Tehetséget kapni felelősség, gyereket nevelni óriási feladat

„Miket alkotott eddig és mik a tervei? 

A számos festményen kívül, melyek Európa különböző országaiba, Japánba és Indonéziába is eljutottak, több kül- és beltéri freskót, szekkót, domborművet, valamint köztéri szobrot is alkottam vidéken és a fővárosban egyaránt. Jelenleg egy megrendelésre dolgozom. Egy hölgy, aki elvesztette férjét, emléket szeretne állítani közös életüknek. Olyan portré elkészítésével bízott meg, amin férjével együtt látható. Sok művész talán nem találná elég inspirálónak ezt a munkát. Az tény, hogy itt nem lehet szárnyalni, egy ilyen feladathoz azonban alázat is kell. Átérezni a két ember személyiségét és belefesteni azt mégis felemelő érzés. Amikor a gyermekeim kicsik voltak, sok időt és törődést igényeltek. A művészet ekkor csak foglalkozás volt számomra. Kizárólag megrendelésekre dolgoztam. Tudtam, hogy eljön az idő, amikor már hivatásként tekinthetek rá. Szeretnék minél több embernek örömet okozni az alkotásaimmal. Szeretném, ha a művészet által gazdagabbá válna a személyiségük. A célom olyat alkotni, ami nem pusztán esztétikum. (...)

                                                                Partos Nagy Eszter alkotása. Olaj, vászon.

Hogyan egyeztethető össze a hivatás és a család?

Véleményem szerint egy nőnek ez nem könnyű feladat. Hivatást, tehetséget kapni nagy felelősség, de családban élni, gyermekeket nevelni szintén óriási feladat. Sok időt, energiát és odafigyelést igényel, hiszen a gyermekek elsősorban a szüleikre számíthatnak. Úgy éreztem, hogy ezt a két feladatot nem lehet egy időben, egymással párhuzamosan tökéletesen csinálni. Pedig a gyermeknevelést és az alkotó munkát csak úgy szabad. Ennek következtében időben eltoltam egymástól a kettőt, a művészi hivatást későbbre helyeztem. Ez kockázatos lépés volt, de bíztam a döntésem helyességében. Hiszem, ha az ember önzetlenül azt teszi, amit a helyzet éppen követel, és nem a saját karrierépítését helyezi előtérbe, gazdagabb személyiség lesz, és értékesebb művész is válhat belőle. Az első fiam születése előtt ígéretes karrier állt előttem, de rájöttem, hogy számomra ő a legfontosabb a világon. Vannak nők, akik a családot és a hivatást egyszerre próbálják megvalósítani. Ilyenkor fennáll annak a veszélye, hogy valamelyikre nem jut elég idő. Az általam választott út is kockázatos, hiszen csak akkor tud a művészi pályám kiteljesedni, ha hosszú élet adatik meg számomra. Egy afrikai közmondás szerint: »Ima közben is járjon a lábad.« Ezért az ima mellett igyekszem egészségesen élni. 

Hogy a helyes utat választottam-e a család és a hivatás kérdésében, azt az idő fogja eldönteni.

Mit tanácsolna azoknak a nőknek, akik gyerek és karrier között hezitálnak? 

Semmiképp se mondjanak le az álmaikról, de az anyaságról sem. Anyának lenni egy csoda. Ezt minden nőnek meg kellene tapasztalnia. Rengeteg szeretetet kapunk gyermekeinktől, ami erőt ad karrierünk felépítéséhez is, de ez valószínűleg kölcsönös. A nagyfiam egyszer azt mondta, hogy kisgyermekként látta az anyukája tehetségét a festészethez, ennek ellenére az ideje nagy részét vele töltötte. Vele tanult és vele játszott.  Hogy ez ne elvesztegetett idő legyen, elhatározta, hogy valami nagyot alkot az életben. Ebben a hónapban veszi át a köztársasági ösztöndíját az ELTE-n.”