Jellemzően nők az áldozatai az ausztriai muzulmánellenes támadásoknak, amelyek száma 62 százalékkal növekedett az előző évi adatokhoz képest – olvasható a Die Presse című osztrák lap keddi számában közölt felmérésben. 2015-ben 156 feljelentést regisztráltak, míg 2016-ban 253-at. A tavalyi esetek jellemzően köztéren vagy közlekedési eszközön történtek, elszenvedői 98 százalékában nők voltak. A legutóbbi adatok szerint 79 esetben szóbeli támadás történt, 75 alkalommal gyűlöletbeszéd hangzott el, 31 bejelentés muszlim intézményekkel szembeni agresszióról, 13 gyűlöletből elkövetett bűncselekményekről, 11 feljelentés pedig diszkriminációról szólt.
A felmérést az Ausztriai Iszlám Hitközség (IGGiÖ) egyik szakmai szervezete végezte. A szervezet elnöke, Elif Öztürk elmondta, hogy nőtt a muszlimokkal szembeni negatív megítélés, a leggyakrabban elhangzó vádak a beilleszkedés hiányáról, az erőszakosságra való hajlamról, a nőellenességről és az európai értékek elutasításáról szólnak. A Die Presse cikke szerint több bejelentést, elsősorban iskolai konfliktusokat azonban nem regisztráltak, mivel az érintettek féltek az írásban tett feljelentés következményeitől.