Tekintélyes, vastag kötet érkezett pár hete szerkesztőségünkbe, amellyel csak azért nem lehet ölni, mert puhafedelű. Ami még furcsább volt, az a 460 oldalas könyv címe: Pázmány, a jezsuita érsek; kinevezésének története, 1615-16 (Mikropolitikai tanulmány). Két évről szól tehát a 460 oldal, Pázmány életének két évéről. Elolvasni az előző pár hét alatt a teljes könyvet esélyünk nem lett volna, habár megtennénk, mert két évről ennyit írni az figyelemre méltó. Így elmentünk a kötet bemutatójára, a jezsuita érsekről elnevezett egyetem Hittudományi Karára hétfő késődélután.
A kötet szerzője Tusor Péter, aki nagyon sok idejét tölti minden évben a Vatikáni Levéltárban. Egyszer azt kérdezte XVI. Benedektől egy riporter, hogy mit rejtegetnek az „inkvizíció pincéi”. Az azóta nyugalmazott egyházfő annyit felelt: „az inkvizíció pincéi, az a levéltárunk”. Szóval itt kutat Tusor Péter, aki a húsz éve létrehozott Egyháztörténeti Kutatócsoport tagja, amely kutatócsoport eddig 22 kötetet tett lett az asztalra. A mostani „mikropolitikai tanulmány” a Collectanea Vaticana Hungariae sorozatban jelent meg, annak is a tizenharmadik kötete.
Intrikák és források
A kötet bemutatóján Erdő Péter bíboros , akinek kánonjogászi tevékenysége mellett hobbija a történelem, rámutatott: Pázmány kora, a koraújkor „sajátosan intrikákkal teli” korszak volt, így aztán minden magyar olvasó számára érdekfeszítő lehet a kötet tartalma.
Bitskey István akadémikus, egyetemi tanár rétorikusan feltette a kérdést: vajon melyik az igazi Pázmány? A jezsuita, a bíboros, az egyetemalapító, a kancellár, a politikus, a diplomata, netalántán az imádságos prelátus? Komplex életutat vizsgál tehát Tusor, aki Bicskei szerint „minden eddiginél szélesebb forrásbázis” alapján írta meg munkáját, és emellett párját ritkító jártasságra tett szert a szentszéki bürokráciát illetően.