Nem Adom Fel – Nick Vujicic előtt és után

2016. szeptember 30. 11:57

Nick, az élő csoda itt volt, de el is ment. Ne várjunk ölbe tett kézzel, míg újra eljön Magyarországra.

dr. Lőrincz Anna

Aki elment Nick Vujicic valamelyik előadására a múlt héten (vagy élő közvetítésben megtekintette azt) és előtte úgy gondolta, hogy mindez „pusztán” egy élőben látható verziója lesz azon gondolatoknak, amelyeket az interneten vagy a Nick által írt könyveken keresztül megismerhet(t)ünk, igazi meglepetésben részesült.

Az egész világot körbe és körbe utazó, több ezres, tízezres közönség előtt is felszabadultan szónokló szókimondó motivációs tréner tényleg fantasztikus volt. Az este számomra azonban attól lett kerek, hogy Nick előadása előtt és után is csoda történt a színpadon.

A sérült zenészekből álló Nem Adom Fel Együttes és a Never Give Up Gospel Kórus zenésztársaikkal (a Golgota Gospellel, a Pünkösdi Zenei Misszióval, Pintér Bélával és a Paradance Company-val) együtt közvetítette legfontosabb hitvallásukat, mely szerint nincsen olyan élethelyzet, amelyből nem lehet felállni, és továbblépni. A hitről, összefogásról, szeretetről szóló szövegek elgondolkodtatóak, a zene magával ragadó, az előadók tehetségesek és hitelesek (A két, talán legemblematikusabb dal önmagáért beszél: https://www.youtube.com/watch?v=skvqxD_YPKM, https://www.youtube.com/watch?v=SA5JZYY9_iY ).

Nick Vujicic előadása tehát – az én olvasatomban – nem önmagában adott valamit az estét követő nézőnek. Mindez attól volt felemelő és életteli, hogy láthattuk, valóban itt vannak mellettünk azok az emberek, akiket ő az életével képvisel: egyrészt természetesen a zenei tehetséggel megáldott előadók, de ugyanilyen fontos volt számomra a közönség soraiban is látni a nehézségekkel élőket. És emellett teltház, rengeteg önkéntes, és sok mosolygó arc.

A nap végére már-már elhittem, hogy tulajdonképpen csak egy rossz álom volt mindaz, amit a méltatlan körülmények között élő sérültekről, intézményekről, ellátásról, társadalmi meg nem értettségről eddig hallottam, tapasztaltam. Hazafelé azon gondolkodtam: Hogy is van ez? Persze tudom, természetesen minden nehézség élő, hús-vér valóság, sajnos nem csak egy rossz álom. De úgy érzem, hogy Nick Vujicic, valamint az előadása előtt és után színpadra lépő művészek, és mindazok, akik bármilyen formában a hétköznapi életükben közvetítik a „nemadomfel” lelkületet (http://nemadomfel.hu/a-nemadomfel-lelkuelet), bárkinek segíthetnek szebbé tenni az életet.

Nick, az élő csoda itt volt, de el is ment. Ne várjunk ölbe tett kézzel, míg újra eljön Magyarországra. Legyünk figyelmesek addig is azokra a hangokra, akik hasonló gondolatokat juttatnak el hozzánk, itt, ma Magyarországon, és művészetükön keresztül azt is elhitetik, hogy nincsen szakadék sérült és nem sérült emberek között.

Ajánlom például a Group’n’Swing Zenekar közelgő Esélyegyenlőségi Koncertjét. Október 2-án ugyanis az együttes a Never Give Up Gospel Kórussal és a Down Alapítvány tagjaival fog együtt zenélni a Marczibányi Művelődési Házban. Higgyék el, annak, aki szereti a jó zenét, és nyitott a fenti üzenetekre, nincs mit kockáztatnia, ha elmegy a koncertre, feledhetetlen élményben lesz része október 2-án!