A csütörtöki zárt ülésén hozott döntése értelmében azonnali hatállyal felbontja a Csipak Péter érdekeltségébe tartozó, offshore hátterű céggel kötött közterület-használati szerződést Belváros-Lipótváros Önkormányzata – írja az Origo. A kerület alpolgármestere, Böröcz László által jegyzett előterjesztést a kormánypárti többségen kívül az Origo szerint az LMP képviselője is megszavazta. Az önkormányzat álláspontja szerint az Immobilia Zrt. többszöri felszólításra sem teljesítette a szerződésben vállalt kötelezettségét, miszerint csak minőségi rendezvények és szolgáltatók számára bocsátja rendelkezésére a területet.
A helyi ellenzékből nem szavazott az MSZP-s Steiner Pál, korábbi polgármester – a kerület az ő vezetése alatt is üzleti kapcsolatban állt Csipakkal –, és Juhász Péter, az Együtt képviselője. Steiner azzal indokolta döntését, hogy nem kaptak megfelelő tájékoztatást a szavazást megelőzően, és ha a kerület valóban a zsibvásárt szeretné megszüntetni, akkor a Váci utcában is ennek megfelelően kéne eljárnia. Juhász azért nem szavazott, mert „nem akar részt venni a fideszes belháborúban”, illetve az előterjesztés alapján nem tudta eldönteni, jogszerű-e a szerződés felmondása.