Mikor 2014 decemberében a Hír TV különböző, jórészt jelentéktelen ügyeket kezdett kinyomozni a kormányellenes tüntetések szervezőiről, többen szándékosan leplezték le saját, korábbi pitiáner ügyeiket. Így tett Vágvölgyi B. András is, aki azt írta: Áder Jánossal együtt ült 1978-ban a katonai fogdán, ahová Áder azért került, mert részegen lövöldözött. Áder közleményben helyesbített: azt írta, valóban volt fogdán, nem is egyszer, hanem kétszer. Egyszer, mert rajparancsnokként nem volt hajlandó a többieket kiküldeni reggeli tornára egy hideg hajnalon, másodszor – mikor Vágvölgyivel együtt ült – pedig azért, mert egy éjjeli meccsnézést követően elaludt az őrségen.
„Se őrhelyelhagyás, se ittas lövöldözés, se börtön” nem volt – szögezte le a köztársasági elnök, aki azonban nem elégedett meg a helyesbítéssel, és pert is indított egyrészt Vágvölgyi B. András ellen, másrészt az Index ellen, mert a portál is írt a történetről. Áder egy-egymillió forint sérelemdíjat kért a portáltól és Vágvölgyitől. A köztársasági elnök arra hivatkozott, hogy az ügy miatt magyarázkodásra kényszerült és a hamis állítások megingathatják a tisztségébe vetett közbizalmat.
Első fokon még az Indexnek adtak igazat