Hazánk is betörhet az űriparba – Az űrjogász a Mandinernek

Elvégezte a jogot a Pázmányon, a BME-n ipari termék és formatervezést tanult, aztán Párizsban világűrjogi és távközlési jogi képesítést szerzett. Ez nem szokványos karrierpálya. Megunta a klasszikus jogot, esetleg a sci-fi terelte ebbe az irányba?

A karrierválasztásom elején nagyon sokat gondolkoztam a csillagászaton és a meteorológián is. Azon szerencsések közé tartozom, akiket egyformán érdekelt a reál és humán irányvonal. A lehetőségek között mérlegelve végül a jogot választottam, viszont nagyon hiányzott a reál irány egy idő után. Ezért döntöttem úgy, hogy a BME-n is keresek egy kreatív szakot, ami egyben általános rálátást ad a mérnöki tudományterületekre. Másodéves jogászként jelentkeztem az egyetemre: azt gondolom, hogy ez egy nagyon jó kombináció, ha az ember űrkutatással akar foglalkozni.

A jogon volt egy nagyszerű tanárom, Dr. Gál Gyula, világűrjogász, nála sikerült felvennem egy választható tantárgyat, ő szeretette meg velem a világűrjogot. Ezután kerestem meg, azzal, hogyan lehet ezen a szakterületen jobban kiteljesedni. Így találtam rá a párizsi egyetemre is, ahol a jog mellett műszaki megközelítése is volt az egyes tantárgyaknak. Azt nem tudom mondani, hogy a sci-fi terelt volna ebbe az irányba, de természetesen szívesen nézek, olvasok ilyen műveket.

Akkor inkább a műszaki érdeklődés játszott nagyobb szerepet.

Igen. Az Űrkutatási Iroda előtt végig jogászként praktizáltam. Nagyon szeretem azt a területet is, a Magyar Űrkutatási Irodánál is egyaránt hasznosítom ezt a tudást és a műszaki ismereteimet is. 

Korábban az Alcatelnél, egy nemzetközi jogi irodánál és a Vodafone-nál dolgozott. Hogyan került egyáltalán a versenyszférából egy állami hivatal élére? 

Amikor elvégeztem a jogot, körbejártam, hogyan tudok az űrkutatás közelében maradni. Csatlakoztam a Magyar Asztronautikai Társasághoz tagként, aztán felügyelőbizottsági tag lettem, most elnökségi tag vagyok. Ott megismertem a szakmát, ennek a kulcsfontosságú kérdéseit, és a szervezeten keresztül kerültem át a Magyar Űrkutatási Iroda vezetésébe.

Mivel foglalkozik az ön által vezetett Magyar Űrkutatási Iroda?

Nagyon sokrétű a munkánk, ez egy ügynökség jellegű tevékenység. Összefogjuk a hazai űripari és űrkutatási szakmát, és képviseljük őket nemzetközi szintéren. Ebbe bele kell érteni a különböző nemzetközi szervezetek előtti képviseletet, és segítjük az üzletszerzési lehetőségeket is. A legfontosabb szervezetek között van az Európai Űrügynökség (ESA), aminek Magyarország 2015. november óta a tagja. Az EU-nak is vannak űrpolitikát, űrkutatást felügyelő szervei és az ENSZ-ben is önálló Világűrbizottság működik, melynek Bécsben van a központja. Emellett igyekszünk az egyes országokkal kétoldalú együttműködéseket kötni és segíteni a hazai szakmát, hogy nemzetközi projektekben is részt vehessen.

Az űripar elég futurisztikusan hat, kiváltképp Magyarországon, ahol az a benyomás él, hogy a hazai ipar, az elsődlegesen szerződéses alkatrészgyártás és autó-összeszerelés. Ezek szerint van egy rejtőzködő iparág?

Amikor egy iparágról nem sokat hallunk, akkor két dolog lehetséges: nem nagyon létezik, vagy elég sikeres ahhoz, hogy botrányok nélkül, gördülékenyen működjön. Az űripar az utóbbi kategóriába esik. Ez egy 90-95 százalékban exportra termelő iparág, nem csoda, hogy a hazai szereplőket külföldön jobban ismerik, mint itthon. Egy nagyon innovatív területről van szó. Vannak olyan cégek, akik amellett, hogy az autóiparba, gyógyszeriparba, más területekre beszállítanak, szeretnének egy olyan lábat is biztosítani a vállalatnak, ahonnan az innovatív megoldásokat átvihetik más területekre is. Nagyon jó kihívást jelent egy űripari fejlesztés a szakma, mérnökök, kutatók számára.

Az űrkutatás fellángolása a hidegháborúhoz, katonasághoz kötődik. Még mindig az állami, esetünkben EU-s programok dominánsak? Vagy ide is betört a versenyszféra, a tech óriásoké és a startupoké a jövő? 

Az ipari fejlődés folyamán alkalmazzák azt a felosztást, miszerint 1.0, 2.0, 3.0 és most már 4.0 szakaszoknál tartunk. Az űriparban is jól lehet ezt az analógiát használni. A világűr 1.0 volt a csillagászat időszaka, a 2.0 volt a hidegháborús időszak. A 3.0 az együttműködés korszaka volt, itt megjelent a nemzetközi űrállomás gondolata és megvalósítása is, ami a világ legnagyobb kutatólaboratóriuma. Az elmúlt egy-két évben kezdődött el a világűr 4.0, ez valóban a változások korszaka: megjelennek a magánszektor szereplői, egyre képlékenyebb a feladatmegosztás. Fontos megjegyezni, hogy látszatra a magántőke nagy erővel jelenik meg, általában azonban ezt állami megrendelést kiszolgálva teszi. Valójában az történt az elmúlt néhány évben, hogy az államok rájöttek arra, hogy hatékonyabb bizonyos fejlesztéseket nem a saját struktúrájukon belül végezni, ezeket megéri a magánszektortól megrendelni. Emellett azért megmarad a saját jogi szabályozás, az űrkutatásért továbbra is az állam felel, a magánszektor tevékenységéért is ő vállal garanciát.

A másik fontos változás, hogy hangsúlyosabban megjelennek a szolgáltatások az űralapú infrastruktúrák részeként. Egyre több műholdas adatra, földmegfigyelésre épülő szolgáltatás tűnik fel: ilyenek a mezőgazdasághoz kötődő talajnedvesség adatok, a földtani mozgások nyomon követése vagy a meteorológiai megfigyelések. Ezeket az adatokat lehet használni az agrártámogatások elosztásánál, Magyarországon az aszály, árvizek, belvizek felmérése során.

Nemzetközi szinten hogyan ellenőrizhetjük az államok űrtevékenységét? A világűr békés felhasználásáról szóló Hold-egyezményt egyetlen ország sem ratifikálta, Kína kiadta a Fehér Könyvet, mégsem lehetünk biztosak abban, hogy nem történnek katonai fejlesztések. A jövőben várható újabb nemzetközi megállapodás?

Jelenleg több irányból is próbálják kontrollálni az államok űrtevékenységét. A Nemzetközi Távközlési Unió a frekvenciagazdálkodás szempontjából listázza az egyes űreszközöket, de az ENSZ is regisztrálja az űrbe kijutó tárgyakat. Katonai célú felbocsátásról azonban nem biztos, hogy beszámolnak az egyes országok. A világűrt szabályozó nemzetközi egyezmények tartalmaznak garanciákat, melyeknek a megsértése más nemzetközi jogi szabályokhoz hasonlóan következményeket vonnak maguk után. Egymást kontrollálják az országok, és radarokkal próbálják detektálni a nem regisztrált űrtárgyakat. A Hold egyezményt valóban csak 11 ország ratifikálta, azért alapvetően széles körben elfogadott és kikényszeríthető. Több más megállapodáshoz hasonlóan ez is az 1967-es Világűrszerződésre épül, ami azon kevés megállapodás közé tartozik, amit szokásjog alapján azokra is vonatkoztatják, akik nem írták alá.

Ma is beszélhetünk nemzetközi űrversenyről?

Az egészséges verseny nem hal ki. Jelenleg billeg a helyzet a nemzetközi űrverseny és az együttműködések korszaka között. Viszont azzal, hogy Kína óriási forrásokat allokál az űrszektorba, új kihívóként újraélesztette a versengést. Az amerikai-orosz verseny fennáll, de nem olyan kiélezett, mint a hidegháború alatt. A nemzetközi űrállomás fenntartása mindkét felet rákényszerítette az együttműködésre. Kína pár éve bejelentkezett, hogy csatlakozna a nemzetközi űrállomás fejlesztésébe, akár egy saját modullal, az Egyesült Államok azonban elutasította, ezzel is mutatva, hogy nem partnert, hanem versenytársat lát Pekingben. Ezért Kína építi a saját űrállomását és azt ígéri, hogy 2018-ra már kész lesz és lakhatóak lesznek az első modulok. Emellett persze folyton azt kommunikálja, hogy nyitott az együttműködésre, de a saját űrprogramja természetesen prioritást élvez.

Átveheti az észak-atlanti térségtől Kína és akár India a vezető szerepet az űrversenyben?

Ha az általános gazdasági trendeket nézzük, akkor nem kizárt. Kína fejlődése az űriparban az elmúlt pár évtizedben lenyűgöző. Eleve két űrügynökségük van: egy az emberes űrrepülésre és egy a műholdas technológiára.

Összehasonlításként Európában az ügynökségekben és az iparban együtt ötven-hatvanezer szakember dolgozik. Eközben India kevésbé militáns módon közelíti meg az űrkutatást. Sokkal inkább arra törekszik, hogy az űrtechnológia tekintetében függetlenné váljon más országoktól, de ebben a szektorban egyáltalán nem végez katonai erődemonstrációkat. Eddig eléggé bezárkóztak: saját rakétáik vannak, műholdakat bocsátottak fel, méghozzá elég költséghatékonyan. Indiában most kezdődik el a nemzetközi nyitás. Az Indiai Űrügynökség (ISRO) és a Magyar Űrkutatási Iroda között már több mint húszéves az együttműködési megállapodás, ezt azonban még tartalommal kéne megtölteni. 

A kiéleződő geopolitikai helyzetnek milyen hatása van az űrversenyre?

Az űr nem feltétlenül követi le azokat a sajátosságokat, amik földi viszonylatban megtörténnek. Ezért volt lehetséges, hogy megvalósult a nemzetközi űrállomás, ezért terveznek együtt tíz-húszéves küldetéseket egyébként egymással geopolitikai kérdésekben rivalizáló országok. 

Szóval az űrkutatás átível a választási ciklusokon.

Így van, alapvetően a négy évnél hosszabb távú tervezésre képes országok tudnak ebben a szektorban érvényesülni. Ennyi idő alatt nem lehet eredményeket felmutatni. A Rosetta küldetés ötlete például a '90-es évek elején merült fel, 2004-ig tartottak a fejlesztések, akkor indult el egy rakétával az űrszonda. Tíz évig utazott a Naprendszerünkben, hogy odaérjen a Csurjumov-Geraszimenko üstököshöz, ott három évig kutatott, és az adatokkal akár még további tíz évig is foglalkozhatnak a kutatók. 

Ezek a hosszútávú küldetések is azért sokszor pontszerű politikai elköteleződésekből erednek. Mit várhatunk a Trump-kormányzattól?

Amikor Trump hivatalba lépett, akkor igyekeztek a NASA-nak egy hosszú távú stratégiát kidolgozni 2030-ig, ez korábban kevésbé volt jellemző. Az amerikai űrkutatást egyébként pont feldarabolták a választási ciklusok. A Rosetta-küldetésre visszatérve: egy rezsimváltás miatt vetették el azt a tervet, hogy a Csurjumov-Geraszimenko üstökösről kőzetmintákat is visszahozzunk a Földre. Innentől kezdve az USA kevésbé volt elkötelezett a misszió iránt. Ezzel szemben az európaiak nagy előnye a közös űrügynökség, a különböző országok eltérő választási ciklusai miatt kevésbé a politikai logika alapján szerveződnek az űrprogramok. Egy ilyen szervezet könnyebben képes megvalósítani azt a célt, hogy végigmenjen akár harminc éven keresztül is egy küldetés.

Magyarország hogyan kapcsolódik be az Európai Űrügynökség munkájába?

Nekünk már korábban is volt a szervezettel tapasztalatunk, hiszen 1991-ben írtuk alá az első együttműködést az Európai Űrügynökséggel (ESA). 2003-ban létrejött a PECS egyezmény, ami már szorosabb együttműködési forma volt. Tizenkét éven keresztül elsősorban a tudományos programokban az űrszondákra műszerfejlesztésekkel tudott részt venni Magyarország. A tagságunkkal kinyílt előttünk a világ, most már nem csak a kötelező vagy tudományos programokhoz, hanem az ipari jellegű, választható programokhoz is tudunk csatlakozni. Azért is megéri ezekbe a programokba beszállni, mert itt tudják megszerezni a hazai cégek azokat a referenciákat, melyeket a nagy űripari cégek elvárnak a beszállítóiktól. Az űriparba az ESA-n keresztül történik a belépés a kontinensen.

A 2015-ös csatlakozás után intenzíven tanulni kezdtük, hogyan működik az ESA belülről, és a szervezettel együtt létrehoztunk egy hatéves felzárkóztató programot. Ennek a részeként a közös költségvetésbe befizetett összeg negyvenöt százalékának megfelelő pályázati pénzt csak magyar szereplőknek hirdetünk meg, főként az iparban. Tavaly már teljesen kihasználtuk ezt a keretet, és bőven túl is volt pályázva az elérhető forrás. A többi programba lépésről lépésre tudunk belépni.

Az Általános Technológiafejlesztés nevet viseli az első választható program, amihez már csatlakoztunk. Ennek keretében rendkívüli módon Magyarország kezdeményezett egy részprogramot. Ez az ún. CROSS rendszer kifejlesztéséhez szükséges első műhold és műszer fejlesztése. Az ESA-n belül a program neve RadCube, amely egy három kilogrammos műhold, fedélzetén a Radmag nevű kozmikus sugárzást mérő műszerrel. Célja egy sugárzásmérő eszköz legyártása, amelyet földkörüli pályára bocsátva a kozmikus háttérsugárzás intenzitását tudja mérni három dimenzióban. Ez elengedhetetlen akár emberes mélyűri küldetések esetén, de a műholdak fejlesztésének költséghatékonyságához is hozzájárulhat.

Az ESA nemrég bocsátotta fel a legújabb Sentinel műholdat, ehhez csatlakozik a Magyar Űrkutatási Iroda?

A Sentinel az Európai Unió földmegfigyelési műholdcsaládja, aminek a fejlesztésével és üzemeltetésével az Európai Űrügynökséget bízták meg. Magyarország uniós tagállamként már a teljes jogú ESA tagság előtt részt vehetett ezeknek a műholdaknak a legyártásában, elsődlegesen alkatrészgyártóként. A Sentinel-2 családba optikai műholdak tartoznak, ezekbe optikai eszközök hőháztartását kiegyensúlyozó radiátorokat szállítottak be a magyar szereplők. A Sentinel-2B-t márciusban bocsátották fel, ebben és a Sentinel-2A-ban is magyar eszközök vannak, amik eddig kiállták a próbákat, így a további két Sentinel-2-es műholdra is leszerződtek már a hazai beszállítókkal. 

Magyar sikersztorinak tartják a MASAT-1-et is... A MASAT-1 egy diákműholdként indult, és egyben az első önálló magyar műhold is, egy úgynevezett egy egységes CubeSat. Ez azt jelenti, hogy egy tíz centiméteres élű kocka méretbe kellett elférjen a teljes műhold. Ezekbe szabványszerű, könnyen beilleszthető alkatrészeket lehet kapni. A magyar csapat mégis úgy döntött, hogy saját maga fejleszt le minden egyes alkatrészt, és nem a boltban veszi meg ezeket. A siker kulcsa, hogy megértették az alkatrészek pontos funkcióját, és a szélsőséges körülmények között is működőképesre tervezték meg ezeket. 2012. február 13-án felbocsátották a MASAT-1-et, ami több mint ezer napon át üzemelt meghibásodás nélkül. A fejlesztőcsapat egyik része most egy nyolcadekkora CubeSat-on dolgozik. A csapat másik része saját vállalkozást indított, ami más iparágakban is hasznosítja a tudását, de az ESA programjaiba is csatlakoznak. 

Az egyik legnagyobb űrkutatáshoz kötődő beruházás Gyulaházán fog megvalósulni. Tényleg szüksége van egy „űrközpontra” egy kétezer fős szabolcsi falunak?

Az első magyar űrhajós szülőfalujáról beszélünk. Farkas Bertalan szülőházának egy részében eddig is volt egy kiállítás, de úgy gondolom, hogy lehet ezt ennél méltóbban is kialakítani. Itt egyébként nem űrközpontról, hanem látogatóközpontról van szó. Ebben a mi Irodánk nem vesz részt, ugyanakkor szerintem ez egy nagyon jó kezdeményezés. Én annak örülnék, ha nem csak ez az egy lenne, mert érdemes a nyilvánossággal részletesebben is megismertetni a magyar űrkutatás és űripar vívmányait.

Ha már szóba jött Farkas Bertalan... mikor megy az űrbe legközelebb magyar asztronauta?

Az ESA-nak mindig van űrhajós programja, a csatlakozás egy lépéssel közelebb vitt minket ehhez az elképzeléshez. A bilaterális megegyezések is alapjai lehetnek ennek, Oroszországgal, Kínával és Indiával. Egy emberes űrrepülés úri passziónak tűnhet sokak számára, de hihetetlenül nagy ezeknek a tudományos hozadéka: már az űrutazás szemléltető ereje miatt is, de az űrbe vitt kísérletek is ezt bizonyítják. Farkas Bertalan több mint tíz magyar kísérletet végzett az űrben, ezeknek az eredménye tovább él, az egyik kísérletére épül a korábban említett RadMag sugárzásmérő berendezés is.

*

Fotók: Kósa Lívia