A határ nem feltétlenül fal, hanem védelmi „infrastruktúra” és politikai megoldások összetett rendszere, amely a szabályok és törvények határokon belüli érvényesítését szolgálja. A határ „szakpolitika” Európa megvédésére, de nem a menekültek, hanem az „exodust” okozó és kihasználni próbáló erők ellen. „Ellenőrizni kell külső határainkat, ha újjá szeretnénk építeni Európa képességét arra, hogy ismét önálló migrációs politikát követhessen, beleértve az áttelepítés” eszközének használatát – mondta Donald Tusk.
Ennek az új politikának a „migrációs áradat” jelentős mértékű csökkentését kell megcéloznia, és az áradatot „a schengeni határoktól a lehető legtávolabb” kell feltartóztatni. Ehhez meg kell változtatni a migrációs politika „paradigmáját”. Ki kell mondani, hogy „Európa nem tud befogadni mindenkit, aki a kontinensünkre akar jönni” –hangsúlyozta az Európai Tanács elnöke. Németország ugyan nem az EU határvidékén fekszik, ezért a határvédelem felelőssége elsősorban más tagországoké, ugyanakkor „mindenki figyeli, hogy milyen jelzéseket ad Berlin” – tette hozzá.
Németországnak „bátran és történelmi komplexusok nélkül” kell cselekednie
A mai Németország és „személyesen Angela Merkel” tevékenysége „a legjobb európai hagyományok” példája. Tusk szerint „aki azt gondolja, hogy Németország túlságosan nyitott, túlságosan toleráns és túl liberális, az nem tanulmányozta eléggé tragikus történelmünket”. Ugyanakkor Németországnak „bátran és történelmi komplexusok nélkül” cselekednie kell az EU külső határainak védelméért – mondta az Európai Tanács elnöke. Németország vezetésére azért is szükség van, mert a migrációs válság révén fölerősödő radikális populizmus veszélybe sodorja az EU lényegét, a liberális demokráciát – mondta Donald Tusk.
Minden európainak meg kell fontolnia, hogy „nyitott, toleráns, együtt érző, a gyengéket és szegényeket támogató Németországot, más szóval Angela Merkel Németországát akarja, vagy egy hideg és kegyetlen Németországot” – hangsúlyozta. Erre a kérdésre csak egy választ lehet adni, amely egyben azt is jelenti, hogy „Európának szolidaritást kell vállalnia Németországgal ezekben a nehéz és embert próbáló időkben” – mondta Donald Tusk.