Nem volt elrettentő a nyári akció
Azzal kapcsolatban, hogy a záhonyi átkelőnél a nyáron a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több munkatársát is őrizetbe vették cigarettacsempészet gyanúja miatt, és ez mégsem tartotta vissza a rendőröket, azt mondta, ez az ügyészség számára is megdöbbentő volt. Simon Richárd hangsúlyozta: a rendőrség állományában 48 ezren vannak, a NAV-nál 23 ezren, és az, hogy találnak 18 pénzügyőrt, vagy 38 rendőrt, akik „elgyengültek és a rossz utat választották”, még önmagában nem jelenti, hogy a rendőrséggel „probléma lenne”.
Úgy gondolom, a rendőrség és a NAV állománya becsületes, tisztességes és jogszerűen eljáró hivatalos személyekből áll, akik próbálják a munkájukat profin végezni – jelentette ki Simon Richárd. A főügyészség helyettes szóvivője elmondta azt is, a bűncselekmény büntetési tétele 2-8 évig terjedő szabadságvesztés.
Fotó: Panoramio / Sashochek