Az apák aktív jelenléte a családi életben hatással van az baba-szülők-nagyszülők közötti kapcsolatokra is. A modern apaszerep gyakorlásának milyen következményei vannak ezen a téren?
AA: A baba-anya-anyai nagymama hármasa nagyon stabil formáció, ami nagyon könnyen kiszoríthatja az apákat a baba körüli életből. Az anyai nagymamának tradicionálisan is fontos szerep jut a kisbaba körül. Vannak olyan kultúrák (pl. roma kultúrák), ahol az anyós tölti be ezt a szerepet, ő az, aki segít – az általában nagyon fiatal – nőnek anyává és közben felnőtté válni. Nálunk viszont mostanában az a jellemző, hogy a pár külön él, de a szülés után az anyai nagymama odaköltözik a fiatal párhoz, vagy ha nem is költözik oda, de nagyon aktívan jelen van a kisgyermekes pár életében, sokszor kiszorítva ezzel az apát a baba mellől, megnehezítve a bevonódást, valamint a feleségével való párkapcsolatot. A nagyszülő folyamatos jelenléte megnehezítheti az amúgy sem könnyű új helyzethez való közös alkalmazkodást, a baba-mama-papa hármas újfajta együttműködésének kialakítását. Ott, ahol ezt a jelen lévő nagyszülői szerepet az anyós tölti be, ott a fiatal anya az, aki egyedül marad, kiszorítva a baba-apa-apai nagymama alkotta hármasból, illetve a saját férjével való kapcsolatából.
De bármelyik oldalról is „érkezik” az aktív nagymama, ebben az új felállásban nagyon kell figyelni arra, hogy melyek azok a feladatok, amelyekben ő ténylegesen tudja támogatni a családot, anélkül, hogy elvenné az éppen anyává, apává váló fiataltól az anyai/apai szerep megélését, a szülői készségeik kialakulását. Rengeteg konfliktus melegágya az, hogy ha az anyai, esetleg apai nagymama úgy segít, hogy a fiatal szülők anyai-apai kompetenciái nemhogy megerősödnének, hanem gyengülnek. Nagyon mély, és egész család életére kiható konfliktusok alakulhatnak ki, rengeteg elraktározott sérelem gyűlik ilyenkor össze, amelyeket nagyon nehéz később felejteni, feloldani.
Két központi játéktere van ennek: az etetés és az altatás. Mindkettő olyan kardinális kérdés, amelyekbe ha nagyon durván belenyúl az előző generáció, akkor szinte biztos, hogy az az anyai/apai kompetenciák csorbulásával jár. Ha a nagyszülők képesek elfogadni, hogy a fiatalok képesek „életben tartani” gyermeküket, akkor tudják biztosítani annak lehetőségét, hogy a fiatalok, megszerezzék a saját tapasztalataikat anyaként, apaként. Ahogy (kis)gyermekes szülőként fontos tudatosítani, hogy nem minden tapasztalat adható át, hogy asszisztálni kell a gyermekünk saját tapasztalatainak megszerzéséhez, és legfeljebb segíteni az elkövetett hibák helyrehozatalában, ugyanilyen fontos nagyszülőkként is mindezt megengedni a szülői szereppel először találkozó fiatalok számára.
Érdemes ezért az anyóssal való viszonyt egy nehéz, örök problémaforrást jelentő kapcsolatként, némi távolságtartással kezelni. Ha ugyanis ezek a konfliktusok nagyon elmélyülnek – márpedig nagyon el tudnak – akkor azt a párkapcsolat is rendkívül megsínyli, de általában az apák a legjobban: feleségük és anyjuk közé kerülve állandó kényszerű döntéshelyzetbe kerülnek, amiből nem tudnak jól kijönni.
És hol/hogy vannak ebben az új helyzetben a nagypapák?
Külföldi kutatások szerint a nagyszülőségre készülve a nagypapák új feladatukat inkább a (leendő) szülők segítésében látják, akár anyagilag, akár gyermeknevelési tanácsokkal. Miközben tehát a nagymamák a születendő/megszületett unokára koncentrálnak és érzelmileg korán bevonódnak, a nagypapák sokkal inkább a szülőket szeretnék segíteni, és csak később képzelik magukat bele a nagyszülői szerepbe, vonódnak be, és „zárkóznak fel” érzelmileg a nagymamákhoz – akkor, amikor fizikai kapcsolatba kerülnek az unokával, amikor tapasztalataik felülírják a várakozásaikat.
Ennek okai érthetők: nagypapaként sokkal jobban ráérnek, mint anno apaként, közelről láthatják az apa bevonódásának előnyeit, anélkül, hogy átélnék annak a felelősségnek a terhét, ami most a szülőkön van. Ez olyan dimenziókat nyit meg a számukra, ami sokkal több érzelem felszabadulását, megélését teszi lehetővé, mint korábban, vagy akár nagymamaként. Érdekes ebből a szempontból az a megfigyelés is, hogy amikor valamilyen okból a nagyszülők szülői szerepbe kerülnek (halál, gyámság stb.), mekkora veszteség éri őket és az unokákat, mert elesnek attól az érzelmi többlettől, amit a nagyszülőkként illetve unokaként adnának/kapnának.
Az apák szerepét nemcsak a hagyományos családokban kell újragondolni, hanem az ún. mozaik családokban is. Milyen további kihívásokkal szembesülnek ezekben a családokban az apák?
AA: Azt szoktam mondani, hogy a két szülővel rendelkező gyereknek „két lába” van. Még akkor is, ha elváltak a szülők, de aktív szerepben marad az apa, a gyermeknek nagyon fontos éreznie, hogy két lábon áll, hogy mindkét szülőre számíthat. Az ő szempontjából az az optimális, ha van egy ún. mintázata a dolgoknak. A gyerekek bármilyen mintázathoz tudnak alkalmazkodni, amennyiben az mintázatnak annak minősül, azaz ha az életük eseményei, a környezetük számukra értelmezhető és kiszámítható, és nem váratlan, ad hoc jellegű. (Egyébként felnőttként is pontosan erre vágyunk.) A gyerekkel töltött idő szempontjából pedig kevésbé a mennyiség, mint a minőség számít. Még ha rövidebb is az az idő, amit az apa együtt tud tölteni a gyermekével, erre érdemes tudatosan készülni, minőségben jelen lenni, tartalommal megtölteni. A gyermek gyorsan kialakít egy mentális „munkamodellt” a szüleiről, ami fenntartja a kapcsolódást velük, akkor is, ha nincsenek jelen, és fantáziájuk segítségével kitöltik az űrt.
LL: A mozaik család működtetése nagyon sokban az érintett szülők és élettársak emberi érettségén múlik. Speciálisan bonyolult soktényezős helyzet, amiben mind az apák, mind pedig az anyák többszörös nyomás alatt lehetnek. A hazai válási gyakorlat miatt sokszor a férfiakat sújtja a családok közötti megfelelés és egyensúlyozás kényszere, de természetesen az anyák sincsenek könnyű helyzetben. A „régi” gyermekeit elfelejtő apától az összes gyermekét édestestvérként felnevelő apáig sokféle variáció létezik. A kutatásokból tudjuk, hogy a jó apa-gyerek kapcsolat a válást is túléli és meghatározza a gyerekek személyes boldogulását a felnőtt életben.
Hogyan hat az apaságra illetve a további gyermekvállalási kedvre a jelenlegi válási gyakorlat?
LL: Amikor a modern apaságot meghatározó feltételekről beszélek, a családbarát munkakultúra mellett a jelenlegi válási gyakorlat átalakítására is gondolok. Jól látható, hogy ez a gyakorlat alapvetően kérdőjelezi meg az aktív családban élő modern apaság intézményét. A „nemzeti minimum” az 50-50 százalékos láthatás lenne, az optimális pedig a válások számának csökkentése. A kettő egymással szorosan összefügg. Az 50-50 százalékos szülői láthatás a tapasztalatok szerint csökkenti a válások számát. Nagyon sok jól működő külföldi példa van. Hazánk sajnos lemaradt ebben a kérdésben az elmúlt évtizedben. A válás véleményem szerint „társadalmi fogamzásgátló eszköz”, nagyon sok fiatalt – joggal – elbizonytalanít a családalapítás és gyermekvállalás idején.
Sokszor elhangzik, hogy a munka és magánélet egyensúlyának megteremtéséhez szükség van/volna „külső segítségre” is, az azt támogató, modern egészségügyi- és az oktatási rendszerre, valamint egy családbarát munkapiacra. Mit gondoltok erről?
AA: Kutatások igazolják, hogy az apák számára különösen komoly fordulópont a gyermek első látványa, a baba mozgásának, viselkedésének nyomon követése. Ebben viszont meghatározó szerepe van annak, hogy hogyan kommunikál az egészségügyi szakszemélyzet a szülőkkel. Egy személytelen rutin vizsgálat, ahol nem veszik figyelembe a szülők szükségleteit, ahol nem egy párbeszéd zajlik a szülőkkel a magzatról, ahol nincs megfelelő tájékoztatás, akkor annak szorongásnövelő hatása lehet, ellenkező esetben viszont a vizsgálatokon való részvétel nagyon pozitív tapasztalat, kötődési élmény lehet az apa számára is. Ahogy már említettem, a mai világ, beleértve az oktatási rendszert sikerorientált önmegvalósításra épül. Az ebben szocializálódott nőknek és férfiaknak nagyon nehéz egyik napról a másikra letenni ezt a szerepet és az eziránt kialakított készségeket, és puha, megértő, önfeláldozó anyává/apává válni.
LL: Meggyőződésem, hogy elsősorban ezektől a nagy rendszerektől függ a modern apaság kérdése. Az érzékenyítés mindenképpen könnyebb feladat, mint a nagy intézményrendszerek átalakítása. 1970-ben Svédországban még arról cikkeztek, hogy lehetetlen megoldani az apák aktív jelenlétét a szülészeteken. 1974-ben 100-ból 80 szülésnél ott voltak az apák. A svédek tehát nem bízták kizárólag az egészségügyi személyzet érzékenyítésére a kérdést, hanem törvénybe is foglalták azt.
Mik a további terveitek apa-témában?
AA: Nagyszülőség témában szeretnék a jövőben elmélyülni, a nagyszülők szerepének jelentőségét pontosabban megérteni a születő és felnövekvő új generáció szemszögéből.
LL: Az idén elkészül és jövő év elején megjelenik az Apa füzet harmadik része is. A kronológiai felépítést követve, a gyermek 1 éves kora utáni időszakkal folytatjuk az apák legfontosabb feladatainak és az apaság minden korban megélhető szépségének a bemutatását.
Köszönöm a beszélgetést és sok sikert kívánok terveitek megvalósításához!
