Erdélyben Orbán Viktor életforma, az RMDSZ nem fog átállni csak úgy Magyar Péterhez

Az egyetlen módja annak, hogy Magyar Péter ezen változtatni tudjon, az, hogy ha kormányra kerül, elzavarja az összes hazug gazembert az állami propagandamédiából.

Kilencvennégy százalékos feldolgozottságnál úgy tűnik, bejut a román parlamentbe a Traian Băsescu volt államfő vezetett Népi Mozgalom Párt is, így hatpárti parlament alakulhat. Az RMDSZ a részeredmények szerint 6,35 százalékot szerzett. Jelen állás szerint a Szociáldemokrata Párt és liberális szövetségese, az ALDE alakíthat kormányt, de nem zárják ki, hogy az RMDSZ-t is beveszik.
Hatpárti palament alakulhat Romániában a vasárnapi választásokat követően, amelyeket nagy fölénnyel nyert meg a Szociáldemokrata Párt (PSD) – derült ki a központ választási bizottság (BEC) honlapján közzétett részeredményekből. A BEC honlapjára az éjszaka folyamán a voksolás után készült jegyzőkönyvek 94 százalékát töltötték fel, miután 6,8 millió szavazatot számoltak meg a leadott 7,2 millió közül – írta a Mediafax hírügynökség. A szavazási részvételi arány 39,5 százalékos volt.
Az előző esti exit pollok után a részeredmények is igazolják, hogy magabiztosan átlépi az ötszázalékos parlamenti küszöböt az RMDSZ színeiben indult - a Magyar Polgári Párt két jelöltjét is parlamentbe juttató – magyar összefogás. Az RMDSZ-listára a voksok 6,35 százalékát adták, ami nagyjából megfelel a magyarság országos 6,5 százalékos számaranyának. A Szociáldemokrata Párt több mint 46 százalékkal nyerte meg a választásokat, és szabadelvű szövetségese, az ALDE is kényelmesen bejut a parlamentbe 6,1 százalékkal. A baloldalon így meglesz a kormányalakításhoz szükséges parlamenti többség. A jobboldalon a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 20 százalékon áll, az internetgeneráció lázadóit tömörítő, idén alakult Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) pedig 8,4 százalékot ért el.
A szavazóhelyiségekből kilépők megkérdezésén alapuló felmérésben még kérdéses volt, de már a részeredmények szerint bejut a bukaresti parlamentbe a Traian Băsescu volt államfő vezette Népi Mozgalom Párt (PMP) is, amely az adatok 94 százalékának feldolgozása után 5,05 százalékon áll. Így viszonylag kevés – be nem jutott pártra adott – szavazatot kell újraosztani, és nem valószínű, hogy a szociáldemokraták 46 és fél százaléka 50 fölé emelkedjen.
Liviu Dragnea, a szociáldemokrata párt elnöke győzelmi beszédében vasárnap bejelentette, hogy pártja igényt tart a kormányzásra, és a Călin Popescu-Tăriceanu vezette liberális ALDE-val akar koalícióra lépni. Az Agerpres hírügynökség közlése szerint Dragnea elmondta: „Előbb beszélünk az RMDSZ-szel való együttműködésről a párton belül, majd az ALDE-s kollégákkal együtt eldöntjük, hogy mi legyen a követendő út. Nincs szándékunkban koalíciót kötni a sem PNL-vel, sem az USR-vel, sem pedig a PMP-vel.”
„Új társadalmi szerződésre van szükség a többség és a kisebbség között, hogy egyetlen magyar ember se érezze veszélyeztetve identitását, anyanyelvét, kultúráját. Biztonságban kell lennie a nemzeti és etnikai identitás valamennyi összetevőjének” – mondta Kelemen Hunor, megjegyezve: erősebb parlamenti képviselete lesz a magyarságnak, mint az előző ciklusban volt.
(MTI, Agerpres)