„Kitoloncoltunk már több százezer migránst” – Tarjányi Péter a Mandinernek

Nemrég egy kerekasztal-beszélgetésen azt mondta, alaptalanok a félelmek, hogy ne lehetne könnyedén hazatoloncolni az EU-ból akár félmillió migránst is. Merthogy Magyarország is toloncolt már haza százezreket. De mikor és kiket?

1989-90, a vasfüggöny leomlása hatalmas változást hozott. A Szovjetunió is megszűnt 1991-ben, lehetett utazni, Ázsiában pedig akkor is válságok sora követte egymást. Mindenhonnan mindenki megindult akkor Európa felé. Az első nagyobb tömeget 1990 márciusában fogadta a magyar állam, amikor 420 ezer zsidó hagyta el a Szovjetuniót és ment Izraelbe Magyarországon keresztül. Moszkvában és Szentpéterváron - akkor még Leningrád - megszervezték az útjukat a Keletiig. Napi egy-két szerelvény érkezett dugig emberekkel, akiket aztán a kiürített mátyásföldi orosz laktanyába és a csepeli munkásotthonokba kellett szállítani. Két-három napig ott voltak, aztán mentek Ferihegyre, onnan Izraelbe. 

Egyszerűnek tűnik.

Annyiban nem volt az, hogy Magyarországot megfenyegették, mert együttműködött Izraellel. Megüzenték, hogy felrobbantják a Malév gépeit. 1991-ben a Ferihegyi úton volt is egy terrortámadás. Bomba robbant, két rendőr és négy kivándorló megsérült. Ez valódi terrortámadás volt, terrorszervezet által szervezett akció. Azóta nem is volt itthon ilyen.

Ezek azonban nem kitoloncolásos ügyek voltak.

Nem, de migránstörténet ez is. Ezzel egy időben viszont kínai, pakisztáni, fülöp-szigeteki, indiai migránsok is érkeztek. És rengeteg török, afgán. Amikor '92-ben kitört a délszláv válság, a volt Jugoszlávia területéről is jöttek. Két éven belül összesen 500-580 ezer ember.

A zsidókon felül?

Igen. Ezért mondom mindig: nem igaz, amikor bárki közli, hogy Magyarország sosem tapasztalt még ilyen migránsválságot, mint a mai. Huszonöt éve volt már ilyen.

Azt akkor miért nem érzékeltük?

A média nem volt a közelébe engedve ennek. Azt látták, hallották, tudták, hogy vannak menekülttáborok, lázadás is volt, amit le kellett verni. Ez nem volt ugyan titok, de a nyilvánosság egészen másképpen érzékelte akkor a helyzetet. 

Mi lett a beözönlő tömeggel?

Kevesen kaptak menedékjogot. A bírálati folyamat annyiban volt más akkor, hogy nem voltak EU-s szabályok. A belső, magyar szabályok szerint kellett eljárni, azok pedig szigorúbbak voltak a maiaknál még akkor is, ha a Genfi Konvencióban foglaltakat akkor is vizsgálták. Külföldieket Ellenőrző Osztálynak hívták akkor az illetékes szervet, nem Bevándorlási Hivatalnak, de a titkosszolgálatok, a rendőrség, a határőrség - mindenki kivette a részét a helyzet kezeléséből. A szállítást követően kezdődött a szűrési folyamat. Amikor kiderül, ki nem maradhat, ki nem. Aztán kezdődött a kitoloncolás. 

Hány embert kellett kitoloncolni, mennyi idő alatt?

'91 és '94 között volt a nagy kísérések időszaka, amikor teljes repülők csak kitoloncoltakkal van tele. A kimagasló három évben 200-250 ezer embert biztosan visszavittünk.

Szóval folyamatosan repülőn ült.

Nem csak én. TU-154-es gépekkel mentünk. 130-150 kitoloncolásra váró volt egy-egy ilyenen. 

Önnek mi volt a beosztása akkoriban?

A rendőrség különleges szolgálatánál dolgoztam. Ma ezt úgy hívják, hogy Terrorelhárítási Központ. Harcoló csapatot, azaz műveleti egységet vezettem a kilencvenes évek elején, '94-ben pedig már az összesnek én voltam a vezetője.

Hányan dolgoztak a kitoloncolásokon?

Több százan. Komoly munka volt. Maga az út is kemény volt. Rengeteg kínait vittünk vissza például, de Budapest-Peking járata nem volt a Malévnak, úgyhogy Moszkva, Volgográd, Irkutszk, Ulánbátor, aztán onnan Peking - ez volt az útvonal. Mindenhol leszálltunk, ott voltunk egy tankolásnyi időt, aztán tovább. A leghosszabb út több mint negyvenórás volt. Ciprus, Ankara, Delhi, Sr Llanka, Banglades, Fülöp-szigetek. A repülőszemélyzetet váltották, mi egyben lehúztuk.

Könnyű volt bánni a kitoloncoltakkal?

Rendőri felkészültségtől függ, lesz-e balhé. Három fokozata van a jó munkának. Egy: a kitoloncolásért felelős szervezeteknek beszélniük kell egymással. Ha tehát most a németek megszervezik a kitoloncolást, fontos, hogy várják őket odahaza. A magyar szervezetek a legsötétebb Afrikában is megszervezték ezt.

„Volt itt is balhé, de egyértelművé kell tenni: ha ellenállnak, soha többet nem lesz esélyük.”

Antallék, kamikáze-kormányzás, gazdasági sokk... ennek ellenére lazán megszervezték 250 ezer hazatoloncolását?

Igen. A legeldugottabb országban is várták az embereket.

Mi a második fokozat?

A kitoloncolásra várókat őrizni kell. Előbb-utóbb mindegyik megvan persze, de egy helyen kell tartani őket.

Az EU-ban, nyitott határok mellett nehezebb ügy.

Igaz, de fel lehet készülni. A harmadik fázis maga az akció, a kitoloncolás. Fontos, hogy tudják: menniük kell. Volt itt is balhé, de egyértelművé kell tenni: ha ellenállnak, soha többet nem lesz esélyük. 

Volt, aki újra próbálkozott?

Törökök például rendszeresen. Volt, akit háromszor vittem vissza Isztambulba.

Emlékszik, mekkora volt a költsége a tömeges toloncolásnak?

Számokat nem tudok, de évente volt erről tájékoztató. Ott mindig kiderült, hogy olcsóbbra jött ki az államnak így, mintha azok az emberek itt maradtak volna. Ha egy vadidegen megjelenik egy új társadalmi közegben, a „beszoktatása” minimum két-három év. addig csak költséget jelent. Ha ügyesek vagyunk, akkor ez persze termőre fordulhat – nem véletlen, hogy Közép-Európa legnagyobb kínai közössége Magyarországon van. Huszonöt éve tényleg csak azt utasítottuk ki, akinek nem volt helye nálunk. Aki például kereskedni akart, azt nem.

Ha félmillióan jöttek és 250 ezret kitoloncoltunk, az azt jelenti, hogy 250 ezer bevándorló azért itt maradt?

Nem. Sokan megléptek. Mindig is Németország és a skandináv országok voltak a célállomás. A németek is besokalltak egyébként akkor, s akik eljutottak hozzájuk, azokat hasonlóan toloncolták vissza. 

Tehát semmi gond nem lenne most sem félmillió afgán visszatoloncolásával.

Semmi. Számításaim szerint 5-7 hónap alatt ezt a németek könnyedén megoldják. Akár 300 embert is elszállíthatnak egy géppel, van légierejük, flottájuk, gépeik. Az egész csupán akarat, döntés és szervezés kérdése. 

***

TARJÁNYI PÉTER

biztonságpolitikai szakértő

Budapesten született 1969-ben. A középiskola után a Kossuth Lajos Katonai Főiskolát végezte el 1990-ben. A Rendőri Ezredben dolgozott, majd a Rendőrség Különleges Szolgálatánál több parancsnoki beosztást is ellátott és több száz akciót irányított. Részt vett az USA Külügyminisztériumának szervezésében a University of Lousiana válságkezelési és kríziskommunikációs felkészítésén. Elvégezte a Rendőrtiszti Főiskola bűnügyi szakát, leszerelése után az FBI Akadémia – Nemzeti Oktatási Központjában vezetett kurzusokat. Informatikai védelemmel foglalkozó céget alapított, amely többek között az Államkincstárnak, az APEH-nek dolgozott. Katonai, rendőri és tanári diplomája mellé 2009-ben közgazdasági végzettséget szerzett a Corvinuson. Legfrissebb szakmai továbbképzését a Harvard Egyetemen „Central Challenges of American National Security, Strategy and the Press” témában végezte 2015 áprilisában. Az Index által „az MSZP magánzsarujának” titulált Tarjányi a médiatulajdonlásba is belekóstolt: 2008-ban indította a Zoom.hu-t, amely egy év múlva becsődölt.