Megjegyezték azt is, hogy az IARC tanulmánya elhallgatta a fehér húsok vastagbél daganatokkal szembeni védő szerepét, amelyet több, általuk is idézett tanulmány egyértelműen megfogalmazott. Szerepel a közleményben olyan állítás, amelyben három emberi kísérletre hivatkoznak, de az ehhez megadott szakcikk egy állatkísérlet – mutatnak rá a szakértők.
Ártalmas írás
„Tíz ország huszonkét szakértője írta a mindössze másfél oldalas cikket egy nagyon magas publikációs értékű szakfolyóiratban, ami igen gondos és hozzáértő lektorálással szokott együtt járni, mégis található benne lényeges, értelemzavaró hiba” – fogalmaztak. Hozzátették, az IARC illetékes vezetője által is alacsonynak tartott kockázatról új tudományos eredmény felfedezése nélkül lett világhír.
Kifejtik, hogy a cikk nem tudományos színvonalú, tudományosan nem megalapozott és nem is gondos írás, de ártalmas, mert a lakosság a WHO közismert tekintélyét látta a hír mögött, holott azt a WHO-tól függetlenül működő intézmény egy munkacsoportja készítette, és az elkészült véleményt még ők is csak kétharmad arányban támogatták. Ez alapján objektív kijelentéssel egyértelműen rákkeltőnek nevezni a feldolgozott húskészítményeket – legalábbis a jelenleg elérhető adatok alapján – megalapozatlan a szakértők szerint.