(...)
„Amikor a családban valamilyen törés következik be, és azok a funkciók, amelyek szükségesek az egészséges, viszonylag harmonikus működéséhez, hosszabb-rövidebb időre betöltetlenül maradnak, más árnyalatot kapnak a fenti ünnepek. Nem egy gyerek éli ma úgy egészen kicsi korától életét, hogy nélkülöznie kell valamelyik szülője mindennapos jelenlétét, törődését; sok anya küzd napi szinten azért, hogy társa nélkül is megfelelően el tudja látni gyermeke(i) gondozását, kigazdálkodja a megfeleződött bevételből a kiadásokat, egyben helytálljon a munkahelyén; s milyen sokan vannak azok az elvált édesapák is, akik a legkülönfélébb akadályokba ütköznek, amikor alapvető szülői jogaikat érvényesítenék.
Az ilyen, megváltozott szerkezetű családokban a fenti jeles napok más töltetet kaphatnak, vagy esetleg el is maradnak – jó esetben csak átmenetileg. Hiszen ahhoz, hogy a családtagok egymást meg tudják ünnepelni, ahhoz érezni kell, átélni kell, hogy »közöm van« a másikhoz, hozzá (is) tartozom. Az összetartozás-érzés, a közösség ereje olyan, mint a lisztnek a kovász: valami többé, értékesebbé, teljesebbé növeli a részeseit, ez az, ami segít abban, hogy kilépve a tágabb közösségekbe, megtaláljuk helyünket, szerepeinket, s azokat képesek legyünk jól betölteni.