Román bíróság: A székely zászló kitűzése feleslegesen konfliktusgerjesztő

2016. november 05. 11:02

Kovászna megyei tanácsának épületében tilos kitűzni a székely zászlót. A bírói indoklás szerint ugyanis Romániában nem létezik Székelyföld nevű területi-közigazgatási egység, ráadásul miközben Románia széles jogokat biztosít a magyarságnak, a lobogó konfliktusgerjesztő.

2016. november 05. 11:02

Megérkezett a bírósági indoklás, mely arra ad magyarázatot, hogy mitől lehet törvénytelen a székely zászló kitűzése a Kovászna megyei tanács épületében – írja a Főtér.

A zászlót még februárban adományozta Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt önkormányzati képviselője a megyei közgyűlésnek, ez után a lobogót ki is tűzték a díszteremben. Egy következő tanácsülésen pedig az adományt határozatban fogadta el a testület. Ám Sebastian Cucu prefektus közigazgatási bíróságon támadta meg a határozatot. A bírói döntés alapfokon a zászló eltávolítására kötelezte a megyei közgyűlést. 

A törvényszék indoklása szerint a zászló adományozása nem törvénytelen, ám az adományt a kitűzés feltételéhez kötötték, ami viszont sérti a törvényt. Megállapították, hogy a teremben levő kék-arany zászló a Székelyföld zászlaja, s mint ilyen, nem lehet jelen a tanácsteremben, ahol csak Románia és az Európai Unió jelképe lehet. Ráadásul miközben Romániában a magyarságnak széles jogokat biztosít a törvény, a Székelyföld zászlajának kitűzése konfliktusgerjesztő.

A Székely Nemzeti Tanács honlapjának tanulmányozása után a törvényszék kifejtette: a szóban forgó szervezet Székelyföld autonómiájáért és kollektív jogokért küzd. Megjegyzi, hogy Romániában nem létezik Székelyföld nevű területi-közigazgatási egység, ezért egy politikai jellegű, jogilag nem létező civil szervezet zászlajaként kezelik a jelképet. Tehát annak semmilyen keresnivalója sincs az ülésteremben.

Kulcsár-Terza Józsefet – nyilatkozata szerint – nagyon meglepte az indokláson, főleg az, hogy egy „nem létező entitás” vagyunk. Hozzátette: az, hogy a zászló kitűzése konfliktusgerjesztő lenne, az minden nemzetközi szabályozásnak ellentmond.

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2016. november 06. 13:01
A románok szerint valójában a székelyek léte az, ami felesleges és konfliktusgerjesztő, csak ezt így nem illik kimondani.
mokány
2016. november 06. 11:37
Et cetera: No CETA.
mokány
2016. november 06. 11:23
Miért nem tiltakoznak a "konfliktusgerjezstő" fenyegetéssel szemben Brüsszelnél?
mokány
2016. november 06. 09:57
Miért nem a történelmi Erdély zászlót használják (a hét bástyásat)?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!