„Itt mindenki hülye?” – megdöbbentő nemzetközi helyzetről számolt be Szijjártó Péter (Videó)

A tárcavezető szerint teljesen világos a brüsszeli parancs.

Magyarország 1,9 millió euróval segíti 200 iraki keresztény család lerombolt házának újjáépítését, 470 ezer euróval kórház, 400 ezer euróval pedig keresztény iskola építését, 500 ezer eurót fordít humanitárius segítségre a szíriai antiókhiai patriarchátusban.
A keresztény közösségek, ahogy mások is, szörnyű veszélyben vannak a Közel-Keleten az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet tevékenysége miatt, amely fel akarja számolni őket – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Etnikai és Vallási Erőszak a Közel-Keleten című nemzetközi konferencián Madridban szerdán.
A tárcavezető felszólalásában hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösségnek kötelessége a térségből elmenekült keresztény családok hazatérésének segítése. Mint mondta, ez kritikus és alapvető kérdés, amelynek megvalósulásához két feltételnek kell teljesülnie: az első a biztonság és béke garantálása az ENSZ révén adminisztratív zónákban, a második pedig a lerombolt területek újjáépítése, amelyhez valódi és határozott programok kellenek, és ebben a segítségben minden országnak – akár keresztény, akár nem – részt kell vennie. „Nincs vesztegetnivaló idő” – hangsúlyozta a miniszter.
Kegyetlen az Iszlám Állam
Szijjártó Péter beszédében kiemelte: az elüldözöttek biztonságos hazatérésének lehetővé tétele mellett a nemzetközi közösség további fontos feladata, hogy a vallási közösségek ellen elkövetett bűnöket a Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC) kell kivizsgálnia és megbüntetnie. Felidézte, hogy ez ügyben sürgős felhívást intézett a magyar kormány az ENSZ Biztonsági Tanácsához. A politikus a fontos feladatok között beszélt az IÁ elleni harc fontosságáról, amely a valaha volt „legkegyetlenebb” terrorszervezet.
Megjegyezte, hogy Magyarország jelenleg 150 fős katonai kontingessel vesz részt a dzsihadisták elleni harcban, de a magyar parlament tervezi, hogy ezt 200 főre növelni 2019-ig. Az Iszlám Állam elleni harc érdekében az iraki kormány 2014 júniusában az ENSZ tagállamaihoz fordult segítségért. Magyarország az Egyesült Államok felkérésére – az Országgyűlés döntése nyomán – 2015-ben csatlakozott a többnemzeti misszióhoz. Az Országgyűlés által 2015-ben elfogadott javaslat egy maximum 150 – váltási időszakban 300 – katonából álló magyar kontingens iraki állomásoztatásáról szólt, 2017. december 31-ig tartó mandátummal. Az Országgyűlésnek idén áprilisban benyújtott határozati javaslat szerint a Magyar Honvédség legfeljebb 200 – váltási időszakban 400 – fős katonai kontingenst állomásoztatna Irakban, a kontingens partnerképesség-építési, katonai segítségnyújtási és tanácsadási, őrző-védő és csapatkísérő feladatokat látna el.
Így segít Magyarország
Szijjártó Péter beszámolt arról is közel-keleti keresztények támogatásáról szóló kormányzati döntésekről: Magyarország 1,9 millió euróval segíti 200 iraki keresztény család lerombolt házának újjáépítését, 470 ezer euróval kórház, 400 ezer euróval pedig keresztény iskola építését, 500 ezer eurót fordít humanitárius segítségre a szíriai antiókhiai patriarchátusban. Továbbá egy-egy millió euróval támogatják szíriai katolikus és ortodox egyházat. Emellett Magyarország 100 ösztöndíjas helyet biztosít az üldözött keresztények gyermekei számára a magyar felsőoktatásban.
A magyar külügyminiszter arról is beszámolt, hogy a magyar kormány külön államtitkárságot hozott létre, hogy monitorozza a keresztény közösségek helyzetet a térségben. „Mindig felemeljük a szavunkat, amikor tudomásunkra jut, hogy van bármiféle üldözés a keresztény közösséggel ellen a térségben” – jelentette ki Szijjártó Péter.
(MTI)