Kampánystratégiát váltott a volt amerikai elnök öccse, Jeb Bush korábbi floridai kormányzó, aki a republikánusok soraiban indul az elnökjelöltségért: miután eddig nem szerepelt túl jól sem a népszerűségi listákon, sem az iowai jelölőgyűlésen, most először fordult elő, hogy édesanyja is beszállt a kampányba, bátyja, a volt amerikai elnök pedig jelezte, hogy nyilvánosan is támogatja majd őt. Az iowai jelölőgyűlésen Jeb Bushnak alig sikerült a voksok három százalékát begyűjtenie. Már akkor, a voksolás éjszakáján megígérte: nem adja fel, nem száll ki a küzdelemből az elnökjelöltségért, és mindenekelőtt változtat a kampányán.
Ennek jegyében történhetett, hogy csütörtökön este New Hampshire állam egyik városában az édesanyjával, Barbara Bushsal – az egykori first ladyvel – jelent meg a kampányrendezvényén. A kilencvenedik életévét betöltött Barbara Busht támogatni kellett az emelvényre, s nem is mondott hosszú beszédet. Jószívűnek és okosnak nevezte a fiát, s közölte: „szeretem a fiamat, és tudom, hogy Amerikának reá van szüksége. Tisztességes, lehet rá számítani, lojális és viszonylag jópofa is. Olyan értékeket képvisel, melyeket Amerika mintha elveszített volna. És csaknem túlságosan is udvarias, nem dicsekszik, mint a többiek” – mondta Barbara Bush, akinek a férje, George H. Bush, valamint az egyik fia, George W. Bush is elnöke volt az Egyesült Államoknak. Barbara Bush egyébként mindmáig nagyon népszerű a republikánus hívek körében. Akárcsak idősebb Bush, ám ő az egészségi állapota miatt már nem tud részt venni a kampányban, otthonról sem nagyon jár el.