„A migráció zavaros európai forgatagában a szomszédunkban zajló ukrajnai konfliktus hazai sajtója mára kissé mintha elhalványult volna, noha pestiesen szólva a helyzet fokozódik. Az állóháború jobb üzlet, mint a béke – a lényeget ezzel a mondattal lehet a leginkább megragadni.
A februárban nagy nehezen tető alá hozott második minszki megállapodás eleve illuzórikus volt. Kevesen bíztak benne, hogy véget ér a fegyverropogás, s azok is tévedtek. Tűzszünetre vonatkozó passzusait folyvást megszegik a szemben álló felek, Porosenkó kormánya a szeparatistákra mutogat, azok meg a kormányra, miközben az Európai Unió vezetése a fejét csóválja. A háttérben pedig a két igazi geopolitikai szereplő, az USA és Oroszország, a szép szavak ellenére, változatlanul a konfliktus tartósításában serénykedik.
Visszaszerezni a Krímet pillanatnyilag nemigen lehet már az oroszoktól, ezt azért nagyjából mindenki tudja. »Cserébe« ezért az USA minden eddiginél elszántabban lebegteti Ukrajna NATO-tagságát (állítólag az ukránok több mint a fele támogatná is a belépést, noha a jelenlegi kormány még nem tartja ezt időszerűnek), továbbá az IMF révén pénzügyi megállapodást kínál Ukrajnának, hiszen a politikát nem árt gazdasági nyomatékkal is kiegészíteni. Nem annyit ad persze, amennyit Kijev szeretne, de ahhoz épp eleget, hogy Porosenkó odahaza ezt sikernek könyvelhesse el. Washington tehát folyamatosan értésére adja Moszkvának: a krími békát egyelőre lenyeltük ugyan, ám a további térnyerésnek: coki.”