Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya a tanácskozáson úgy fogalmazott, a teljes emberi élet a fogyatékossággal élők számára is a gyermekkel együtt valósul meg. A gyermek egyben az élet nagy felelősségvállalása: gondozása, hasznos emberré nevelése végigkísér bennünket – tette hozzá.
Hangsúlyozta, hogy a fogyatékossággal élők számára küzdelem a hétköznapi élet. Minden nap – olykor többször is – gondolnak arra, hogy lehetne jobb, könnyebb a sorsuk. Ugyanakkor számos nagyszerű példa van arra, hogy a fogyatékossággal élők a gyermekeiknek az ép embereket megszégyenítő gondosságot és nevelést tudnak nyújtani – mondta. Kiemelte, ma Magyarországon 250 ezer családban van fogyatékossággal élő ember, ezért a kormánynak és az Országgyűlésnek feladata, hogy ezeknek a családoknak – és az őket segítő szervezeteknek – a lehető legtöbb támogatást biztosítsa.