Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték

Egyértelmű, miben reménykedik Brüsszel – mutatott rá az elemző.

A videó egyáltalán nem mondható frissnek, több mint három éves, viszont aktualitásából mit sem veszített. Különösen most, a borult őszi napok beköszöntével érdemes elgondolkodni a hallottak alapján ennek a fontos vitaminnak a pótlásán.
Prof. dr. Lakatos Péterrel, a MOOT (Magyar Osteoporosisés Osteoarthrológiai Társaság) akkori elnökével, ma alelnökével egy, kifejezetten a D-vitaminnak szentelt rendezvényen készítettek riportot. Ebben arról esett szó, hogy hányféle betegség megelőzésében játszhat szerepet ez a vitaminfajta. A címben említetteken kívül a combnyaktörésben, sőt a daganatmegelőzésben és az SM elkerülésében is lehet jelentősége.
