Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

Orvosnak és hozzátartozónak is embert próbáló feladat egy-egy kómás beteg mellett állni és hosszú ideig reménykedni a bizonytalanban, hiszen eddig nehezen tudták megjósolni, vajon van-e esély arra, hogy az illető valaha is öntudatra ébredjen. Az Origo cikke szerint most úgy tűnik, találtak olyan megbízható vizsgálati módszert, amellyel szakemberek képesek ezt előre megállapítani.
A Current Biology című folyóirat legfrisebb számában most arról számolnak be dán és belga kutatók, hogy az agy által felhasznált glükóz (vércukor) mennyiségének meghatározásával közvetlenül lehet következtetni a páciens aktuális éberségi szintjére, valamint arra, hogy az elkövetkező egy éven belül milyen valószínűséggel fogja visszanyerni az öntudatát.
