Weöres Sándor a te választásod volt?
Három évvel ezelőtt az akkori igazgatóm, Bálint András noszogatására fogtam bele ebbe a projektbe, azt hiszem magamtól soha sem vállalkoztam volna ilyesmire. Egyedül a színpadon verseket mondani a legemberpróbálóbb feladat egy színész számára.
Melyik a kedvenc versed és miért?
Nehéz választani, de talán az Iram című vers, amit az első pillanatban úgy képzeltem, mint egy dobszólót. Ez végül meg is valósult, az estben G. Szabó Hunor – aki nem mellesleg az öcsém – kíséri dobon. A zene egyébként is fontos szerepet kap, eredetileg Dinyés Dániel zenésített meg néhány verset, a mostani fölállásban ritmushangszerek, effektek, gitárkíséret segít kifejezni azt a világot, amit megálmodtam.
Milyen verseket hallhatunk, mi alapján válogattad őket?
Ez egy teljesen szubjektív válogatás az Éjszaka csodáitól az Önarcképig. Nem is szeretem a „költői est” megnevezést, sokkal inkább hasonlít egy monodrámára, amiben Weöres versein keresztül fogalmazom meg saját magamat és a világhoz való viszonyulásomat.
Azt mondják, hogy bár Weöres Sándor gyerekversei a legnépszerűbbek, és számos generáció nőtt fel a Bóbitán, a Csiribirin, a Kutya-táron és a Galagonyán, tulajdonképpen ő egyáltalán nem gyerekvers-költő.
Én abszolút Weöres Sándoron nőttem fel, egy egész gyerekvers gyűjteményét tudtam kívülről három éves koromban. Ezek a sorok egy életre belém ivódtak. Épp az említett versek közül kettőt is mondok, a Bóbitát és a Csiribirit. Egyiket sem gyerekversként, az általam összefűzött anyagban egészen más értelmezést nyertek.
Szoktál otthon is verseket (fel)olvasni?
Amíg a lányom kicsi volt, mondtam neki verseket, szerettem volna átadni neki azt, amiket én a verseken keresztül kaptam az anyukámtól, de őt nem hozta annyira lázba mondjuk a Jancsi bohóc szerenádja, neki mesélni kellett, saját kútfőből. Én sajnos nagyon ritkán olvasok verseket, de ha igen, mindig József Attilát.
A Radnóti Színházban játszol. Egy prózai színházban mennyire van lehetősége egy színésznek verseket mondani?
Semennyire. A Sárkányleheletet két alkalommal tűzte műsorra a színház. Pedig a versmondás csodálatos dolog, a színész egy kicsit médiummá válik közben. Viszont nagyon sok kollégám tart tőle, mert elképesztő koncentráltságot igényel. Minden szótagnak, levegővételnek jelentősége van.
Akkor különösen jól eshet most egy kicsit kísérletezni a klasszikus prózai szerepek mellett...
Igen, iszonyatosan élveztem az egész alkotói folyamatot, hogy a vaskos Weöres kötetek lapozgatásától eljutottam egy sajátos színházi előadásig. Csakúgy, mint a most elkészült ’30-as évek filmslágereire épülő zenés estünknél, amikor is Szép Ernő Lila akácát fölhasználva írtam egy darabot, amit Adorjáni Bálinttal közösen játsszunk, Nagy Szabolcs remek zongorista kíséretével, Kié vagy, mondd? címmel.
Lesz folytatása is ennek a kísérletezésnek?
Éppen most készülök elhagyni a Radnóti Színházat, ahol tizennyolc évet töltöttem. Szép volt, jó volt, de elég volt. Úgy érzem, hogy nagyon sok energia van bennem, amit ott nem sikerült szabadjára engednem, ezért is nagyon izgalmasak ezek az önálló próbálkozások.
Negyven éves vagy. Foglalkoztat a korod?
Jól érzem magam negyven évesen, sokkal inkább jobban vagyok magammal, ahogy múlik az idő. Nem érdekelnek a külsőségek, én belül egy kislány vagyok és azt hiszem mostmár az is maradok, akárhány évesen...
Ha teljesülne egyetlen, de bármilyen kívánságod, mi lenne az?
Világbéke. Ezt most minden romantika nélkül mondom. Nem kívánok a földnek egy harmadik világháborút.
***
Fotók: Földházi Árpád