A strasbourgi bírák viszont az interjú egészét megítélve arra jutottak, hogy ugyan az tartalmaz a herceg családi és magánéletére, érzelmeire vonatkozó részleteket, ugyanakkor kontextusában értelmezve mégis közérdeklődésre számot tartó hírt taglal, ebben az esetben pedig szűk lehetőség van az önkifejezés szabadságának korlátozására.
A bírák megítélése szerint a monacói közvélemény számára „tagadhatatlanul közérdeklődésre számot tartó értékű” információ, hogy az addig egyedülállónak és gyermektelennek tartott Albert hercegnek van egy fiúgyermeke, különös tekintettel arra, hogy a cikk arra is kitért, hogy ez hogyan lehet hatással Grimaldi-házon belüli trónöröklésre.
A trónöröklés kérdése közügy
A strasbourgi bíróság szerint egy trónörökléses utódláson alapuló monarchiában önmagában az is közérdekű információ lehet, hogy a herceg titokban akarta tartani, hogy van egy gyermeke, és ezt egy ideig tagadta is, ahogy az is, hogy hogyan állt gyermeke anyjához, aki például nem kaphatta meg a másolatot arról a dokumentumról, amelyben Albert elismerte az apaságot.
„Ez betekintést adhat a herceg személyiségébe, és abba, hogy hogyan viszonyul és milyen mértékben vállalja a felelősséget” – írták a bírák, egyértelműen megállapítva: a kiadó minden kétséget kizáróan közérdeklődésre számot tartó téma feldolgozásához járult hozzá.