„Fiatalok a kisgyermekes családokért” országos adománygyűjtő akció átadó ünnepsége

2016. november 24. 23:56

„Fiatalok a kisgyermekes családokért” címmel hirdetett országos adománygyűjtő akciót négy családszervezet: Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom, a PureFashion Alapítvány és a Fiatalok az Élet Szolgálatában. A kezdeményezés újdonsága, hogy Magyarországon első alkalommal a fiatalok (családszervezetek tagjai, önkéntesei) gyűjtöttek adományt a kisgyermekes családosok számára.

2016. november 24. 23:56
Admin

Az átadó ünnepséget Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke és a sajtótájékoztató háziasszonyi nyitotta meg. Ismertette az adománygyűjtés részleteit és eredményét (közel 1 tonna élelmiszer gyűjt össze 7 CBA üzletben), majd köszönetét fejezte ki a szervezésben és gyűjtésben résztvevő családszervezetek fiatal tagjai és önkéntesei részére. 

Dr. Illés Boglárka ifjúságügyekért felelős helyettes államtitkár (Emmi) méltatta a kezdeményezést, kiemelve annak különlegességét, a fiatalok bevonását az adománygyűjtésbe. Ennek legfőbb hozadéka, hogy a fiatalok találkoznak kisgyermekes családokkal és nagycsaládokkal, megismerik a többi civil szervezet fiataljait és a gyermekes családok életét. Menni kell és tenni kell – mondta a helyettes államtitkár.

Kis Brigitta, a PureFashion Alapítvány vezetője kiemelte: nemcsak a családunk és a közösségeink, hanem az egész társadalom felelős tagjai vagyunk. A cél nemcsak a felelős nevelés, hanem az, hogy a fiatalok megtapasztalják az adás örömét, mert azok a fiatalok akik ezt megélik, jó eséllyel erre alapozzák majd a saját családi életüket. A gyűjtés célja ezért a jótékonyság mellett a családi élet szépségének a bemutatása volt fiatalok számára.

Tordai Ágnes, a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom elnöke ismertette a mozgalom célját: megszülessenek a tervezett gyermekek, és elmondta, hogy ezt a célt több területen próbálják elérni, és ezek közül az egyik legfontosabb terület a fiatalok –a családalapítás előtt és közvetlenül utána állók – elérése, segítése. Köztudott, hogy azokban a családokban születik meg az első, második, harmadik gyermek, ahol tudjak, hogy számíthatnak a környezetükre – mondta. Ez a gyűjtés is egy ilyen lehetőség volt. Biztatott minden rászoruló családot, hogy fogadják el, amit most kapnak, és majd adjanak ők is másoknak, amikor lehetőségük lesz rá. 

Keresztes Ilona, a Fiatalok az Élet Szolgálatában vezetője ismertette a szervezet célját: krízisben lévő édesanyáknak segítenek, amelyek között sok a tizenéves. Mária is krízishelyzetben levő kismama volt – mondta, élete, sorsa a környezetétől függött, kulcsfontosságú volt számára a segítő társ. Fontosnak tartják, hogy a fiatalok tanuljanak az életről (beleértve a terhességet), és segítsenek a krízishelyzetben lévő kismamáknak. Ez a gyűjtés egy jó lehetőség volt az tapasztalatszerzésre és a segítésre. 

Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója megköszönte a szervezőknek a lehetőséget, a vásárlóknak pedig a segítséget, a közel 1 tonna élelmiszert 7 helyszínen. A magyar nemzetben él az az emberség, az összetartás vágya; képesek vagyunk összefogni és segíteni – mondta. Nem szabad megengedni, hogy az anyagiak jelentsenek korlátot a gyermekvállalásban. Az igazgató bízik abban, hogy ez a program folytatható és jobban kiszélesíthető, a mostani 7 helyett minimum 70 üzletben, hogy minél több családnak tudjanak segíteni. 

Kardosné Gyurkó Katalin elmondta, hogy a NOE-t kicsit fiatalította őket ez a gyűjtés; jó volt jobban megismerni a fiatalokat és a többi civil szervezet. A nagycsalád az első gyermek megfoganásával kezdődik – hangsúlyozta. Nagycsaládban mindig szükség van valamire, és jó, ha van hova fordulni. Bízik benne – mondta, hogy ez az akció is egy lépés a családbarát ország megteremtéséhez; egy üzenet, hogy ez lehetséges. 

A négy családszervezet képviselőinek beszéde közben az egyes szervezetek részéről megjelent fiatal önkéntesek is szót kaptak. A fiatalok beszámolójának közös eleme: különleges élmény jelentett számukra megtapasztalni az emberekben az adni akarást. Mindannyiunkban benne van a vágy, hogy adjunk, csak iránymutatásra várunk – mondták. Kiemelték, hogy bár meg nem családosak, de gondolnak a családosokra; és ez a gyűjtésben résztvevő családszervezetek tevékenységének, céljainak egyik közös pontja. A gyűjtésnek voltak pozitív és negatív tapasztalatai is a számukra, de összességében nagyon pozitív élmény volt, megható történetekkel, amelyekből sokat lehet tanulni. A legnagyobb tanulság számukra az volt: minden segítség számít és minden élet számít.

A felszólalások után a négy szervezet vezetője és a CBA képviselője, a helyettes államtitkár asszony részvételével átadták a családok képviselőinek az adományokat.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hirvi
2016. november 27. 00:51
Nem érted a lényeget. Nem az volt a lényeg, hogy összegyűjtötték, mert persze ezt más szervezetek is megteszik, hanem, hogy kifejezetten fiatalok, kamaszok voltak, akik ebben részt vettek. És manapság ezt a korosztályt BÁRMIRE rábírni, ami nem virtuális vagy menő, nagyon nehéz. Ezért nagy dolog, hogy ez összejött. De persze lehet mindenben politikát látni. Keressed csak, még itt is, mert a végén még nem lesz min hőbörögni! És hová jutnának a magyarok hőbörgés nélkül, ha csak úgy örülnének valaminek? Jajaj! Még a végén lenne egy jó napjuk... FÚJ!
Zsusztina
2016. november 27. 00:48
Zöldet nyomtam, mert örülök az akciónak. De egy is üröm is vegyül az örömbe, mert a képen első ránézésre csupa egészségtelen ételt látni, tiszta cukor meg fehérliszt kekszek, tészták, csokik. Hát-hát ...
csomorika
2016. november 27. 00:47
7 CBA bolt vett benne részt és ezer kg. élelmiszert sikerült összegyűjteni. Ha minden résztvevő adott 1 kg valamit, akkor ezer embert sikerült elérni.Nem sok a felhajtáshoz képest. Közben civil szervezetek sokasága dolgozik a gyerekszegénység és éhezés ellen. Ők persze nem ilyen hátszél mellett.
bölcsbagoly
2016. november 26. 19:19
folyt. tessék utánanézni, hogy mit is jelent a glikogenézis, lipogenézis, köztes és energetikai anyagcsere!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!