Igenről szó sem lehet – kiakadtak a Liberálisok

Liberális későn kel – ez mindenképpen jó pont, örömmel battyogok hát keddi sajtóreggelijükre: délelőtt tíz órára. Már csak azért is nagy az öröm, mert ritka pillanat, amikor az ember tényleg kiehet egy pártot a vagyonából – a fényűző, Zara, Araz és Continental néven is ismert Dohány utcai szállodában nem lehet olcsó a terembérlet és a lazacos szendvics, márpedig a Fodor Gábor vezette Magyar Liberális Párt évi hetvenmillióból gazdálkodik össz-vissz, a népszavazási kampányra pedig, amelyben ők egyedüliként buzdítanak az igenekre – ez ennek a reggelinek témája – 12 milliós hitelt vettek fel épp. 

A kiszolgálás tényleg nagyon européér a szálló különtermében, a tulajdonosi háttér meg palesztin, szóval a helyszínválasztás rendkívül brandazonos is a migrációs – a Liberálisok szerint pedig az EU-ról szóló – népszavazási kampány ügyében összehívott sajtócsevejhez. A párt a 12 millióból 150 óriásplakátot és ugyanennyi citylight-ot táraz be a kampány utolsó két hetére, de támadnak gifekkel és kisfilmekkel is.

Utóbbiakkal alighanem hiába.

Panaszos hangok

Fodor Gábor panaszos hangon is kezdi a tájékoztatást, nekünk pedig megáll a szánkban a lazac, amikor rádöbbenünk: igaza van a liberálisok sokat látott elnökének. Ennél kiegyensúlyozatlanabb népszavazási kampányt aligha láttunk még. Azt hagyjuk is, hogy a kormány kezdeményezte a referendumot. Kormányoknak van joguk ilyesmihez, nem is véletlenül: mondjuk amikor nagy nemzetközi szervezetekbe való belépésről, onnan való kilépésről szavaztatják a népet, jó, hogy nem kell cédulákat összeszedni még előtte. Ez a népszavazás most nem ilyen, mindenesetre igennel vagy nemmel lehet válaszolni itt is. 

A helyzet meg az, hogy a kormánynak még a hivatalos kampánykezdet előtt elköltött becslések szerint úgy 3 és fél milliárd közforintot, a nemekre hangolva a közvéleményt. Magyarországon persze sosem volt divat a korrektség népszavazási kampányoknál, az EU-ba való belépéskor is az igen-kampányra mentek csak a közforintok, de szerencsésebb országokban azért pont annyit kapnak kampányra az igenek mint a nemek – lásd Brexit a briteknél.

Olyan viszont talán sehol nincs, ami most itthon. A két válaszlehetőség közül az egyik nemhogy közpénzt nem kap, de felületet sem: a szabály szerint ugyanis frakcióval rendelkező parlamenti pártok élhetnek a lehetőséggel, hogy ingyen közzétegyék hirdetéseiket a médiában. Fodor tehát hiába csücsül bent az Országgyűlésben, levélben kunyizhat most az MSZP-nél és az LMP-nél, hogy ugyan, adjanak már át neki az idejükből. 

A médiakontinges felosztása még abszurdabbá teszi a helyzetet: az ingyen hirdetési percek felét a kormány, a Fidesz és a KDNP kapja együtt, a másik felén osztozik egyenlő arányban az MSZP, a Jobbik és az LMP. Ez tehát azt jelenti, hogy még az ingyen médiapercek kétharmadát is a nemek melletti kampány tölti majd ki. Egyharmadát meg a ki tudja, mi. Merthogy mire is buzdít egyébként a balos ellenzék? Nehéz követni, folyton változik, lehet is, hogy tévedek, de megkísérlem azért összefoglalni. Bojkott (DK). Nem bojkott, de nem megyünk el (MSZP). Nem megyünk el, de ha mégis, akkor nemmel szavazunk, viszont nem kampányolunk egyáltalán, azaz kicsit mégis, mert azért felhasználjuk az ingyen járó médiakampányperceket (LMP).

Csak a „nem”

Magyarán: lesz egy népszavazási kampány, amelyben a kettő lehetséges válasz egyikére a médiában erre fenntartott percekben egyáltalán nem buzdít majd senki. Az igazságtalanságot én ugyan nem szeretem, úgyhogy rögvest el is határozom: hát majd beleteszem a cikkbe a liberálisok kisfilmjeit, hadd lássák azokat a boldog Mandiner-olvasók legalább. (Hogy ezzel segítem-e a libi kampányt, vagy éppen ártok neki – döntse el mindenki maga.)

Az „igen” mondjuk legalább érthető válasz, ehhez képest a liberálisok fentiektől kapják az ívet rendesen, hogy valójában Fidesz-bérencek, akik csak megosztják az ellenzéki „erőket”. 

Fodor erre levetíti nekünk az aduászt. A kisfilm csattanós választ hivatott adni az őket fideszbérencező balosoknak, de a pártelnök megkér, hogy még ne írjuk le, amit látunk – az etűdöt csak jövő héten mutatják majd be. Hát jó, nem írjuk le.

Azt viszont igen, amit Szent-Iványi István mond reggeli közben, mert az érdekes.

Arról beszél, hogy hamis a „migránssimis, idealista liberálisok és felelősségteljes jobbosok” szembeállítás, hiszen a liberalizmusból egyáltalán nem következik a befogadáspártiság. Hoppá. Szerinte teljes létjogosultsága van annak, hogy az európai értékek és a liberalizmus értékei alapján azt mondják: idegen kultúrájú, a világi törvényeknek vonakodva engedelmeskedő tömegeket nem kell beengedni Európába. Még egy hoppá. Szent-Iványi szerint emellett is lehet teljesíteni a humanitárius kötelezettségeinket, elő is áll egy elég ésszerű javaslattal:  a menekültek tömegei számára Szíria Földközi tengeri partvidékén kellene létrehozni egy nagy védett teret, ahol kapnának ellátást, s ott aztán beadhatnák kérelmeiket – az államok meg önkéntes alapon, ellenőrzés után befogadhatnák, akit akarnak. Akit nem fogadnak be, az meg ott kivárhatná, amíg rendeződik a szír helyzet és mehet haza.  

Már éppen örülnék a józan és megfontolandó gondolatnak, amikor szót kap Bodnár Zoltán, aki meg közli, hogy „mi, liberálisok, befogadáspártiak vagyunk”. Zavar az erőben –írnám, ha a liberálisok erőt képviselnének a magyar politikában.

Az érvek is sántítanak, amelyekkel az igen választ igyekeznek aládúcolni. Az még oké, amit Bősz Anett mond el, hogy ha Orbán nemet mond, akkor nekik igent kell. Ezzel mondanak nemet Orbánra. Érthető. A Kétfarkú Kutya Pártnak bevitt gyomros is rendben, hogy ugyanis „október harmadikán senkit nem fog érdekelni, ki miért rajzolt lovacskát a szavazólapra”. Még azzal sincs gond, hogy tartoznak a tavalyi migránssimis aktivistáknak annyival, hogy büszkén szavazhassanak mély meggyőződésük mellett. No de tényleg, komolyan azt akarják a liberálisok, hogy Brüsszel a magyar országgyűlés megkérdezése nélkül telepíthessen ide embereket?

A válasz határozott igen. Azért mégpedig, mert nem lehet szelektíven értelmezni az EU-jogot, vagy elfogadjuk, márpedig elfogadtuk a maastrichti meg a lisszaboni szerződésben is, vagy ha nem, hát akkor ki kell lépni az EU-ból és akkor nem kötelező. Ezért is szól az EU-ról ez a népszavazás szerintük. 

Egy apró gond van. Az márpedig, hogy kényszerkvótát nem fogadtunk el a lisszaboni szerződésben sem. Csakhogy a liberálisok szerint nincs is kényszerkvóta. Az 1294 ember, akinek a befogadását Magyarország számára az Európai Tanács döntése előírt, az tényleg van, de az az ügy bíróság előtt van, ott kell megnyerni. „Magyarország amúgy is csak eljárásjogi, nem pedig tartalmi kifogással élt a döntés ellen” – magyarázza Bodnár. 

Ez viszont csak elvileg stimmel. A vita arról szól, hogy egyhangú avagy minősített többséggel dönthet a Tanács ilyen ügyekben. Ez az apró, eljárásjoginak tűnő kérdés pedig nagyon is lényegi, nemzeti szuverenitást érintő kérdés. Annyi: van-e vétójoga a kormányfőknek ilyen kérdésekben vagy nincs. A korábbi, maastrichti rendszerben volt, ott egyhangú döntés kellett ilyen ügyeknél, a lisszaboni meg… hát, az meg nem egyértelmű. Még a Bizottság és a Tanács között is vita van az értelmezéséről, bíróság dönt majd az ügyben, várhatóan év végéig.

Van hatása, nincs hatása? 

Vannak azért további liberális érvek is. Szent-Iványi szerint például az idén nyári bizottsági előterjesztés már önkéntes kvótát határoz meg, már csak ezért is okafogyott a kormány népszavazása. Ez jól hangzik ugyan, csak éppen annyira önkéntes a kvóta, hogy be nem fogadott migránsonként sok tízmillió forintnak megfelelő büntieurót kellene fizetni. Olyasmi ez, mint ha valaki a halántékunkhoz tartaná a pisztolyt és azt mondaná: nem kötelező velem jönnöd, csak ha nem mozdulsz meg, meghúzom a ravaszt. Szent-Iványi szerint mindenesetre ez a kvótajavaslat is elbukik majd, s még a minősített többséget sem fogja tudni megszerezni a Tanácsban, ahol a V4-ek, a franciák, a spanyolok és egyre többen mások is ellene vannak.

Remélhetőleg igaza van, csak innentől vicces kicsit, hogy a liberálisok szerint Orbán Viktor megy szembe mindenkivel az európai sztrádán. Úgy, hogy kérdésemre Fodor is, a többiek is azt mondják: a magyar népszavazási nemek fölényes győzelme bizony kiválthat dominóhatást (az ő értelmezésükben ez azt jelenti, hogy „léket vághat az európai integráción”).

Mondjuk ha ez stimmel, akkor a magyar népszavazás talán mégsem annyira jelentéktelen, mint amennyire jogilag tényleg nem kötelez senkit semmire.

Sebaj, Fodorék azért harcolnak kitartóan, hogy még ilyen, általuk is tudottan durván bukó helyzetben is legyenek, akik a kormányéval ellentétes álláspontot képviselnek. Hogy hány százalékos igen-aránnyal lennének elégedettek? A véleményszabadság és a sokszínűség liberális elveinek megfelelően itt sincs egységes álláspont: a pártelnök szerint az öt és tíz százalék közti eredmény lenne reális, a többiek szerint a két számjegyű is összejöhet. 

Nagyon izgulok, de már csak huszonötöt kell aludni és kiderül.