Vesztegetés elfogadása és kötelességszegés miatt fogtak el több, a Nagylaki Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó jelenlegi és volt határrendészt, az ügyészség nyolcuk esetében indítványozta az előzetes letartóztatás elrendelését – közölte Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az MTI-vel szerdán. Nagy Andrea tájékoztatása szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján hivatali vesztegetés elfogadása és szolgálatban kötelességszegés miatt indult a nyomozás a Központi Nyomozó Főügyészség Szegedi Regionális Osztályán.
Az ügyészek kedden 11 rendőrt hivatali vesztegetés elfogadása, míg két rendőrt szolgálatban kötelességszegés megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki, és házkutatásokat is tartottak. A rendőrök a megalapozott gyanú lényege szerint pénzt, illetve különböző kisebb értékű ajándékokat kértek, illetve fogadtak el a határon átlépő kamionok vezetőitől. A cselekményük nem volt összefüggésben a migránsokkal. A korrupciós bűncselekménnyel meggyanúsított 11 határrendészt a Központi Nyomozó Főügyészség kedden őrizetbe vette, nyolcuk előzetes letartóztatását kezdeményezte. Az előzetes letartóztatásokról szerdán dönt a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa.