Miután megkapta a konzolt, komoly lelkesedés lett úrrá rajta, olyannyira, hogy kénytelenek voltunk a hét bizonyos napjaira, és azon belül is 1-2 órára korlátozni a játékidőt, miután azt vettük észre, hogy rengeteg időt tölt a gép előtt.
Visszalépve az időben, egy ideig erősen gondolkodtunk azon, hogy vajon legyen-e egyáltalán konzol, de a helyzet az, hogy a gyerekek (és főleg a fiúk) között a videójátékok erős kapcsot jelentenek, amiből ha a miénk kimarad, akkor a társaságba is nehezebb bekerülni vagy megragadni. Ami nem feltétlenül jó, csak éppen így van. A kérdés tehát nem az lett, hogy legyen-e, hanem hogy miként kezeljük a helyzetet, amikor már van. A függés persze a mi esetünkben szerencsére túlzás, de az osztálytársak, barátok között vannak meglehetősen szélsőséges esetek, ami elgondolkoztató.
Ezzel együtt addig nincs nagy baj, amíg a gyerek képes kezelni a videójátékban elszenvedett kudarcokat, ám ez nem mindig van így. Miként a Scary Mommy oldal egyik szerzője írta 8 éves fiáról: a videójátékok látványosan hatással voltak a mentális egészségére még akkor is, amikor korlátozták a használatot. „Végignéztük, amint alig 8 évesen kénytelen megküzdeni az érzelmi hullámvasúttal, a kiborulásokkal, hisztikkel, míg végül kénytelenek voltunk azt mondani, hogy eltüntetjük otthonról az egész játékot. Amint a videójátékok nem voltak többet, láthatóan megnyugodott, pár héttel később pedig maga is elismerte, hogy örül a döntésnek” – írta Christine Burke.