A melegházasság ötlete fel sem szabadna, hogy merüljön

„Nem engedhető meg egy közösség számára, hogy védelmezze kedves szokásait a örökös, szkeptikus kifogások ellen, főleg amikor a kifogást emelők célja az, hogy megváltoztassák a közösség zsigeri kódját,amelyből ezen szokásokat erednek? A zsigeri kód a közösség dns-e: ettől függ, hogy milyen viselkedési mintákat kell átadnunk a szégyen, a becsület és büszkeség társadalmilag elismert fogalmai által. Arra szorít minket, hogy viselkedjünk; arra formál, akárcsak szüleink; a szüleink nevelése a zsigeri kód megnyilvánulása. Ez Hegel objektív lelke, a kollektív ész, de olyan automatikus reakciókat értve alatt, amelyek belénk vannak írva, amely az adrenalinon keresztül működik, és ami vérrel borítja el az ember arcát. Ez az, amitől annak érezzük magunkat, akik vagyunk, és amitől úgy cselekszünk, ahogy – magyarán ez teszi a létezésünket. Így azt a kérdést nem lehet feltenni, hogy a zsigeri kód hasznos-e a közösség számára, hiszen ez a közösség létének egyik sarokköve, erre épül a közösség. Zsigeri kód nélkül nincs emberi közösség, így helytelen volna azt pusztán hasznossága szempontjából vizsgálni. (...)

Ez megmagyarázza, hogy miért reagáltak az emberi közösségek olyan erőszakosan, amikor valakik megkérdőjelezték a szokásaikat. Nem a közösség ideológiai felépítménye volt a tét – hanem az az etikai alap, amire a közösség egyáltalán felépült, magyarán az öröklött zsigeri kódja. (...)

A melegházasság mostani vitájában annak támogatói a sokáig elnyomott kérelmezők szerepében lépnek fel, akik csak azt kérik, ami jár nekik. Valójában az egész kérdés emberi jogi és etikai keretben fogalmazódik meg, amellyel szemben a melegházasság ellenzői semmi mást nem tudnak felmutatni, csak a »lejárt szavatosságú, személyes előítéleteiket«, hogy megint felidézzem a kanadai Legfelsőbb Bíróság elnökének emlékezetes szavait.

A helyzet azonban az, hogy tévedés összekeverni az automatikusat az irracionálissal, mivel, mint korábban láttuk, egy automatikus és végiggondolatlannak tűnő válasz pont az a mód, ahogy a »zsigeri kód« működik. A zsigeri kód így érzelmek sorát váltja ki, pont azért, mert arra való, hogy ezt tegye.Mint egyes automatikus reflexek, mint hogy hirtelen visszarántod a kezedet a forró tűzhelyről, a zsigeri kód tiszta azonnalisága, távol állván attól, hogy az irracionalitásra adjon bizonyítékot, inkább azt demonstrálja, hogy a veszedelem és krízis idején mennyire fontos, hogy gondolkodás nélkül, azonnal cselekedjünk. Ha egy embernek gondolkodnia kell, mielőtt elugrik egy autó útjából, vagy elmélkednie kell a lehetséges válaszokon, mielőtt leveszi a kezét a forró tűzhelyről, akkor az ész, ahelyett, hogy segítségünkre lenne, inkább az ellenségünk. Egyes döntéseket jobb, ha meghagyunk a reflexeknek – legyen az a neurológiai rendszerünk vagy a zsigeri kód.

Ezért van az, hogy oly sokak számára, beleértve meleg férfiakat és leszbikus nőket, az azonnali válasz a melegházasság ötletére zsigeri szinten érkezik – és valahogy viccesnek, meg tévesnek tűnik számukra az egész, és jóval azelőtt annak tűnik, mielőtt még meg tudnának állni egy pillanatra és végiggondolni, hogy támogatják vagy ellenzik azt. Van ennek azért érthető oka: fontosabb dolgaik is voltak, minthogy egyáltalán feltegyék a kérdést. Hogyan magyarázod el, hogy miért ellenzel valamit, aminek a lehetősége amúgy sosem futott át még az agyadon, és ami korábban senkinek a Földön nem jutott eszébe? Amikor ilyen, korábban elképzelhetetlen dolgokról kell véleményt formálni, az pontosan az a helyzet, amikor a aggódva működésbe lép a zsigeri kód. Arra kérni valakit, hogy érveljen valamivel kapcsolatban, ami amúgy addig elképzelhetetlennek tűnt, az azt jelenti, hogy olyan dologban kell engedményt kell tennie, amiben pontosan nem szabadna engednie – a kérdés puszta feltehetőségében.

Képzeljük el, hogy egy idegen odajön hozzánk, és azt kérdezi, körbeviheti-e nyolcéves lányunkat a városban új kocsiján. Feltehetőleg, függetlenül attól, hogy  az illető milyen kedvesen is teszi fel a kérdést, nemet mondanánk. De tegyük fel, hogy elkezdi kérdezgetni, hogy miért is ne vihetné el a lányunkat egy körre. Például azt mondaná: »Nézd, odaadom neki a mobilomat, és bármikor felhívhatod.« Kötelességed-e bármilyen racionális választ adni egy idegennek arra a kérdésére, hogy miért is ne vihetné el a lányodat egy kocsikázásra?

Nem. Az eleve elfogadhatatlan kérdésre nem kell válaszolni. Az a pillanat, amikor elkezdesz válaszolni a kérdésre, ami elfogadhatatlan, akkor már túl késő lesz, hogy érvényre juttasd eredeti ellenérzésedet és ellenkezésedet, ami igazából úgy szólna: csak a testemen keresztül.

A házasság valami ilyesmi, és egészen a közelmúltig biztonsággal a házas emberek ügye volt. A házasok köteleződtek el benne, és egyáltalán nem volt olyan speciális privilégium, ami kizárt más embereket. Végső soron ki nem házasodhatott meg? Nem kellett, hogy heteroszexuális legyél; lehettél meleg is. Akkor mi van? A házasság az emberiség legliberálisabb intézménye volt. Ajtaja nyitva állt a rondák és igénytelenek előtt is, ahogy a szépek és csábítóak előtt is.  S úgy határozták volna meg a házasságot, mint amit csak férfi és nő közt lehet megkötni? Igen, de csak abban az értelemben, ahogy a sajtos rántottát úgy definiálták, mint sajt és rántotta – amivel senki nem akarta megbántani sem a narancslét, sem a pirítóst; nem ezért hagyták ki őket a definícióból. A narancslé és a pirítós nagyszerű dolgok, de biztos, hogy nem tudsz belőlük sajtos omlettet csinálni.”

A szerző Atlantában élő, meleg író és politológus.