987 és 1991 között a Cremisan-Betlehem-i Saint Paul’s Theological College növendéke volt. 1995-ben licenciátusi fokozatot szerzett Rómában a Pápai Biblikus Intézetben, majd elkezdte a doktori kurzust. 1997-ben szerzett doktori fokozatot a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán. 1991-ben szentelték diakónussá Jeruzsálemben, majd ugyanebben az évben részesült a papszentelésben. 1991 és 1993 között káplán Érsekvadkerten. Római tanulmányai után 1996 és 1998 között Budapesten a Rózsák terén plébános helyettes. 1998 és 2001 között plébános Budapest Széphalmon, 1999-től Hidegkúton is. 2001 és 2005 között spirituális a budapesti Központi Papnevelő Intézetben. 2005 és 2006 között a budapesti Örökimádás templom igazgatója. 2006 és 2007 között plébános Esztergomban a Szent Anna plébánián. 2006-tól az Esztergomi Hittudományi Főiskola rektora. 2007. november 14-től az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke. Püspökké szentelése 2008. január 5-én volt Esztergomban. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Cigánypasztorációs Bizottságának vezetője, a Caritas in Veritate Bizottság elnöke, valamint tagja az Oktatási, a Hivatásgondozó és a Felnőttképzési Bizottságnak. 2010-től a Magyarországi Keresztények és Zsidók Tanácsának elnöke. Cigány népismeret című tankönyve 2010-ben jelent meg.