Németh a Felházról: Kellenek a tisztázó viták fiatalok között

2016. május 10. 07:48

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze a Felházzal kapcsolatban elmondta: örülnek, ha az egyetemisták körében nagy szellemi ébredésre kerülne sor, és éheznének Istenre. Hozzátette: a történelmi és a szabadegyházak összeboronálása nehéz feladat.

2016. május 10. 07:48

A debreceni Vidám Vasárnapon reagált Németh Sándor arra, hogy több hetilap is cikkezett a Hit Gyülekezetéről az Orbán Gáspár miatt sokat emlegetett Felház mozgalommal kapcsolatban – írja a Vigyázó blog. A HVG és a Heti Válasz cikkei szerint a Hit Gyülekezete „vetélytársat lát” a Felházban. A gyülekezet vezető lelkésze elmondta: üzenni nem fog, hiszen sokakkal személyes kapcsolatban van a Felházból. Annyit azonban leszögezett: örülnek, ha az egyetemisták „éheznek Istenre”, és minden olyan kezdeményezést támogatnak, „ami az Isten igéjén áll”.

Hozzátette, azokkal a szándékokkal kapcsolatban fenntartásai vannak, amelyek a történelmi egyházakat és a szabadegyházakat akarja „összeboronálni”. „Hatalmas különbségek vannak az egyházak között, a katolikus, a protestáns és az evangéliumi felekezetek között, és szerintem ezeket ma emberek nem tudják feloldani. Ezzel együtt fontos közös célokért együtt kiállni, és ilyen ügyekben a Hit Gyülekezet is rendszeresen részt vesz, közösen történelmi és kisebb egyházakkal, vagy új kezdeményezésekkel is” – mondta Németh.

Németh arról is beszélt, hogy a Hit Gyülekezete mindig is vitatkozó egyház volt, ezért csak támogatni tudja hogy a fiatalok az interneten folytassák le a tisztázó vitákat. 

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ellensúly
2016. július 29. 17:15
Cionizmus terén valószínűleg senkire sem konkurensként tekintenek, legfeljebb bajtársként.
Haka Pc
2016. június 20. 09:36
Akkor harmadszor is leírom. Nálam nem a politika dönti el, mi történelmi egyház. Ezzel az erővel te se menj szavazni, hisz nehéz a felfogásod, mivel háromszor kell leírni valamit, hogy megértsed. Na, én döntöm el, mész-e szavazni? Nem. Mint ahogy te sem, hogy én megyek-e. "a lobbi a korrupció szó eufemizmusa" Ez így van.
Haka Pc
2016. június 20. 09:36
Aha, egyetértünk, tehát nincs felfogásom. Meg tudásom se. Hmmmmmmmmm...
Békanász a hasadon
2016. június 10. 16:17
Csurka valami olyasmit irt, hogy Német disszidálni próbált, de elkapták, aztán rábeszélték dolgokra. Ez igaz?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!