A muszlimoknak akarja adni egy baloldali mozgalom, az andalúziai kormány pedig államosítaná a córdobai katolikust katedrálist – írja a Wall Street Journal annak kapcsán, hogy Demetrio Fernández González córdobai püspök a Hudson Institute’s Center for Religious Freedom vendége volt Washingtonban, június 7-én, szerdán. A püspök attól tart, a baloldal idővel megtalálja a módját, hogy valóra váltsa fenyegetéseit.
A katedrális 1984 óta része a ENSZ által összeállított világörökségi listának, évente másfél millió turista látogatja meg. Az UNESCO, az ENSZ illetékes szervezete ugyanakkor Córdobai Nagymecsetnek hívja a katedrálist (ahogy a magyar Wikipédia is, szemben az angollal, ahol Mosque-Cathedral of Cordoba szerepel). A Platform a Córdobai Katedrális-Nagymecsetért nevű mozgalom 2013-ban 350 ezer aláírást gyűjtött össze a templom államosításáért, egy évvel később pedig Andalúzia szocialista kormánya vádolta meg az egyházat azzal, hogy úgymond „elrejti” az épület történelmét. Azon év márciusában a városi önkormányzat egy jelentésében azt állította, hogy a katolikus egyház nem igazi birtokosa az épületnek, mivel a felszentelés nem olyan jogi cselekmény, ami birtokbavétellel jár így a valódi tulajdonos igazából „a Föld minden állampolgára, minden korból, függetlenül a néptől, nemzettől, fajtól, kultúrától”.