A pályázatra jelentkező intézményekben felmérik, hogy az egyes lakóknak milyen szolgáltatásokra van szükségük az új otthonban, továbbá tervet készítenek az új, akadálymentes ingatlanok kialakítására. Emlékeztetett arra, hogy 2011-ben döntött a kormány a kiváltási stratégia elindításáról, és az előkészítés után 2016 elején költözhetett ki az első 660 lakó egy 6 milliárd forintos programnak köszönhetően.
A kormány a múlt héten egyebek mellett arról döntött, hogy öt évvel lerövidíti, azaz felgyorsítja „a kitagolási folyamatot”, nagyobb hangsúlyt kap a helybeli közszolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint a foglalkoztathatóság biztosítása.
A kormány felvételi tilalomról is döntött: ez azt jelenti, hogy az intézményből már kiváltott lakók helyére már nem lehet új embert felvenni.