Egyértelmű a különbség a jobb és baloldali-liberális pártok szimpatizánsai között: előbbiek elutasítóbbak, míg utóbbiak támogatóbbak az azonos nemű párok házassága kapcsán. Az ellenzők a Fidesz-szavazók között vannak a legnagyobb arányban (71%), míg a Jobbiknál 63% az elutasítók aránya. Az Együtt, Párbeszéd, Liberálisok, valamint az LMP és a DK szavazóinak abszolút többsége támogatná az egyenlő házasságot, míg az MSZP szavazói a leginkább megosztottak.
A kutatás alapján kijelenthető, hogy a válaszadók döntően nem politikai mozgalomnak látják az egyenlő házasságért való kiállást: mindössze 13 százalék vélte úgy, hogy politikai állásfoglalás lenne a motivációjuk. Ezzel szemben a magyarok kétharmada válaszolt úgy, hogy az azonos nemű párok azért szeretnének összeházasodni, hogy szeretetüket és elköteleződésüket kifejezzék.
Egyáltalán nem annyira konzervatív a magyarok felfogása
Az eredmények alapvetően cáfolják a magyar társadalomról sokakban élő, alapvetően konzervatív képet a házassággal kapcsolatban: a válaszadók túlnyomó többsége, mintegy 80 százaléka nem talál kivetnivalót abban, hogy egy pár házasság nélkül éljen együtt, és kétharmaduk azzal sem ért egyet, hogy akik gyereket szeretnének, ahhoz mindenképpen össze kéne házasodniuk. A megkérdezettek 60 százaléka pedig elutasítja azt – az ellenzők körében gyakran felmerülő érvet – is, hogy az azonos nemű párok házassága veszélyeztetné a magyar családokat és gyermekeket.
A megkérdezettek közel 26 százaléka válaszolta, hogy van leszbikus, meleg vagy biszexuális ember az ismeretségi körében, amely egyértelmű növekedést mutat a korábban végzett kutatások eredményeihez képest. Ők a teljes társadalomhoz képest jelentősen, 10 százalékponttal nagyobb arányban, 46 %-ban támogatják az azonos nemű párok házasságát, hazánkban is igazolva azt az összefüggést, hogy aki személyesen ismer LMBTQ embereket, az támogatóbb lesz akár a házasság, akár más jogegyenlőségi, jogkiterjesztési kérdésekben.